2012. május 22., kedd

Logo

Címlap Helyi közélet Fejenként 1 millió a törökbálintiak adóssága

By iNow Web Design

Hungarian English French German Italian Polish Romanian Serbian Slovak
Keresés a hírekben

Fejenként 1 millió a törökbálintiak adóssága PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Szerki.   
2010. szeptember 15. szerda, 17:43
 Húsz, de főként az utóbbi két és fél év eredményeképpen
ma minden törökbálintit  fejenként 1 millió forint városi adósságállomány terhel

Az MSZP sajtótájékoztatóján – amelyen részt vett Török Zsolt, a párt szóvivője is - azt kívánták bemutatni, hogy hová vezet a Fidesz túlhatalma. Erre a hagyományosan jobboldali képviselő-testületi többségű, 2008 januárja óta szorosabb pártirányítás alatt működő Törökbálint szerintük azért jó példa, mert a település növekvő eladósodása mellett az átgondolatlan fejlesztések visszásságai is szembetűnőek.

A helyi szocialisták álláspontja szerint a megszűnt mandátumú képviselő-testület tetézte a problémákat azzal, hogy minden különösebb feltétel és felkészülés nélkül, a lakosság előtt is rejtve, szabad utat engedett csaknem tízezer ember betelepülését lehetővé tevő három lakótelepszerű lakásépítési projektnek. Ezzel döntéssel komoly terhet tettek az egyébként is pénzügyi gondokkal küzdő önkormányzatra. Ma ugyanis minden törökbálintinak már egy millió forint városi adósság nyomja a vállát, a növekvő lélekszám viszont maga után vonná óvodák, iskolák, egészségügyi létesítmények, közösségi terek építését és az úthálózat bővítését, amihez azonban nincs mozgósítható vagyona a városnak.  A helyiek heves tiltakozása miatt - akik kertvárosként akarják megőrizni Törökbálintot – a párt először is azonnali intézkedéseket sürgetett a még menthető megmentésére.

Szentmiklósi-Tóth Tamás, a törökbálinti MSZP szervezet elnöke a közelgő választások kapcsán egy ún. közgarancia nyilatkozat megtételére tett javaslatot. „Ennek lényege, hogy egy Közgarancia Nyilatkozatban, még a választások előtt minden jelölt személyesen, aláírásával, számon kérhetően vállalja azoknak a dolgoknak a megvalósítását, amelyre vállalásokat tett. Így ennek része az akár párt, akár civil szervezeti választási program és a választókerületi intézkedési javaslatok is.

Ezek közül Törökbálinton a legelső, hogy minden jelölt garantálja, hogy kertvárosként őrzi meg és fejleszti a várost, minimum 30 évig. Ezzel együtt mindenki vállalja, hogy a felálló önkormányzatban rendelkezni fognak a közgarancia nyilatkozatban rögzített vállalások számon kérhetőségével kapcsolatos eljárásról. A helyzet miatt pedig elvárják – a maga részéről az MSZP valamennyi jelöltje már megtette a nyilatkozatát – hogy önkéntes visszahívhatósági garancianyilatkozattal vállaljanak a képviselők felelősséget a munkájukért és azért, hogy a választók által ismert programot valósítják meg.”

A helyi szocialisták ezzel a mindenféle uram-bátyámosdit, össze-vissza igérgetősdit, hirtelen kampányberuházás, etetés-itatás, plakátháború elejét kívánják venni. Színvallásra késztetnék a versengőket, segítenék a választók tisztánlátását. Szerintük a közgarancia nyilatkozat alkalmas eszköz arra, hogy az történjen Törökbálinton az elkövetkező négy évben, amire a jelöltek vállalást tettek, „és aki letér erről az útról, az nagyon is kézzelfoghatóan viselje a következményeit. Egyáltalán – lehessen következmény.”

 

 
Kérjük, hogy regisztráljon vagy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni ehhez a cikkhez.
Hozzászólások (33)
33 2010. november 05. péntek, 11:40
sz*rHALász
Bezzeg a HAL nevű érted! HAL..
beruházásokért felelős ex-alpolgármesternek még kifizettek 3.6 millió forintot...
nem semmi!
erre nagyon szükség volt....

ettől még az anarchia is jobb.
most csak annyit tehetsz, hogy csóválod a fejed és ilyen forumon próbálod kiírni magadból a dühöt...
ha a dolgok így mennek tovább, nem csak Törökbálinton lehet végleg lehúzni a rolót, hanem az országot is el kell hagyni...

