Bezárta a kiskapukat a gátlástalan telekspekulánsok előtt az új agglomerációs törvény. |
Befellegzett a Budapest körüli spekulatív célú területi átminősítéseknek, melyek nyomán számos olyan lakótelep és bevásárlóközpont épülhetett meg, amely egyáltalán nem illeszkedett a környezetbe. A fejlesztők a beruházásokhoz szükséges infrastruktúra kialakítását gyakran az önkormányzatokra terhelték, a lakosságtól pedig elvették azt a zöld környezetet, amiért kiköltöztek a városból. A nemrég hatályba lépett új agglomerációs törvény megkísérli befoltozni a korábbi passzusok hiányosságait, amely már eddig is túl sokba került a helyi és a budapesti lakosságnak.
Lejárt a budapesti agglomerációban gomba módra szaporodó lakóparkok és bevásárlóközpontok ideje. 2003 óta fennálló tartozást törlesztett a kormány a szeptemberben hatályba lépett új agglomerációs törvénnyel, amely a helyi közösségek és a budapesti közlekedés lehetőségeit is figyelembe véve szigorúan korlátozza a beépíthető új területeket. A környezetbe nem illeszkedő betonkolosszusokat ugyan már nem lehet visszabontani, de legalább a jövőben megakadályozható lesz a felelőtlen, sokszor spekulatív célú területi átminősítések, belterületbe vonások. Az új agglomerációs törvény jelentősen szigorítja a városok mellett beépíthető új lakóterületek kialakítását.
Nem lehet a jövőben óriáslakóparkokat sem építeni: a 300 lakásnál több új lakóterületet csak ott lehet kialakítani, ahol a közösségi közlekedés infrastruktúrája nincs távolabb, mint öt kilométer, bevásárló központok esetén 300 méter. Erre a szigorításra azért volt szükség mert a budapesti agglomerációban jelenleg már 750 ezren laknak, és jelentős részük naponta ingázik a főváros és lakóhelye között. Eddig szinte kizárólag a helyi önkormányzatra hárult a közlekedési és az egyéb szolgáltatási feltételek biztosítása egy-egy új lakópark miatt létrejövő többletterhelés esetén, így ami az egyik oldalon az átminősítésből befolyt az önkormányzati kasszába, azt a másik oldalon elvitte az infrastruktúra bővítésének költsége. Az új törvény a fentieken kívül betiltja, hogy családi házas övezet mellé lakótelepeket lehessen felhúzni: a jövőben ugyanis csak olyan építés engedélyezhető, amely „jól illeszkedik a település szerkezetéhez”.
Ezen túl az engedélyeztetéskor az önkormányzatoknak figyelembe kell venniük a táj, természet-, környezet-, és erdővédelmi szempontokat, valamint a helyi lakosság véleményét is. Betontengerek sem jöhetne létre, a törvény ugyanis a beépítésre szánt területek mellé meghatározott arányú zöld terület kijelölését is előírja.
Kérdés, hogy mindegyik önkormányzat képes lesz-e az önmérsékletre, és ellenáll-e a belterületbe vonásra irányuló nyomásnak. – Egy törvény csak akkor képes megakadályozni a visszaéléseket, ha rendelkezik szankciókkal és a végrehajtását egy hatékony közigazgatás segíti – hangsúlyozta lapunknak Tarnai Richárd, a Pest Megyei Kormányhivatal vezetője, aki szerint ennek érdekében nyitották meg év elején a szakigazgatási szerveket összekapcsoló kormányhivatalokat. Mint elmondta, a következő két fázisban a jövő év január elsejétől a megyei közgyűlési feladatok nagy része is átkerül a hivatalokhoz, majd 2013-ban létrejönnek a járások, ahol minden állammal kapcsolatos ügyet, így az építési ügyeket egy helyen lehet majd elintézni.
– Az agglomerációs törvény végrehajtása szempontjából fontos, hogy az eddig szétszabdalt építési engedélyeztetést a szakmai területen teljes autonómiát élvező, ám a kormányhivatalokhoz rendelt szakigazgatási szervek viszik tovább. A beszerzést egységesítjük, felszámoljuk a párhuzamos feladatokat, és mindenhol jellemzően magas színvonalat igyekszünk biztosítani az ügyintézésben. Mindez jelentősen megkönnyíti a törvény betartatását – foglalta össze. Tarnai Richárd szerint a közigazgatási átalakítás előnye, hogy a járási szinten a korrupció lehetőségét minimálisra lehet csökkenteni. Kiemelte: az építéshatósági ügyeket más szempontok miatt is szükséges egy kézben tartani: Pest megyében is jellemző a teljes mértékben különböző elvárásokra alapuló építési engedélyeztetés, így kerülhetett sor arra, hogy betonkolosszusok terveire is rábólinthattak egyes önkormányzatok.
A kormánymegbízott szerint az új agglomerációs törvény a helyi igényeket figyelembe vevő, de kiszámítható kereteket biztosít a helyi lakosságnak és az önkormányzatoknak egyaránt. – Társadalmi érdek, hogy a települések szerkezetétől idegen lakótelepek ne jöhessenek létre családi házas övezetekben, és ne borulhasson fel egy-egy agglomerációs község egyensúlya – mondta.
