a képviselő-testület október 27-i üléséről |
Támogatás a rendőrségnek - A helyi turizmus fellendítésért – Bővülhet a temető területe – Ismét módosítják a volt „kiserdő” szabályozási tervét - Nincs forrás Pistály szabályozási terveire
2 milliós támogatás a rendőrségnek
A Budaörsi Rendőrkapitányság vezetője kérelemmel fordult az önkormányzathoz, melyben a belügyminiszter által engedélyezett 2 önkormányzati finanszírozású ügyviteli alkalmazott foglalkoztatásával kapcsolatos költségek további megtérítését kérte. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság és a polgármesteri hivatal 2000-ben kötött szerződést 3 fő alkalmazotti státusz létrehozásáról, azóta a szerződést többször módosították. 2011-től 2 fő alkalmazásához 2 millió Ft-tal járult hozzá az önkormányzat. A képviselő-testület egyhangúan támogatta a szerződés 2012. július 1-től 2012. december 1-ig történő meghosszabbításra vonatkozó kérelmet. A következő évi költségvetésbe összesen 2 millió Ft-ot fognak erre a célra betervezni.
Kitörési pont lehet a TDM
A Törökbálint Turisztika Fejlesztő Nonprofit TDM Kft. célja a helyi turizmus fellendítése, összehangolt kommunikációs és marketing rendszer kiépítése és ennek a résztvevők bevonásával a közös érdekeltség alapján való működtetése, vagyis a város turisztikai fejlesztése. A társaság megalapításának várható időpontja 2011. november 1., tagjai Törökbálint Város Önkormányzata, Magyar Hotec Zrt, Azcilar Kft, Márton Jenő és Bánfi Erika. Az SCB Törökbálint Turisztikai Fejlesztő Nonprofit TDM Kft. székhelye Törökbálint, Kinizsi utca 29., ügyvezetője dr. Csizmadia Julianna. A nonprofit kft. félmillió forint alaptőkével alakult, a tulajdonosok 20 – 20 %-os hozzájárulásával. Az önkormányzat az éves idegenforgalmi adójával támogatja a kft működését, más befizetési kötelezettség nem terheli. A képviselő-testület név szerinti szavazáson 9 igen, Rothauszky Györgyné és Csuka Attila nem szavazatával, valamint Fernengel András tartózkodásával egyetértett a cég alapításával és a társasági szerződést jóváhagyta. A gazdasági társaság alapításához szükséges vagyoni hozzájárulás 20 %-os aránya 100 ezer Ft, ezt az alapítás határidői szerint az idei költségvetés tartalékából biztosítják. A cégben az önkormányzat képviseletével a polgármestert bízták meg. A kft taggyűlési hatáskörbe tartozó döntések meghozatala előtt Turai István köteles a testület álláspontját megkérni és a taggyűlésen ennek megfelelően eljárni, majd arról a következő testületi ülésen beszámolni. A képviselő-testület azt is kikötötte, hogy a SCBTTDM Kft. Felügyelő Bizottságába a tagok többségét az önkormányzat jelöli, ez a társasági szerződésben rögzítésre kerül, módosításához a taggyűlés egyhangú határozata szükséges. A Felügyelő Bizottságba Halász Örs és ifj. dr. Marton Kálmán urakat delegálták.
A vita során Fernengel András arról érdeklődött, mikor térülhet vissza az önkormányzat befektetése. Turai István válaszában elmondta, erre most nem tud válaszolni. Csuka Attila úgy vélte, az ülésen kellett szembesülnie az éves idegenforgalmi adó átadásával. A képviselő valószínű, hogy figyelmetlenül olvasta át az előterjesztést, mert az éves támogatás mértéke abban is szerepel.
Bővülhet a temető területe
A képviselő-testület egyhangú szavazással támogatta a temető melletti 3000 négyzetméteres ingatlan megvásárlását bruttó 26 676 000 Ft értékben. A temető jelenlegi területe, az idén már megvásárolt és a most megszerzett területek egyesítésével több évtizedre megfelelő méretű temetkezési hely jön létre, melyen az önkormányzat kötelezően ellátandó feladatát teljesíteni tudja.
