A pedagógusok átadták petíciójukat és a több ezer aláírást. A Budaörsi Hírhatár beszámolója.
2011. november 3-án 15 órakor Tollner József és Stribik Ferenc pedagógusok az Országgyűlés épületének I.-es kapujánál átnyújtották azt a petíciót, és azt a több ezer aláírást, amit az általuk és az Illyés Gyula Gimnázium és KSZKI dolgozóinak egy része által aláírt felhívás kapcsán összegyűjtöttek.
Az aláírások átvételére egyetlen politikus sem vállalkozott, Altorjai Anita az Országgyűlés Sajtófőnöke vette át azokat.
Az átadást több televíziós csatorna is megörökítette, az ott elhangzottakat most vágatlanul is meghallgathatják.
A hanganyagban Stribik Ferenc és Tollner József beszél.
Az átadás után, a következő sajtóközlemény megjelenését kérték az érintettek:
Sajtóközlemény
A Köznevelési Törvénytervezet szövege október 11-én került nyilvánosságra. A normaszöveg megjelenése után mindössze két hete volt a szakmának a véleményezésre. A szövegben lévő ellentmondások és az egyeztetési folyamat hiánya miatt úgy döntöttünk, hogy felhívjuk pedagógus kollégáink, a szülők, és a széles nyilvánosság figyelmét az oktatási rendszer tervezett átalakításának veszélyeire.
Mióta felhívásunkat közzétettük, folyamatosan érkeznek a visszajelzések, aláírások támogató e-mailek, nem csak iskoláktól, pedagóguskollégáktól, hanem szülőktől, magánemberektől, szakmai és egyéb szervezetektől. Sokan azt is megfogalmazták, hogy csodálják/tisztelik a bátorságunkat. Megköszönik azt, hogy olyan pedagógusokért is szót emelünk, akik nem tudnak, nem mernek véleményt nyilvánítani, mert fenyegetettnek érzik állásukat, egzisztenciájukat. Mindeközben aggódnak is értünk, féltik a felhívás megfogalmazóit, aláíróit, aggódnak a mi jövőnk miatt.
Sokan vannak rajtunk kívül is, akiknek a véleményét a törvénytervezet alkotói nem vették figyelembe, akik a törvénytervezettel nem értenek egyet. A törvénytervezet miatt lemondott Lóránd Ferenc, az Országos Köznevelési Tanács elnöke. A törvénytervezetet ellenzik a pedagógus-szakszervezetek és a diákönkormányzatok is.
Értük is, az Ő nevükben is, és a felhívásunkat aláíró ezrek nevében is követeljük, hogy a törvénytervezet elfogadását halasszák el! Alakuljon Nemzeti Oktatási Kerekasztal, amely alaposan áttekinti a nemzet előtt álló, oktatási feladatokat, azokban megegyezik, és így konszenzusos döntésekkel elindulhatunk a hosszú távú oktatási reform útján.
A Zimándy Hol jár ezalatt?
http://nol.hu/specialis/rss_valogatas/hoffmann_rozsa_hazudik