Az elmúlt években meglehetősen kétes körülmények között engedélyezett, és a helyi lakosság ellenállását kiváltó lakóparkokkal kapcsolatban kiemelte: minden eszközzel megakadályozzák a mutyizást. A kormányhivatalok ugyanis abban segítenek, hogy egy-egy ilyen ügy minél hamarabb magasabb szintre kerülhessen, és a kétes ügyeket kizárhassák. – A korábbi agglomerációs törvény kiskapuit épp a hivatalok lassúsága és elszigeteltsége miatt használhatták ki az ügyeskedők. Ennek most vége – húzta alá Tarnai Richárd.
A kormánymegbízott elmondta, hogy minden olyan ügyben, ahol felmerül a korrupció gyanúja, lépni kell, nem lehet megvárni, amíg a sok kivételes eset miatt végül beépülnek a nemzeti parkok. A szakember szerint a visszaélések elleni fellépést megkönnyíti, hogy az új törvény sokkal erősebb szankciókat tartalmaz, mint a korábbi. – Nehéz megtalálni a gazdaságossági, a környezetvédelmi és a beruházásokat elősegítő közös nevezőt, de az eddigi patthelyzetek, mint például az M0 építése, azt mutatták, hogy a rendszer mindenképp változtatásra szorult – tette hozzá.
A Magyar Nemzet írása.
|
Kiváncsihoz hasonlóan én is (meg gyanítom, sokan mások is)várom, hogy mikor lesz már egyszer építő javaslatod is. Magadon kívül van-e még valakiben bizalmad?
Te tudsz-e valakivel együttműködni? Vagy csak kritázlni, becsmérelni?
Nem lehet könnyű neked? Sem veled...
Soroljam? Oldalakon,éveken át keresztül folyt és folyik erről a disputa, többek között itt is.A mai helyzet nagyjából úgy fest, hogy "legagresszívebb"( és most nagyon választékosan fogalmaztam) érdekképviselők kisajátították a helyi hatalmat.Úgy is mondhatnám kialakult egy zártkörű klub. Nagyon ügyesen elmarnak mindenkit a hatalomnak még a környékéről is, ha valaki kritizálni mer, annak nincs kegyelem,lásd bizottsági "átszervezés".
Igen tudnék néhányat mondani aki alkalmas volt, illetve ma is azt mondom alkalmasnak tartom de felesleges.Ha jól megnézed a mostani "képviselőket" pártállástól függetlenül, te melyiket tartod hitelesnek?
Gáldi folyamatosan ott ült a képviselő testületben, nyugodtan kiabálhatott volna, egyébként meg végig tudott mindenről, mint P.Biz elnök.
Szedlay ugyan miben szakember, gombában? Fernengel miben szakember?
Szerintem te tökéletesen félreérted az önkormányzatiságot,nem véletlenül nincs ilyen cenzus!Tisztességes nem korrumpálható, szavatartó embereket kell választani, ez a szekértábor logika sehova sem vitt. (a szakemberségről csak annyit, a mostani pénzügyi,gazdasági válságot a világ legjobb "szakemberei" hozták össze! Turairól se lehet elmondani, hogy ne lenne valamiben szakember, mégis nyakig ülünk a lekvárban.Szóval hagyjuk ezt a szakember komplexust,az szokott ilyenek javasolni, aki ahhoz bátortalan , hogy közpozíciót vállaljon, de azt gondolja ezzel megmondta a tuttit. A Tükör -hegyi módosításokat is "szakemberek" csinálták.
Ma Fernengel ilyen, korábban Gáldi és Szedlai volt ilyen.
aztán az meg hogy lehet, hogy a sok okos és rátermett bálinti újra és újra (sokadszor...) a faékeket választja meg?
Azt, hogy a latin néven ki írt, persze nem tudom.
Mert az most nagyon klassz, hogy mutogatnak a drága jó befektetőre, mintha mit sem tudott volna a képviselőtestületben senki sem erről az egész botrányos helyzetről már korábban.
Jellemző, hogy tegnap polgármester urunk még Szőke Péter is maga mellé ültette - védekezésképp -, holott korábban tettek az egész TKE véleményére...
Hajdu tankérem -jó szokása szerint- csak kuksolt. Palkónéni, mint hajdani nagybirtokos, meg sem jelent. Lehet, hogy újra Peugeot cserél Fábiánnál?
Lesz cikk, esetleg fotók a közmeghallgatásró?
Sehol!
Hitelből vették a telkeket itt is, fizetőképes piac új lakásokra nincs, főleg nem az általuk szorgalmazott lakótelepi lakásokra.
Ilyen helyzetben illene nagyobb kompromisszumképességet tanúsítaniuk!
Lakótelep: no way!
Ha jól értem, nem adhatott zöld utat az építkezésnek!
Az új törvényt elnézve, a Shikun Binui tervei legalább öt paragrafusba ütköz(né)nek!!!
Akkor ez most nem korrupció?Az senkinek nem jut eszébe , hogy a bánatba lehet, egy a település belterületével össze nem függő területet belterületbe vonni? Ez a jog megerőszakolása.
Kezdheti rögvest a Rácz-zugnál.