Újra módosítják az egykori „kiserdő” szabályozási tervét
Az Anna-hegyen lévő mintegy 3 hektáros Fábián-féle területként elhíresült ingatlan a ’90-es években még erdő volt. 2001-ben ezt a területet az akkori képviselő-testület üdülőövezetbe sorolta. Az erdő fokozatos eltűnt, a tulajdonos megegyezve a Pilisi Parkerdővel Biatorbágyon pótolta az itt kivágott fákat. 2009-ben a terület lakóövezeti besorolást kapott, ennek keretében elvileg 15 különálló, magánúton megközelíthető telek lenne kialakítható. A legújabb vevő – Fillér-Invest Kft. - a háromhektáros ingatlanon egy közel 1000 négyzetméteres épületet szeretne megvalósítani, az önálló családi házra már jogerős építési engedéllyel is rendelkezik. Azért kért most újabb módosítást, hogy a telket jól ki tudja használni. A képviselő-testület Fernengel András tartózkodásával igent mondott a kérelemre azzal, hogy felkérik a tervezőt, tegyen javaslatot az egybefüggő terület megosztása korlátozásának módjára. Felkérték a főépítészt és a Pestterv tervezőjét a helyi építési szabályzat kidolgozására és a testület élé terjesztésére. A szükséges teendőkkel kapcsolatos összes költség kizárólagos kötelezettje az ingatlan tulajdonosa.
Nincs pénz a Pistály szabályozási terveire
A képviselő-testület május 19-én heves, személyeskedésektől sem mentes vita után 6 igen, 4 nem szavazattal és 2 tartózkodással elutasította a Pistály üdülőövezetté alakításával kapcsolatos megvalósíthatósági tanulmánytervet. Szintén elutasították a volt Nemax terület (mai nevén Napliget lakópark) 16 hektáros területének belterületbe vonásával kapcsolatos javaslatot és ezzel együtt a közérdekű kötelezettségvállalásként felajánlott 80 millió Ft-ot is. A két téma azért függ össze, mert a napligetes felajánlásból finanszírozták volna a Pistály közműcsatlakozásait. A július 7-én megtartott rendkívüli ülésen azonban fordulat történt. A Napliget tulajdonosa a korábbi 80 helyett 100 milliót ajánlott és Turai István polgármester három héttel korábbi nem szavazata igenné változott. Ezzel gyakorlatilag zöld utat kapott az a folyamat, amire nemrégiben még nemet mondott a többség. A napirend tárgyalása során született döntés a Pistály több ütemben történő, alacsony lakóintenzitású üdülőövezeti fejlesztéséhez szükséges tervezés megindításáról is. Mára kiderült, a szükséges tervezés és az esetleges vizsgálatok közel bruttó 22 millióba kerülnek, az önkormányzat költségvetésében viszont erre nincs fedezet. A legújabb javaslat szerint Pistály kiskertes jellegének ütemezett fejlesztésére a tervezés alatt álló módosított településszerkezeti tervben a Pestterv Kft. fog javaslatot tenni.
A hozzászólások sorában elsőként Csuka Attila arról érdeklődött mit jelent a kiskertes jellegű fejlesztés, ez a „besorolás” megfelel-e az ott élők igényeinek. Csenger-Zalán Annamária főépítész válaszában elmondta jelenleg 3000 m2-n 3 %-os lehet a beépítés, erre vonatkozóan még lehet a paramétereken változtatni. A képviselő véleménye szerint gyakorlatilag semmi előrelépés sincs a korábbiakhoz képest, hiszen lakóépületet továbbra sem lehet építeni. Az ott élők nem tudnak hiteleket felvenni, nem tudják a kedvezményeket érvényesíteni, ez a döntés a pistályiak becsapását jelenti. A Napliget átsorolását is csak Pistály érdekében támogatták, hogy a szükséges közműcsatlakozások biztosítva legyenek. Az is szóba került, hogy júliusban a két téma együttes tárgyalása „árukapcsolás” volt, akkor valakinek az érdekét kellett kiszolgálni, ami miatt megszavazták, abból pedig visszalépnek.
A továbbiakban kissé elszabadultak az indulatok. Turai István és Csuka Attila lelkiismereti kérdésekről vitatkozva, a balatoni szállodában megtartott informális testületi ülésen - amin Csuka Attila nem vett részt - elhangzottakat felemlegetve próbálták egymást győzködni. A vita hevében az ülés vezetője nem adott szót a Pistályi Egyesület jelen lévő képviselőjének. Jelentkezéséről azt hitte, valami „tornamutatványra” készül a vendég.
