Ezzel a címmel hozta ki a Jelenkor kiadó a könyvhétre a Törökbálinton élő szociológus, Andor Mihály kis esszékötetét. |
Talán soha nem jelenik meg ez a könyv, amelyet Andor Mihály fiatalkori példaképéről és egyben besúgójáról írt, ha Gulyás Gyula 2009-ben nem forgat dokumentumfilmet a közben napfényre került forrásanyagok alapján Micsinay (felnőttkori névváltoztatása révén Mikes) Tamásról. Ez a körülmény azért figyelemreméltó, mert a Mikessel 1964-től szoros baráti kapcsolatot ápoló szociológus már 1970 májusában - Tamásnak egy félre nem érthető elszólásából - rádöbbent arra, hogy mentorát és példaképét beszervezhették, ergo róla is jelenthet.
A dokumentumfilm forgatásakor a kamerák előtt visszaemlékező „megfigyelteket” hideg zuhanyként érhették a róluk szóló jelentések, jegyzőkönyvek, amelyekből a nagy példakép, barát, az 56-os forradalmár ikon ambiciózus besúgói munkásságát ismerhették meg, sok-sok évvel a rendszerváltozás után.
„Tamás zsenialitását dicséri, hogy miután negyedszázadon keresztül fél Budapestről jelentett, egy-két emberen kívül még 1999-ben bekövetkezett halála után sem sejtette senki, hogy besúgó volt.”
Andor Mihály és felesége, a Mikes jelentésekben szintén szereplő Horváth Ágota a döbbenetes ráeszmélés után a hallgatást választották, és a leleplezés helyett a szoros baráti szálak fokozatos lazítása mellett döntöttek.
Első impresszióként nehezen fogható fel a négy évtizedes, önként vállalt titoktartás, de a könyvet olvasva érteni vélem az író szempontjait, az elárult barát ambivalens érzéseit. A levéltári archív anyagok egyre mélyebb bugyraiba betekintő szociológus sorait olvasva engem is a megérteni vágyás kerít hatalmába, sokkal inkább a „miért tette, amit tett” kérdése, az emberi motivációk megtalálása válik fontossá.
Nagyon tiszteletreméltó Andor viszonyulása besúgójának ”leleplezéséhez”. Félretéve személyes érintettségét, a kiszolgáltatott, becsapott barát érzéseit, érzékelhető távolságtartással, szinte kívülről figyeli a kort, amelynek maga is aktív részese volt.
Egészen a gyerekkortól követi végig az árulóvá lett barát életét, és próbál mentséget, magyarázatot találni a történtekre. Kitartóan keresi az indítékokat, miért kellett Mikesnek önnön ellenzéki legendáját összehazudnia: soha el nem hangzott párbeszédekből fontos emberekkel, magát meg nem történt veszélyes akciók hőseként megjeleníteni, mindezt persze elbagatellizáló szerénységgel.
Miért lett a tehetséges, sokakra nagy hatással lévő kisiklott értelmiségiből elvbarátai besúgója, s az általa megvetett rendszer eminens kiszolgálója.
Azt hiszem, nem vagyok egyedül azzal a véleménnyel, hogy mi magyarok sokkal vagyunk még adósok a múltunkkal való szembenézés tárgyában. A németek egy sokkal fájdalmasabb nemzeti örökséggel, sokszor családokon belüli tragédiákkal tudtak szembesülni, és azután a tanulságokat nem felejtve emelt fővel továbblépni.
A még mindig meg nem történt nemzeti öntisztulást úgy képzelném el, ahogy Andor Mihály tette. Nem leszámolni akart, hanem megérteni, hogy talán később megbocsátani is tudjon. Ez a szegény Micsinay-Mikes-Mészáros (az utóbbi a besúgói fedőneve volt) egész életében elismertségre törekedett. Az igazi és a titkos életében egyaránt kényszeresen meg akart felelni, mert azon a maga teremtette mítoszon kívül, hogy ő egy művelt, olvasott, befolyásos ellenzéki, igazán semmire se vitte az életben.
Örök ellenzéki volt és maradt, természeténél fogva, aki aztán a rendszerváltás után végleg szerepét vesztve még a lebukás rémével is naponta szembesülhetett.
Nem maradt más hátra, felélte saját magát, siettetve az elkerülhetetlent.
Szegény Micsinay fedett élete titkával 1999-ben örökre eltávozott.

|
Jómagam is ügynök voltam, mint ahogy azt már számtalan helyen megírtam és megjelentettem.
De azt soha nem fogom tudni megérteni, hogy Mikesnek hogyan lehetett a barátairól jelentenie???
Olvastam a könyvét és gratulálok, tényleg elfogultságtól mentesen tud erről a témáról beszélni. Jómagam ismertem Mikest, ugyanaz volt egy időben a tartótisztünk; Cirkos Tibor.
Nem akarok most nagyokat mondani, de tudja, néhányszor én is észrevettem Mikesen, hogy valami nem stimmel...
Ezt egy ügynök, ha jó szeme van látja.
Üdvözlettel:Miklós György ("Fehér Pál")
Márpedig csak a megbocsátásról lehet szó. - Megérteni ezt nem lehet. - Még akkor sem, ha netán lélekbúvárnak tetszik lenni, amiben pedig erősen kételkedem. Amikor tehát azt írja "Megbocsátásról tényleg nem lehet szó, de megértésről nagyon is" - olyasvalamit állít alanya egójáról, ami eddig még senkinek sem sikerült -, legföljebb a leírt, vagy kimondott szavak szintjén - a megértést. Meglehet, ez nagyon snassz szöveg - keresztényi. Innen nézve a dolgokat, az ajánlatom a következő: ne legyen tehát a barátja a "szegény micsinay"(igaz, már nem is lehetne)-, ám bocsásson meg neki. Meglehet, fizet önnek egy snapszot a Mennyországban. - Esetleg visszahívhatja.
Koccintsanak.
Üdvözlettel: aki szereti a felhőjátékot is
Őket nem SZABAD megérteni. Ön meg nyilván azt ért meg akit akar,nem egészen világos ez miért pont 2011-ben lett az Ön számára fontos ez a megértés.
Megbocsátásról tényleg nem lehet szó, de megértésről nagyon is. És ha megértjük, hogy valaki mit miért csinált, elkerülhetjük a gyülöletet. Aminél rosszabb nincs.
Egyébként nem lehet általánosítani, minden emberi sors más. Talán ezért is érdemes ilyen megértési kísérleteket tenni, hogy ne vegyünk mindent egy kalap alá. Például ez a "Szegény Micsinay" egyáltalán nem élvezte anyagilag a besúgólétet, egész életében szegény volt, élete végén pedig nyomorgott.
Olvassa el a könyvet!
Ennek semmi értelme Emese.Hogyan lehet megbocsátani azoknak, akik a rendszerváltás megelőzően eltapostak,besúgtak,tönkretettek,sunyin megbújva élvezték a "besúgólétet",a rendszerváltás után esetleg spontán privatizáltak,továbbra is jól éltek,amíg akiket tönkretettek lelkileg,anyagilag,erkölcsileg, soha nem kaptak ezért semmilyen "kárpótlást".
Sőt, most még meg kellene bocsátani?
Minden bocsánatot meg kell előznie a bocsánatkérésnek és erkölcsi,anyagi kártérítésnek.Amíg ez nem történik meg,értelmetlen az Ön felvetése.