Szokatlan és rendhagyó eseménynek ad helyet május 22-én az MMMH az önkormányzat támogatásával. |
A Folkbeats a New York-i Centrum Management felajánlása nyomán indult, s nem kisebb fődíjjal kecsegteti népzenei és világzenei versenyzőit mint egy-egy kéthetes észak-amerikai turné a kategória győzteseinek. A Centrum olyan neves produkciókat turnéztatott az Egyesült Államokban az elmúlt 30 évben mint a Muzsikás, Sebestyén Márta vagy Balogh Kálmán. Autentikus magyar nép- és világzenében nem volt eddig példa hasonló kezdeményezésre, nem csoda hát, hogy annak ellenére, hogy nem az ún. kommersz szórakoztatóipar számára készült programról van szó, hanem hagyományőrzésről és a népzenénkből merítő Kárpát-medencei világzenéről, a Folkbeats sorozatra felkapta fejét a sajtó és mellé állt számos nagynevű szakmai szervezet.
A Hagyományok Háza, a Liszt Ferenc Zeneakadémia, a Duna Televízió és a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete biztosítja a program szakmaiságát. A rendezvény fővédnöke pedig Budapest főpolgármester-helyettese Csomós Miklós.
A Folkbeats, a nevezett mintegy száz tehetség bemutatása mellett az elődöntők esti programjain felvonultatta a szakma krémjét, a sorozatot februárban a Csík Zenekar nyitotta meg, de fellépett többek között a Kerekes, a Barbaró, a Holdviola s a most zajló középdöntők alatt vendégük lesz Dresch Mihály és a Gryllus Kiadó művészei is, mintegy nevükkel adva nyomatékot a hazai népzene megismertetésére is fókuszáló Folkbeats fontosságának.
Azonban a törökbálinti döntőn a rivaldafény már a döntő főszereplőire irányul. Május 22-én a Folkbeats szokásos programszerkezeténél maradva lesz népművészeti vásár, kiállítás, kézműves-foglalkozás és filmklub gyerekeknek, s a látogatók megnézhetik Boka Gábor ’János Vitéz másképpen’ című előadását is. 16 órától pedig a népzenei és a világzenei kategória két-két legjobbja méri össze tudását, ízelítőt adva koncertműsorukból, mellyel már az amerikai turnéjukra készülnek.
A Folkbeats bekerült a Magyarország soros EU elnökségévek párhuzamosan zajló kulturális rendezvénysorozatba, így Törökbálint egy valódi európai program helyszíne lesz.
A verseny állásáról, a versenyző zenekarokról és a rendezvények időpontjairól, valamint menetéről a www.folkbeats.hu internetes oldalon tájékozódhatnak. A döntő részletes programja pedig megtalálható a www.mmmh.hu oldalon.

|