Egyetlen észérv alapján kétségtelenül Budakeszi lenne a befutó: az újonnan megszerkesztett járás közepén van. Az utóbbi száz év viszont Budaörs központi szerepe mellett szól. |
Mint ismeretes, a nemrég közzétett tervek szerint a 113. számú járást (északról délre haladva) Budajenő, Nagykovácsi, Remeteszőlős, Telki, Páty, Zsámbék, Herceghalom Budakeszi, Budakeszi, Biatorbágy, Budaörs, Törökbálint alkotná – Budakeszi székhellyel.
Ezzel a javaslattal több érintett önkormányzat képviselő-testülete nem értett egyet. (A törökbálinti testületi határozatot lásd Első kézből… a képviselő-testület január 17-i, rendkívüli üléséről című írásunkban.) Az ötlet azért is meglepő, mert a felkínált centrális szerephez a jelenlegi feltételek között Budakeszi polgármestere sem ragaszkodik, sőt szükségesnek tartja a „járáshatáruk” átszerkesztését a Zsámbéki-medence településeinek területére korlátozódóan. Budaörsön viszont, amely eddig is kistérségi központ volt, gyakorlatilag adott a járási székhelyhez szükséges infrastruktúra. A település jól megközelíthető, beleértve a tömegközlekedést is. Ráadásul itt mintegy 30 ezren élnek, míg Budakeszin 14 ezren.
A törökbálinti képviselő-testület a kormányzati elképzelés kapcsán két és fél alternatíváról tárgyalt. A felet (vagy annyit se) az Astra Zeneca épületének kormányzati támogatással történő megvásárlása és járási központi funkcionáltatása jelentette, kiegészítve a városunk előtérbe helyezését ambicionáló javaslattal. A képviselő-testület többsége azonban gyorsan belátta, hogy a járások létesítéséből ilyen módon aligha kaparjuk ki magunknak a gesztenyét.
Nem tűnik logikátlannak viszont Budaörs székhellyel egy Biatorbágyra, Herceghalomra és Törökbálintra kiterjedő, 58 ezer lakost magában foglaló járás létesítésének kezdeményezése. Ez a megyében a közepes népességű járások közé tartozna, csakúgy, mint a gyáli, pilisvörösvári, dabasi, ráckevei. A javaslat befogadásának nehézségét azonban előre jelzi a közigazgatási és igazságügyi miniszter e héten tett kijelentése, amely szerint átszervezés lehetséges, a járások számának növelése azonban nem. "A 168 járás és hét fővárosi körzet fix szám, ami azt is jelenti, hogy ha valaki új járást akar alakítani, azzal kell számolnia, hogy abban megyében egy másik járást kell megszüntetni.”
Pest megye tervezett járás-térképe: 
Maradna tehát végül a „Maradjon Budaörs!” Ez tűnik a legegyszerűbbnek, leglogikusabbnak, keresztülvihetőnek. Ám Budaörs alkalmassága a járási székhelyi szerepre annyira nyilvánvaló, hogy ez minden bizonnyal a tervezés korábbi szakaszában is feltűnt. Ehhez képest az egyetlen új fejlemény az érintett települések meglehetősen egyértelmű állásfoglalása. Hogy ez mennyit nyom a latba, nemsokára kiderül.
A terveket január 29-ig lehet véleményezni. Az Országgyűlés elé várhatóan 2012 februárjában kerül a témába vágó törvényjavaslat, a járási székhelyeket és illetékességi területet meghatározó rendeletet pedig várhatóan június végén fogadják el – olvasható a kormany.hu honlapon. A járások és járási (körzeti) kormányhivatalok 2013. január 1-től működnek.
Amennyiben nem lesz változás, töretjük a fejünket. Az inkább a jó levegőjéről, mint kiváló megközelíthetőségéről nevezetes Budakeszit ugyanis ma tömegközlekedéssel Törökbálintról is alig lehet elérni. Mint a képviselő-testület említett határozata fogalmaz: „Ha figyelmen kívül hagyjuk a fővároson át történő közlekedés lehetőségét, akkor Törökbálint szempontjából mindössze két lehetőség kínálkozik Budakeszi közösségi közlekedéssel történő megközelítésére: a VOLÁNBUSZ 779-es számú járata, amelyet Budaörsön keresztül vehet igénybe a lakosság Budakeszi irányában, illetve a Budakeszit Törökbálinttal közvetlenül összekötő 758-as járat. E viszonylatok napi járatsűrűsége azonban messze elmarad attól a mértéktől, mely a gyorsan elérhető közigazgatási szolgáltatás szempontjából kívánatos lenne.”