Képviselői kérésre a többség lehetőséget adott a felszólalásra, így Oláh Gábor megoszthatta gondolait a döntéshozókkal. Arról is beszélt, nem érti azt a hangulatot, ami most kialakult, nem tudja milyen harcok folynak, de szeretne mindebből kimaradni. Szeretne visszatérni a korábbi együttműködéshez, együttgondolkodáshoz. 2008 óta elindult egy fejlődés a Pistályban, ennek eredményeként jött létre az egyesület is. A területen életminőség javító intézkedések történtek: elkészült a közvilágítás, utcanév táblákat helyeztek ki, megoldódott a szemétszállítás, a csapadékvíz elvezetés. Nem érti a jelenlegi helyzetet. Nagyon szeretné, ha az együttműködés a továbbiakban is megmaradna.
Turai István polgármester a testület nyilvánossága előtt elnézést kért Oláh Gábortól, azt mondta, nem szokta elragadni a hév.
A helyi grémium a szokatlan közjáték után név szerint szavazott a határozati javaslat elfogadásáról. 10 igen szavazattal, Rothauszky Györgyné és Csuka Attila nem szavazatával arról döntöttek, költségvetési fedezet hiányában eltekintenek a Pistály területére vonatkozó szabályozási terv készítésének kötelezettségétől, ezért a júliusban elfogadott határozat erről szóló pontját is törlik. Felkérik a Pessterv Kft-t, hogy a Pistály kiskertes jellegének ütemezett fejlesztésére a tervezés alatt álló módosított településrendezési tervben tegyenek javaslatot.
|
Törökbálint Város Önkormányzata,
Magyar Hotec Zrt,
Azcilar Kft,
Márton Jenő és Bánfi Erika. Az SCB Törökbálint Turisztikai Fejlesztő Nonprofit TDM Kft. székhelye Törökbálint, Kinizsi utca 29., ügyvezetője dr. Csizmadia Julianna.
Egyébként pedig Kajlinger elvtársnő hozza vissza a régi elvtársakat a hivatalba, zsíros megbízási szerződéssel, havi 1.1 milla 4 hónapon keresztül a klientúrának. Bukott Mencingerné is már a zsírosbödön körül sündörög Kajlinger jóvoltából, miután a Kormányhivatalból mindkettőjüket kipi...ták. Világjáró turai pedig mindehhez asszisztál, hiszen a hatalom számára nélkülözhetetlen.
Ébresztő,Bálint! Börtönbe a népnyúzókkal!
Mi vagy ki ez a cég?
Bejegyzés kelte: 2010/11/05
Hatályos: 2010/11/05 ...
5. A cég székhelye
5/3. 2481 Velence, Szent Erzsébet tér 3.
A változás időpontja: 2011/08/04
Bejegyzés kelte: 2011/08/11
Hatályos: 2011/08/04 ...
11. A cég jegyzett tőkéje
11/1.
Megnevezés Összeg Pénznem
Összesen 500000 HUF
Persze ha a Kft. többi tagja is folyamatosan befizetésket eszközöl, akkor még maradhatnának is az alapításkori tulajdoni arányok. Mert ha nem, akkor viszont 1-2 éven belül közel 100%-os tulajdonos lehet(ne) Törökbálint. Ja persze, ha ajándék ez a juttatás, akkor nem...
Ne légy naiv! Amíg valami rózsaszín dumával akár 1 Ft-ot is ki lehet énekelni a kasszából addig nem fogják unni.
http://www.magyarzarandokut.hu
Ahol nincs turizmus ott csinálni kell és ezért van a TDM.
"Csak azt kérdezném meg Virág és Szabó úrtól:
mi lesz a sóbarlanggal? Egy hangos kisebbségtöl így berezeltek vagy abban már nincs jó biznisz? Szerintem a sóbarlang fellendítené a turizmust, talán még jobban mint ez az eröltetett zarándokhistória is. Néha nem árt józan paraszti ésszel gondolkozni. A pénzemberes gondolkodás sokszor elvakít. Kéne sóbarlang, kéne egy hotel. Kéne egy gyönyörü part. Kéne várost szépíteni. Nem tudom, hogy mit eröltetik ezt az egészet, hiszen a belváros katasztrófális övezet, akkor milyen idegenforgalmat akarnak ezek? Miért van az, hogy minden ilyen gyanús beruházáskor Virág nevét lehet olvasni. Ja, nem akarnak esetleg még egy testvérvárost véletlenül?"
www.tdmszovetseg.eu
Mi meg majd keressük az óránkat!