Nap mint nap ilyen és ehhez hasonló híreket hall az ember( ennyi milliárd elfolyik itt , elfolyik ott. korrupció mindenhol)
ráadásul alapvető jogaidat sem tudod érvényesíteni, ha meg nyíltan megmondod a véleményed, ami ráadásul igaz is, akkor feljelentenek becsület sértésért vagy rágalmazásért...
32 2010. szeptember 18. szombat, 07:19
vekker
Kedves Szabó János!

Köszönöm a szavazatod :)! De honnan tudod, hogy nem jelöltettem magam :)?
Na jó, ez vicc volt. Egyébként a lényeget feszegetjük, mert sajnos nálunk még érzelmi alapon dölnek el a választások. Talán majd néhány ciklus után megtanuljuk, hogy mi a demokrácia lényege és elgondolkodunk a nekünk felvázolt programokon. Néha a hátamon feláll a szőr ilyenkor a vállalhatatlan igéretcsomagok miatt, azt szeretném, ha inkább reális terveket vázolnának fel nekem. Bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy programot eddig csak a szociknál találtam a weblapjukon. Szép gondolat a partneri önkormányzat amit leírnak, de azt nem látom, hogy miként is akarjék megvalósítani. Szóval nekem ez kevés a szavazathoz. Persze még mindig több, mint a Fidesz vagy az FPE és az LMP programja, amiből még nem láttam semmit.
Sajnos elvettek tőlünk évtizedeket és emiatt sokat kell tanulnunk ahhoz, hogy élni tudjuk a jogainkkal. De azt csak remélem, hogy idővel nem az amerikai példát fogjuk követni és arra szavazunk akinek a gyúlésein több a színes lufi.
31 2010. szeptember 17. péntek, 14:49
Szabó János
Kedves vekker!
Te jó arc vagy, régóta figyelem a hozzászólásaidat.Ilyen emberek kellenének a képviselők közé.Józan, átgondolt és alapos érvelők.
Ha lehet maradj még és írjál, ne vegye a kedved a tipikus magyar mentalitás, mármint, hogy rúgjuk egymást ahol tudjuk, és semmi nem jó nekünk.
Ha jelöltetnéd magad tőlem kapsz egy szavazatot így látatlanban is.:)
30 2010. szeptember 17. péntek, 08:59
vekker
Kedves Mindenki!

Sajnos ismét elkezdődött a ránk oly jellemző acsarkodás. Szomorú, mert az egymás sértegetése mindig a lényegről tereli el a figyelmet. Jó lenne ha mindenki megértené, hogy a problémák a tősgyökeres és az ideköltözötteket is egyformán érintik. Nem akkor kell majd sajnálkozni, ha órákat állunk majd sorba a postán, ha végképp nem tudjuk majd a gyereket óvodába íratni, ha majd hosszú perceket töltünk a dugóba, hogy kijussunk a városból. Ha majd semmilyen forrása nem lesz a városnak arra, hogy kijavítsa a járdáinkat vagy rendezze a parkjainkat. Jó lenne ha végre előre gondolkodnánk és nem utólag reklamálnánk.
29 2010. szeptember 17. péntek, 08:43
administrator
Kedves Óbálinti
Úgy gondolom, hogy maga a tősgyökeres kifejezés nem bántó, de igaza van az "őstősgyökér" is sértő lehet, ezt is töröltem. Oldalunkon a hozzászólásokat nem kötöttük regisztrációhoz, így mindenki szabadon, és gyorsan tud reagálni hírekre, véleményekre. Sem hitbéli, sem politikai másként gondolkodás nem ok moderálásra. Csak annyi a kérés, hogy célzottan bántó, egymást sértő hozzászólások ne maradjanak fenn. Köszönöm
28 2010. szeptember 17. péntek, 08:26
Óbálinti
Nem értünk egyet.Kérem ne moderáljon egyoldalúan, és ne gyártson olyan nyelvi szabályokat , amelyek nincsenek. Az őstősgyőkér Ön szerint nem sértő?
27 2010. szeptember 17. péntek, 08:20
administrator
Kedves Óbálinti
A "tősgyökér" kifejezés -így egybeírva- nem bántó: a régen itt élőket, a nem friss betelepülőket jelzi. Ez szerintem sem trágár. A "gyökér" kifejezés önállóan már inkább trágár, sértő. Ezért került törlésre. Kérem fogadja el.
26 2010. szeptember 17. péntek, 07:15
Óbálinti
Kedves admin.Muki 22 hozzászólását olvasd át, azután beszéljünk trágárságról. A tős gyökér nem trágár, Muki jellemezte így a régi bálintiakat.
Kérlek rakd csak vissza a hozzászólásomba.
25 2010. szeptember 16. csütörtök, 21:25
administrator
Kedves Óbálinti
Minden véleményt, hozzászólást szívesen veszünk és helyet is adunk ezeknek, de kérem trágár kifejezések ne szerepeljenek benne.
24 2010. szeptember 16. csütörtök, 20:03
Óbálinti
Muki xxxxxx.Nem hinném, hogy több ezren költöztek ide a munkalehetőség miatt, ez egész egyszerűen nem igaz. Törökbálint ingatlan árai ezt egész egyszerűen nem teszik és nem is tették lehetővé.Szerintem felesleges tőzs- gyökerezned, valahol te is tőzsgyökér voltál,kár, hogy nem találtál munkát a faludban, és kénytelen voltál a Tükör-hegyen 100 milláért házat építeni.Tényleg a tehenet hol tartod, a garázsban? Mi itt születettek, pusztán nehezményezzük , hogy valahonnan ideköltözött xxxxxxx osztják az észt olyan településen, aminek a múltjáról, az itt élő emberekről fogalma sincs.(engedd be a tótot a házadba, majd kiver belőle)
23 2010. szeptember 16. csütörtök, 19:20
vekker
Kedves muki!