Vagyis ha Budakeszire kell menni ügyet intézni, a jelenlegi tömegközlekedési viszonyok mellett az (egy napi) járás kifejezés visszanyerheti régi jó, patinás értelmét.
Szegény Törökbálint megint „veretes”, mostanában még a járásból is a vesszőfutás.
|
Ön nem tudta, hogy ki kicsoda? Na ne vicceljen!
További kellemes és nagyarányú választási vereségeket kívánok az Ön által képviselt ideológiának!
Az első ütem földterülete nem különböző emberek kárpótlással szerzett magánföldje volt (mint az utána következő összes többi), hanem a SASAD meggyese, amit azzal szereztünk meg, hogy egy részét belterületbe vontuk. (Ebből lett a Tükörhegy I.). Ez tehát a falu tulajdona lett, és amikor eladtuk, ezzel a falu vagyonát gyarapítottuk. A többi ütemnél a belterületbe vonás a kárpótlással szerzett földek tulajdonosait gyarapította, és a falunak ebből semmi haszna nem volt.
És nem is lett volna semmi baj, ha - ahogy Ön mondja - a továbbiakban szigorú mederben tartották volna ezt a folyamatot. Ez azonban már nem az első testület sara.
Más világ volt az, kétségtelenül nem voltak ennyire láthatóak a törésvonalak,legalább helyi szinten.Ügyesen próbálja beállítani "jó baloldaliak, hozzá nemértő jobbosok" képet, de néhány dolgot azért ne felejtsünk el.
A közművesítésre elég szép összegeket szedtek a lakosságtól, majd a második ciklusban értékesítették a közműveket a szolgáltatóknak, ami nem csak hiba, hanem bűn volt.Az sem felejtendő, hogy a tükörhegyi projektet éppen Önök kezdték el a SIMEX nevű gittegylettel, tehát ha van "erendendő bűn" a Tükörheggyel kapcsolatban , akkor azt Önök követték el, az első ütemmel.
Somogyvári Gyulával kapcsolatban nem értem a rossz áthallású "na ést"? Mindössze leírtam az egyszerű tényt, hogy ő sem jobboldali.Ennyi.Személy szerint én kedvelem őt, a (pol.) nézeteit nem osztom.Talán ő az egyetlen baloldali (az Ön kedvéért liberális) akiről feltétel nélkül elhiszem, hogy a településért dolgozott.
Valószínűleg félreérthetően fogalmaztam,nem Ön, hanem Bálint J.állt ki Keller mellett.Az Ön által felsorolt három feltételből az első kettővel én is egyet értenék, a harmadik szerintem tipikus kettős mérce,az első ütem az sikertörténet?
Értem természetesen, hogy elő lehet (és Ön ebben profi)állítani egy olyan szövegkörnyezetet, amikor a baloldal jelöltjei csupa jótét lélek és Grál-lovag, az ellenfél meg tapló, korrupt, hozzá nemértő megélhetési tróger, de az a szomorú tény , hogy ez mindenkire előállítható.Mindössze a tényeket kell más összefüggésben bemutatni, bizonyos tényeket meg bemutatni.
A belterületbe vonást, mint önkormányzati forrásteremtést már a legelején meg kellett volna akadályozni vagy legalább szigorú mederben tartani,mert az teljesen világos volt, -főleg az első ciklus- után, hogy ez már teljesen más célokat szolgál, egyéni meggazdagodást, közcélnak beállítva, az agglomerációban kifejezetten.Ha szabad úgy fogalmaznom , ez a lehetőség teljesen lebutította az Önkormányzatokat, semmi más lehetőséget nem kerestek (néhány kivételtől eltekintve) a fenntartható üzemszerű működésre, ahol ezekkel a belterületbe vonásokkal egyszerűen lehetett pénzhez jutni.A helyzet azóta sokkal rosszabb, ma már a közcél sem érdekes, a látszatra sem adnak.Tükörhegy IV,Lakópark a Mechanikai Művek mellett,Rácz-zug előkészítése stb,stb.