Én nem hiszem, hogy a város jelenlegi - sőt jövőbeni - helyzetében ne lenne jobb helye évi 3 millió Ft-nak.
Ez olyan szép! Már látom is, hogy a japán turistákat szállító buszok ellepik Törökbálintot.
"Az önkormányzat tagsága és a TDM szervezet támogatása azért szükséges mert csak így tud a szervezet regisztrálni a Nemzetgazdasági Minisztériumban, hogy a pályázaton indulhasson."
Miféle "országos projekt !turisztikai! központot! készül ide,árulják már el! Csizmadia Julianna kinevezése annak köszönhető, hogy ő volt az öreg Elek jegyzője, egyébként pályázattal került ide "ügyvezetőnek? (Az egész messziről szaglik.)
TDM alulról jövő civil kezdeményezésként az önkormányzat és a vállalkozások összefogásán alapul. A TDM szervezethez turisztikai konzorciumon keresztül törökbálinti vállalkozások, civil szervezetek, magánszemélyek is csatlakozhat aki szeretnének részt venni a munkában és látnak fantáziát az idegenforgalom fejlesztésében.
A szervezet nonprofit, ezáltal a támogatásokat tagdíjakat és egyéb bevételeit a desztináció turisztikai fejlesztésére fordítja vissza.
"összefogják a desztináció turizmusban érdekelt szereplőit, illetve komplex tevékenységükkel egyaránt elősegítik a helyben élők életminőségének javítását és a turisták pozitív élményeinek kialakítását."
Idézet a pályázati kiírásból.
A. TÁMOGATÁS CÉLJA ÉS HÁTTERE
A1. Alapvető cél
A Turisztikai desztináció menedzsment (TDM) rendszer kialakítása a Nemzeti turizmusfejlesztési stratégia egyik pillére. A TDM rendszer célja a turizmus versenyképességének növelése, a desztináció turisztikai teljesítményének fokozása, a látogatók megelégedettségének emelése, a turisták desztinációhoz köthető információkkal való ellátottságának javítása, a turizmusban szereplők naprakész üzleti információkkal történő ellátásának biztosítása.
A TDM szervezetek három szintje kell, hogy egymásra épüljön: helyi, térségi és regionális.
Míg a helyi szervezetek a helyi turisztikai szereplők együttműködésére épülnek, a felsőbb szintek elsősorban az alatta levő szint TDM szervezeteinek együttműködéséből állnak össze.
A TDM feladatok teljes struktúrán belüli, szintek közötti megosztása a hatékonyságra és az adott szervezeti szinten történő optimális ellátásra tekintettel (méretgazdaságosság, szakmai ismertek stb.) áll össze.
A pályázat célja egyrészt a TDM szervezetek kialakítása, fejlesztése, működési feltételeinek megteremtése, másrészt a szervezetek által ellátandó TDM szakmai feladatok támogatása.
A pályázat eredményeként olyan szervezetek jönnek létre, amelyek összefogják a desztináció turizmusban érdekelt szereplőit, illetve komplex tevékenységükkel egyaránt elősegítik a helyben élők életminőségének javítását és a turisták pozitív élményeinek kialakítását.
Még kér a nép!
A jelenleg hátráltatott területekről jelentős adóbevétele van a "városnak"!
Remélem, a saját pénzükből mentek informálisan szállodázni és nem terhelték tovább az eladósodott város költségvetését.
Ki tud erről valamit?
Gondoljatok bele: civilszervezeteknek 2 évig kell működni mielőtt önkormányzati forráshoz juthatnak (néhány százezer forinthoz). Egy nevenincs, sehol és semmit sem bizonyított vállalkozásnak pedig három millió Ft közpénzt adnak hozomra. Ez teljességgel megmagyarázhatatlan! Halász Őrs felbukkant a cég környékén? Ki az a Babyka?
Az egész dolog az Elek pereputtyról szól, én is úgy látom.
a 2011. évi költségvetésben az idegenforgalmi adó bevételt 3.000.000 Ft-tal tervezte az Önkormányzat.
Ha ezt a pénzt valóban a helyi turizmus fejlesztésére fordítják (vissza), akkor a koncepcióval semmi baj nincs.
Vagy például a kerékpáros közlekedést is bevonhatnák és akkor Fernengel képviselő úr is egyetérthetne az ötlettel!
Amúgy meg: ha önkormányzati célt szolgál a cég, akkor miért ne működhetne (csak) önkormányzati forrásból????