Nem bűnbakokat keresek, hanem a felelőtlenség ellen próbálok érvelni. Azt meg hogy itt születtem, csupán azért hangsúlyoztam, mert ezzel is a többi itt született figyelmét akarom felhívni arra, hogy mindenki aki itt él és mindegy, hogy mikortól az ugyanolyan jogokkal rendelkező törökbálinti és kész!
Mint már sokszor említettem, nem azzal van bajom, hogy város lettünk és nő a lakosság száma. Szerintem ez jó is lehet, de csak egy bizonyos határig. A mostani vezetés azonban felelőtlenül cselekedett, amikor lehetővé tette a több ezer új lakó érkezését. A város erre egész egyszerűen nincs felkészülve. Elég ha csak az anyagi helyzetére gondolsz.
22 2010. szeptember 16. csütörtök, 19:08
muki
Legyünk egy icipicit objektívek. Az elmúlt néhány évtized alatt az agglomeráció kiterjedéséért a magyar gazdaság tehető felelőssé, nem pedig egyik-vagy-másik párt, vagy képviselő, hiába mutogat az xxxxxxxx vekker az óramutatóival összevissza mindenféle bűnbakokra. Többezren élnek itt, akik nem itt születtek, hanem nagyon messziről kellett ide költözniük, mert vidéken, ahol korábban laktak, nem volt munka. Ha a vidéki megélhetési lehetőségeket nem nullázták volna le a rendszerváltás után a főleg szoci, és egy ciklusban fideszes kormányzat(ok), akkor nem laknának itt az idetelepültek, akik -ezek szerint- útban vannak a xxxxxxxnek. Így nem csoda, hogy nő az agglomeráció, hiszen nem csak az itt születetteket illeti meg átminősített lakóhely, utak, víz, gáz, csatorna, stb.
21 2010. szeptember 16. csütörtök, 13:20
ittlakó
T. Kürtimiki!

A hitelességet miért csak a szocikon kéred számon? Mi van a szadesszal? Úgy elmenültek a számonkérés elől, mint ha sose lettek volna. Kifizették a búcsúcédulát (4 mrd) és most megint osztják az észt a lmp színeiben.
20 2010. szeptember 16. csütörtök, 12:36
kártyavár
Hát erről beszélek! A körzetemben ismerem a jelölteket (a jobbikos és az elempés kivételével). A jobbikosra elvből nem, az elempésre még csak-csak (ha meg tudna győzni), a sorolók egyikére sem. Marad a szoci, akit szintén ismerek és egyébként nem rossz ember, de nem vagyok benne biztos, hogy megállná-e a helyét.
Sokkal egyszerűbb lenne, ha nem körzetenként kéne szavazni, hanem összerakhatná az ember a szerinte jó testületet.
19 2010. szeptember 16. csütörtök, 12:24
tudok választani
Kedves kártyavár!