Szóval itt már régen nem politikaiak a törésvonalak,bár az is van jócskán.Nyilvánvaló, hogy ezek a manipulációk igyekeznek az éppen regnáló hatalom árnyékában dolgozni.(ezért lett "hirtelen" mindenki fideszes)és ha ez valamiért nem sikerül,akkor jön a revolverezés az elvett adókkal, meg az egyéb kifogásokkal.Most pedig új szakasz jön,elkezdődik a lakosság pumpolása,pótolandó a hiányzó forintokat.Azt a szikár tényt, hogy a jelenlegi ,kis módosításokkal 1998 óta hatalmon lévők hány tíz milliárdot költöttek el, meglehetősen kétséges hatékonysággal,sőt!,az elsikkad,eltűnik a ködben, pedig ha valamit érdemes lenne számon kérni, hát ez az.
Olyannyira nem foglalkoztam ezzel, hogy - látja - még azt sem tudtam, hogy Marton Marika és Wölbling Tóni baloldali. Mert amikor arról tanácskoztunk, hogy az Egyesület mit csináljon, akkor ez valahogy nem volt szempont, ezért ki sem derült.
Erre persze mondhatja, hogy naív vagyok vagy balek, de inkább másról van szó. Mindaddig, amíg valakiben bízhatok, tényleges dolgokban együtt tudok vele működni, és nem döngeti a mellét, vagy nem veri az orromat bele abba, hogy ő ilyen vagy olyan oldali, eszembe sem jut, hogy ezzel foglalkozzam.
Jól emlékszik, Somogyvári Gyulával egy pártban voltam, az SZDSZ-ben. Na és? Mit csinált rosszul itt Törökbálinton az SZDSZ az első ciklusban?
Ami pedig Kellert illeti, jó lenne, ha mondana egy esetet, amikor "kiálltam mellette". Mert én egy ilyenre sem emlékszem.
Ezzel szemben emlékszem arra, hogy miért nem jött létre együttműködés a 2006-ban rövid időre feltámadó törökbálinti SZDSZ és az MSZP között.
Mert az SZDSZ három feltétele közül Keller egyet sem fogadott el:
1. ne lehessen jelölt az, akinek nincs állása, és a képviselőségből akar megélni.
2. ne lehessen jelölt az, aki az önkormányzat alkalmazásában áll
3. ne lehessen jelölt az, aki az előző ciklusban megszavazta a Tükörhegy második ütemének belterületté minősítését.
Ezt Keller nekem tulajdonította, és eléggé zokon vette.
Nagyot azért nem tévedtem. A választmányban lehet,hogy van egy-két jobboldali.De gondolom a döntés többségi.
Marton Marika vagy Wölbling Tóni bizony kemény baloldali
Az 1998-as választásokon az Egyesület indította Maksit (nem tudom milyen oldali, mondja Ön)baloldali ,kedves Andor úr, Herczognét ,aki szintén és elkötelezetten balos,"Taffernert (ő biztosan jobboldali, csak nem jutott be) és Somogyvári Gyulát (aki biztosan nem baloldali, csak mostanában a liberalizmust összemossák a baloldallal", de hogy nem jobboldali azért elfogadja ,ugye?).Én úgy emlékszem Önök ketten egy párt tagjai voltak, az SZDSZ-é.
Szalczinger Józsefet nem indította az egyesület, ő később függetlenként MSZP-s támogatással lett képviselő, de nem mint egyesületi elnök, hanem mint magánember.Ez rendkívül érdekes álláspont,hétfőtől-péntekig MSZP képviselő, azután hétvégén magánember? Na ne vicceljen.
"Kellerhez és az MSZP-hez legfeljebb Szalczinger József és Bálint Zsuzsa kötődött",...(ön ennyiről tud?)és a rendkívül gyenge teljesítményt nyújtó Bálint János.Pedig ő még alpolgármester is volt. Látom Önben sem hagyott mély nyomot a "munkássága". Pedig többször, nyíltan kiállt Keller mellett.
...de a választmány többsége nem.A választmány többsége az MSZP-hez és ezen keresztül Kellerhez kötődött, valóban így pontosabb, igaza van Andor Úr. Kettőjük magánemberi kötődése viszont az Egyesület vezetőségének működését egyáltalán nem befolyásolta.Nos, ez az Ön véleménye, a ténynek szerintem egészen mást igazoltak vissza.
El sem tudom képzelni, hogy Ön valóban ennyire naiv lenne a helyi politika csinálásban.
És még valami. A liberalizmust nem mi mossuk össze a posztkommunistákkal, hanem az SZDSZ mosta össze a kék ruhát a pirossal véglegesen.Ma már nem látszik a különbség.