Ne pártokra, hanem emberekre szavazz! Annyira még nem nagy ez a város, hogy a körzetedben indulókról ne tájékozódhass. Nagyon rossz lenne az egyszínű képviselő-testület - tartozzanak akármelyik párthoz is - lásd a jelenlegi példát. Ha sokszínű a társaság, kevésbé lehet mutyizni. A számonkérhetőségről meg csak annyit, ígérni bármit lehet - a visszahívásnak meg nincs jogi háttere. Ha az egyéni képviselőt rá lehet venni a lemondásra, annak komoly anyagi következményei vannak, ugyanis ott új választást kell kiírni. Listásnál könnyebb a helyzet, ott jön a követekező...
18 2010. szeptember 16. csütörtök, 12:22
ez jól van így?
Azt ugyan várhatod. Hallgatnak, mint csuka a levesestálban.
17 2010. szeptember 16. csütörtök, 12:07
választó!
Kíváncsian várom Csenger képviselő úr reakcióit, akár az átsorolások,a Tükörhegyet érintően Elek ügyben ,akár a Hajdu-Palkó féle (mi is vagyok tulajdonképpen) ügyben.
16 2010. szeptember 16. csütörtök, 10:36
ez jól van így?
2006-ban az adósság 1 milliárd volt. Most mindent összevetve 10 milliárd és ez lényegében az elmúlt két év teljesítménye. Gratulálok hozzá!
15 2010. szeptember 16. csütörtök, 09:47
Békejobb
Elképesztő arcátlanságra vall, hogy Török "úr" az emberek elé mer állni az előző 8 év után.
14 2010. szeptember 16. csütörtök, 09:30
kártyavár
Kedves Óbálinti!
Bocs akkor félreértettem! Egyébként a szavazatommal én is bajban vagyok! Még!
A sorolókra biztos nem. A függetlenekre sem, mert hallgatólagosan támogatták a sorolókat. Az lmp-ben nem hiszek. A szocikat meg egyenlőre nem tudom hová tenni. De mindentől függetlenül nem lenne rossz, ha két választás között is lehetne szavunk, ha nem is jogi értelemben.
13 2010. szeptember 16. csütörtök, 09:24
Óbálinti
Kedves kártyavár. Mintha azt írtam volna, hogy egyik sem ér kutyafülét sem. Sem a közmeghallgatásnak, sem egy önként vállalt kötelezettségnek nincs semmilyen következménye.Az eddigi átsorolást támogatókat biztosan nem fogom megszavazni(már akire szavazhatnék), sem a tutyi-mutyi és álszent szocikat sem, ez biztos.
12 2010. szeptember 16. csütörtök, 09:16
ZED
és a cocialista, előzőleg kommenista kormányzat, fejenként mennyi adóssággal látott el bennünket, törökbálinti, illetve magyar állampolgárokat? mintha egy kissé több lenne, mint 1 milkó... Azért mindig megdobban az ember szíve, ha egy ilyen híres politikus látogat hozzánk, tolni egy kicsit a helyi harcosok szekérjét
11 2010. szeptember 16. csütörtök, 07:22
kártyavár
Mélységesen egyetértek a számonkérhetőség bevezetésével és kedves Óvárosi azért azt elég könnyen beláthatod, hogy a közmeghallgatás ezzel nem egyenlő. Ezek után én azt várom, hogy ha már a szocik ennyire kemények, akkor terjesszenek be egy rendelettervezetet (de ha ezt nem teszik meg, akkor léptessék is rögtön életbe a saját nyilatkozatukat) ami alapján mondjuk ha a választókörzetből a választók több mint fele visszahívná a képviselőt, akkor a testület kötelező módon szólítsa fel lemondásra. Persze a jog szerint erre nem köteles, de a morális nyomás elég nagy lehet. Az új testület pedig az esküvel párhuzamosan igenis írja alá, hogy aláveti magát ennek a rendeletnek.
Kedves vekker! Azzal is egyetértek, hogy a fidesz azzal, hogy Élhető Kertvárost ígér, már a kampányban meg is szegte ígéretét.
Kedves kürtimiki! Maga szabadelvűnek vallja magát, de nem más, mint az erőszakos szadeszes rosszindulat megtestesítője.
10 2010. szeptember 15. szerda, 21:22
vekker
Már mondtam, hogy én itt születtem. Nem a várossal van a baj, hanem az élhetetlen várossal!
9 2010. szeptember 15. szerda, 21:20
igazmondó juhász
Hja kérem! Tetszettek volna a várossá nyilvánításról szóló népszavazáson részt venni, és nemet mondani a kedves betelepült elvtársak.
8 2010. szeptember 15. szerda, 20:56
vekker
Ha az egyébként a Turait kiszolgáló Albert Gábor és Gyurasits Tamás Törökbálint érdekeit képviselte volna akkor most lenne moratórium és nem fenyegetne a Ráczug és a Napliget veszély!
7 2010. szeptember 15. szerda, 20:49
vekker
A mihez tartás végett!