Az hiszem téved. Abban is, hogy a Faluszépítő választmánya csak balodaliakból áll, és abban is, hogy 1998-ban csak baloldaliakat indítottak.
A választmányban pédául kifejezetten jobboldali Hadik Gyula és Halász Misi. Arról pedig - akár hiszi, akár nem - fogalmam sincs, hogy milyen oldali Marton Marika vagy Wölbling Tóni.
Az 1998-as választásokon az Egyesület indította Maksit (nem tudom milyen oldali), Herczognét (róla sem tudom, csak azt, hogy rendes ember), Taffernert (ő biztosan jobboldali, csak nem jutott be) és Somogyvári Gyulát (aki biztosan nem balodali, csak mostanában a liberalizmust összemossák a baloldallal). Szalczinger Józsefet nem indította az egyesület, ő később függetleként MSZP-s támogatással lett képviselő, de nem mint egyesületi elnök, hanem mint magánember.
Kellerhez és az MSZP-hez legfeljebb Szalczinger József és Bálint Zsuzsa kötődött, de a választmány többsége nem. Kettőjük magánemberi kötődése viszont az Egyesület vezetőségének működését egyáltalán nem befolyásolta.
Ezek a tények.
Örülök, hogy nincs Önben indulat. Akkor egyszer talán nyugodtan megbeszélhetjük, hogy miben hasonlít Orbán egypártrendszere a régi egypártrendszerhez, és miben nem.
De nem érdemes túl sok témára forgácsolni a vitát, mert akkor teljesen parttalanná válik.
Végezzünk előbb egy témával: Turai Istvánnal.
Minden indulat nélkül azzal vádol, hogy én "a társadalmi folyamatokat jól ismerő szakemberként" kísérletet folytattam Törökbálint lakosságával, hogy Turai személyében átmentsem a baloldalt. Érzésem szerint túlbecsül. Soha nem volt akkora szellemi vagy fizikai hatalmam, hogy ilyen gigantikus méretű "társadalomformálási kísérletet" végezzek. (Mellesleg ilyen ambicióm se volt soha.)
Viszont Ön biztosan tud valamit, amit én nem: hogy Turai István a baloldalt képiseli. Őszintén megmondom, én nem tudtam. Amikor 1989-ben megismertem, akkor kereszténydemokrata volt, és ebben a színben lett képviselő Kemény Gyulával és Bóza Ferivel együtt. Ha jól emlékszem, a második ciklusban is kereszténydemokrata színekben indult, csak aztán abban a pártban volt valami torzsalkodás (talán még enlékszik valami Giczy nevű vezetőjükre), és akkor valahogy kiment mögüle a párt. (Vagy ő a pártból, ezt nem tudom.) 1998-ban a Faluszépítő Egyesület jelöltjeként lett polgármester. Tudomásom szerint aztán belépett a FIDESZ-be, de ott is volt valami torzsalkodás, és 2006-ban jól megverték egymást Csuka Attilával. Így lett polgármester Keller. Aztán az időközi választáson és 2010-ben is a FIDESZ jelöltjeként indult.
Én mindebből nem tudtam rájönni, hogy Turai István a balodal titkos ügynöke. De maga talán tud valamit. Ossza meg velünk ezt a tudást!
De ha már az igazi jobbolddaliak itt összejöttek, beszélhetnénk az eredeti kérdésről.
Budakeszi szerintük is alkalmasabb járásközpontnak, mint Budaörs? Egyetértenek a kormány javaslatával?
A baloldal pontosan kiszámolta, hogy Bálinton egyedül nem tud nyerni, csak ha megszerez egy civilszervezetet fedőszervezetnek. (Csuka most pontosan ezt a trükköt másolja)
Az külön nagyon ügyes dolog volt, hogy természetesen dolgozhattak jobboldali kötődésűek is az Egyesületben, de vezetésben már nem találunk belőlük.
Az 1989 előtti Faluszépítőt úgy gondolom nem érdemes összehasonlítani a későbbi Egyesülettel, ekkor még kuriózum volt már maga a polgári alapon működő,önszervezeződő egyesületi forma is.
Szomorú lehet úgy élni, hogy amit más lehúz a vécén, azt büszkén kikeni a képernyőre.
Ön téved! Bennem nincs indulat. Sokkal inkább érzem az Ön szavaiban az indulatot. Nem én hasonlítottam Önt Rákosihoz, hanem Ön Orbánt.
Akár el is fogadnám a a véleményét a pl. a közoktatási törvény bírálatával kapcsolatban. Sok felvetésével tudnék egyet érteni, ha nem sütne át rajta a politikai elfogultság józan észt meghaladó mértéke. Ön az aki minősítget (pártunk és kormányunk, orbáni út, Rákosi stb.)
és közben engem vádol azzal amit elkövet.
Ami Turait illeti. Egy pillanatig sem gondoltam, vagy állítottam, hogy Ön haszonlesésből szabadította a városra ezt az embert. Szerintem az Ön részéről egyszerű lokális társadalomformálási - manipulálási - kísérlet volt, hogyan lehet, nyilvánvaló politikai célokat elleplezve hatalomban vagy legalábbis hatalom közelében tartani, átmenteni a baloldalt. Tudományos kísérlet, amiben mi voltunk a nyulak. A teljesen semleges Faluszépítő elnöke az MSZP színeiben - sőt listájáról - lett később képviselő. De úgy tűnik, Turaival úgy járt, mint Kéri László Orbánnal. A tanítvány tovább lépett mesterén. Képtelen volt féken tartani a kreatúráját aki beleszagolt a hatalomba és nem kívánta Önre pazarolni.
Andor Úr!
Én úgy látom, hogy Ön a társadalmi folyamatokat jól ismerő szakemberként sem értett meg egy lényeges dolgot. A bírálatok akkor hitelesek, ha nem egyoldalúak és nem süt belőlük a politikai elfogultság. Ez a stílus egyébként érződik az egész törökbálinti baloldal elmúlt tíz évi politizálásán. Olvassa csak vissza - ha tudja higgadt fejjel - a helyi baloldali lapban - mindegy, hogy print, vagy internet - megjelent írásokat. Legalább Öntől elvárható lett volna, hogy felismerje, ezzel a hangnemmel sok-sok éve nem mennek semmire.
Nem kérek Öntől semmi mást, mint a kioktató stílus helyett némi szerénységet. Mint amilyen szerény és visszafogott volt mondjuk a D-209-es tartótiszt korszakában.
Ha kevésbé indulatos lehet, hogy többen meghallgatják.
Ha indulataiból csak minősítgetésekre és alaptalan vádaskodásra telik, érvekre nem, akkor semmi értelme ezt folytatni. Egyébként engem Andor Mihálynak hívnak. És Önt? (Nem kell félnie! Manapság inkább a hozzám hasonlóan gondolkodókat rúgják ki az állásukból.)
Ha indulataiból csak minősítgetésekre és alaptalan vádaskodásra telik, érvekre nem, akkor semmi értelme ezt folytatni. Egyébként engem Andor Mihálynak hívnak. És Önt? (Nem kell félnie! Manapság inkább a hozzám hasonlóan gondolkodókat rúgják ki az állásukból.)
- Beee, te liberális komcsi ( = büdös zsidó)!
- Bee teg meg jobboldali (= fasiszta) vagy!
Sejtik-e vajon, hogy ki a nevető harmadik?
Rögtön egy felütéssel kezdi, azonosítva az Orbán kormányt a negyven év kommunizmus módszereivel
"Pártunk és kormányunk közoktatással és felsőoktatással kapcsolatos elképzeléseiről már sokan megállapították, hogy sanyarú következményei lesznek a szegényekre nézve, de még az elszegényedő középosztály sem remélhet szép jövőt a gyermekeinek. "
Majd rádob egy lapáttal és levezeti, hogy az Orbán kormány rosszabb mint Rákosi
"A Rákosi-korszakban a középosztály csak anyagilag deklasszálódott, de kulturális tőkéjét megőrizve a következő generációban vissza tudott kapaszkodni.** Az Orbán-rendszer tökélyre viszi a módszert: kulturálisan is lezülleszt, és innen már nincs visszakapaszkodás."
Végül a lenini utat orbáni útra konvertálja, és levezeti, hogy mindenért Orbán Viktor a felelős.
"Ha a dolgok az orbáni úton mennek tovább, akkor már csak egy halvány remény marad. A mai bunkó újgazdag politikusok gyerekeinek kultúrája talán kifinomultabb lesz, és bennük feltámad az a társadalmi felelősségérzet és lelkiismeret, ami szüleikből hiányzik."
Egy pillanatig sem jut eszébe az az egyszerű tény, hogy amennyiben csak a rendszerváltoztatás óta eltelt 22 évet nézzül ebből Orbán 4+2 volt kormányon, 4-et az MDF, és 12-öt pedig Andor úr elvtársai.