Koncepció Törökbálint mezőgazdasági termőterületének védelmére,
további átminősítések befagyasztására (MSZP-CIF)

Ahogy a tisztelt képviselők szavaztak:
Elek Sándor nem
Hámoriné Olár Mária nem
Dr. Győrfi László nem
Papp Béla igen
Turai István nem
Gyarmati Mihály igen
Rothauszky Györgyné nem
Pénzes Józsefné igen
Dr. Albert Gábor tartózkodik
Szalczinger József igen
Kiss István igen
Gyurasits Tamás tartózkodik
Palkóné Szabó Gabriella nem
Csuka Attila nem
Hajdú Ferenc nem
Géczy Krisztián távol
Fürész János igen
Gáldi György igen
6 2010. szeptember 15. szerda, 20:36
vekker
Az átminősítési moratóriumot pont ők akarták elfogadtatni.
Az "élhető kertváros" vállalást meg pont a Turai és fideszes átminősító csapata nem tartja be és ez már most látszik és emiatt én inkább hinnék egy végzősnek, mint bárkinek a mostani testületből.
Írják meg ők is a saját lemondónyilatkozatukat!!!!
5 2010. szeptember 15. szerda, 20:25
kürtimiki
A hitelesség, kedves helyi emeszpé, az az, amit nem lehet a kalapból elővarázsolni. Még úgy sem, ha a színtelen, ambíciótlan régieket a Bálint Márton végzőseire cseréljük. A hitelesség, tudjuk, a múltban gyökerezik. Azt meg nehéz "végképp eltörölni".
4 2010. szeptember 15. szerda, 20:14
Óbálinti
Hát ezzel olyan nagyot nem durrantott Szentmiklósi . Ki az a csacsi képviselő, aki a saját vállalásait ne akarná megvalósítani.Nincs itt semmilyen "számon kérhetőség"Megint mellébeszélés lett a vége.(mellesleg vállalás nélkül is számon lehet kérni a közmeghallgatáson,éppúgy következmény nélkül, mint a fenti vállalással)
Ki vállal átsorolási moratóriumot, ez a lényeg.Ki az aki vállalja az átsorolási ígérvények visszavonását.Erről kell beszélni!
3 2010. szeptember 15. szerda, 19:28
Illés
Törökbálinton nem a szocik irányítottak és ebben ez a szomorú. Éppen a Fidesz színeiben villogó többségi képviselők.
Remélem, hogy méltóan számon kérik őket is.
Azt hiszem itt is lehet találni "csontvázakat".
Nekem is szimpatikus a számonkérési lehetőség.
2 2010. szeptember 15. szerda, 19:08
vekker
Ha nem lenne kampány még mindig nem figyelne oda erre senki. A lemondó nyilatkozat meg nekem kimondottan szimpatikus.
1 2010. szeptember 15. szerda, 18:37
belvárosi
Hát a Törököt éppen kihagyhatták volna, így aztán végképp kampánytémává lett züllesztve az ügy.Éppen a szocialisták tehettek volna ez ellen az elmúlt nyolc évben, mondjuk az agglomerációs törvény szigorításával.Vagy kérhették volna a parlamenttől a rendezési terv törvényben rögzítését. De csak a duma,duma a végtelenségig,valódi tett NULLA.
Copyright © 2012 Törökbálinti újság. Minden jog fenntartva.
Múltunk - jelenünk
Belépés
Kapcsolódó cikkek

Top!