Esetleg kopogjon be Hiller elvtárshoz, és ossza meg vele a kifogásit.
Bocsásson meg, de könnyesre kacagtam magam ezen az álsemleges szövegen.
Lehet, hogy amikor dolgozni kellett, akkor különböző értékrendű emberek lapátoltak az egyesületben, de amikor a sokak munkáját politikai haszonra kellett váltani akkor többek között az Ön felügyeletével kínosan ügyeltek arra, hogy csak baloldali emberek jussanak szóhoz.
Átlátszó és unalmas Ön. Mint az a kifulladt és jövőkép nélküli liberális világ amit képvisel. Ez a véleményem!
A második ciklustól, 1994-től már minden egészen más volt. A Faluszépítő Egyesületet a falut 1994 óta vezető jobboldali többségű képviselőtestület kezdte feltüntetni baloldalinak, mert szólt, ha valami nem tetszett.
Aztán 1994 és 1998 között már olyan sok dolog nem tetszett, hogy az Egyesület 1998-ban saját jelölteket indított elég nagy sikerrel. (Az más kérdés, hogy az Egyesület sem tudhatta előre, hoy kiben mi lakozik.) Ezzel az Egyesület a pártok komoly riválisa lett, és ez felerősítette a Faluszépitő elleni támadásokat. És ha a jobboldal támad, akkor mit gondol a legerősebb fegyvernek? A rivális lebaloldalizását.
Egyébként az Egyesület levonta a tanulságot abból, hogy sikeres jelöltjei nem az Egyesület szellemében ténykedtek, és többet nem indult a választásokon. De nem azért, mert nem tartotta volna indokoltnak, hanem azért, mert nem talált olyan jelölteket, akikben biztos volt, hogy nem csalódik.
Ha viszont a falu (bocsánat, a város) jelenlegi vezetőiről akar a többség vitatkozni, akkor kellene nyitni egy új topikot.
Ebben azt is meg lehetne vitatni, hogy ki a felelős például azért, hogy Turai a polgármester.
Én nem értek az ilyen topik-nyitások technikájához, de ha valaki megnyitja, szívesen részt veszek a vitában.
Nem általában a jobboldaliak indították Turait polgármesternek!
Az viszont tényleg a jobboldaliak felelőssége, hogy ez a garnitúra jeleníti meg a jobboldalt még mindig!
Vagy csak akkor lesz az, ha már nem fogod szeretni?
Hol olvastál olyat, hogy a jobboldalnak semmi köze sincs hozzá?
Már hogyne lenne köze Turaihoz! Mint ahogy a Faluszépítőnek, Civil Fórumnak is.
Turai ügyesen kihasználta a jobb meg a baloldal vezérlő gondolatát, mindegy ki,csak a másik ne!
Így aztán balról és jobbról is konszenzusos jelölt lett, ő és persze csapata, mert ne feledkezzünk meg Palkónéról és Hajduról sem.
Az, hogy 2x Fidesz csak annyit jelent, hogy a baloldal nem volt elég erős gazdatest, nem tudta biztosítani a politikai paraziták túlélését.
1.Somogyi István Zoltán FÜGGETLEN 922 - 20,85%
2. Dr. Szentmiklósi-Tóth Tamás MSZP 880 - 19,90%
3. Turai István József FIDESZ 2 620 - 59,25%
A képviselő testületben a 12-ből 7 FIDESZ jelölt van!
Ezek után én is melegen gratulálok annak, aki megállapítja:
" az Ön kreatúráját Turai urat ne nevezze jobboldalinak, a testületet pedig ne jobboldali többségnek. Esetleg haszonleső többségnek!"
Ezek szerint a jobboldal és a Fidesz csupa haszonlesőt küld a település vezetésébe?
Pedig lehetne szerényebb, mert Önnek jelentős szerepe volt annak idején abban, hogy Turai és csapata rászabadulhatott a városra. Akkor még nem volt Turai úr jobbos. Csak változnak az idők és a szelek, valamint pörögnek a köpönyegek. Úgyhogy a tisztességes jobboldaliak nevében kérem, hogy az Ön kreatúráját Turai urat ne nevezze jobboldalinak, a testületet pedig ne jobboldali többségnek. Esetleg haszonleső többségnek!
Mik azok a "gyorsan elérhető közigazgatási szolgáltatások ", amik oda kerülnek?
Tényleg "naponta" kell ügyet intézni?