A képviselő-testület május 27-i üléséről |
- Változások a helyi orvosi és fogorvosi körzetekben - 2011-ben is ingyenes HPV elleni védőoltás - Nőgyógyászati rendelés - Hiteltartozás miatt megvételre ajánlott ingatlanok - Pest Megye Közgyűlésének felhívása - Agárdi ajánlatok - Idősügyi Stratégia, pályázat „Idősbarát Önkormányzat” díjra - Szociális étkeztetés és házi segítségnyújtás – felmondták a megállapodást
Az orvosi körzetekről szóló önkormányzati rendelet egyebek mellett szabályozza a felnőtt háziorvosi körzeteket is. A háziorvosok által kötelezően ellátandó lakosok számát a rendelet mellékletét képező utcajegyzék szerint az oda bejelentkezettek létszáma határozza meg. A vállalkozó háziorvosok finanszírozását az Egészségbiztosítási Pénztár a Polgármesteri Hivatal által évente igazolt ellátandók létszáma alapján végzi. A vonatkozó törvények szerint, ha egy adott körzetben a kijelölt körzethatárokon belül 1500-nál több bejelentkezett lakos van, akkor függetlenül attól, hogy az adott körzet milyen kártyalétszámmal működik, lecsökkentik a finanszírozást. Városunkban a 7. számú felnőtt háziorvosi körzetben ellátandók már több mint 1500-an voltak, az ott dolgozó háziorvos bevétele jelentős mértékben csökkent, ami már a praxis működését is befolyásolta. Ettől függetlenül dr. Spenik Vladimir háziorvos tájékoztatta az illetékes szakbizottságot, hogy egy jól működő automata újraélesztő készüléket fog vásárolni, ezzel is növeli az ellátás színvonalát. A képviselő-testület úgy határozott, hogy a 7. számú körzetből a Honvéd és a Tükörhegy utcák lakosságszáma a 4. számú körzetbe kerül, így mindkét körzetben előnyösebben alakul a finanszírozás.
Dr. Kerekes János és dr. Törtei Julianna fogorvosok körzetében a Polgármesteri Hivatal népesség-nyilvántartása alapján az előző évihez képest növekedett a lakosság száma. Az Egészségbiztosítási Pénztár a fogorvosokkal kötött szerződésben megemelte a finanszírozható óraszámokat és szerződésben rögzítette a heti rendelési időket Dr. Törtei Julianna rendelési ideje heti 30, dr. Kerekes János rendelési ideje 29 órára változott.
A képviselő-testület döntése értelmében az önkormányzat 2011-ben is folytatni kívánja az ingyenes HPV elleni védőoltást. A jegyző még ebben az évben elvégzi az igényfelmérést az 1998-ban született törökbálinti lakhellyel rendelkező lányokra vonatkozóan.
Dr. Bárány János nőgyógyász szakorvos 2009. február 1-től heti egy, majd dr. Kálmán Sándor távozása után heti két alkalommal három órában nőgyógyászati szakrendelést, terhesgondozást és onkológiai szűrést, valamint ultrahang vizsgálatot végez a felnőtt háziorvosi rendelő épületében kialakított helyiségben. A képviselő-testület számára dr. Bárány János beszámolót készített eddigi munkájáról. A 11 hónapra vonatkozó statisztikai adatok szerint a rendeléseken 1399 beteg jelent meg. A rendelésre hétköznap 14 – 17 óráig a 06 – 70 – 668 – 4091-es telefonszámon lehet bejelentkezni.
Ebben az évben több ingatlantulajdonos is azzal a kéréssel fordult az önkormányzathoz, hogy bankoknál, vagy egyéb hitelintézeteknél fennálló hiteltartozása miatt eladná lakását, úgy hogy azt a későbbiekben önkormányzati bérlakásként visszabérelné. Az érintettek sajtóinformációkra hivatkoztak, miszerint az új kormány tervei között szerepel a probléma ilyen irányú kezelése, bevonva abba a területileg illetékes önkormányzatokat is. Jelenleg azonban még állami szinten sincs alkalmazható jogszabályi rendelkezés és a parlament elé sem terjesztettek be erre vonatkozó indítványt. Az önkormányzat a szükséges jogszabályi környezet megteremtése és csak állami támogatás megléte esetén tud majd a bajbajutott családokon segíteni. A szükséges jogszabályalkotást és a megfelelő helyi részletszabályok kidolgozását követően a képviselő-testület a hozzá címzett kérelmeket ismét napirendre fogja tűzni.
A korábbi évekhez hasonlóan a megyei közgyűlés elnöke ismét megküldte felhívását a Pest Megye Építészeti Nívódíja és a Kulturált Települési Környezet Díj pályázatra. A díjakat az épített és a természetes környezet minőségének javítására és a település építészeti értékeinek megőrzése érdekében tett erőfeszítések elismerésére alapították. Az építészeti nívódíjra a tervező, Zoboki Gábor hozzájárulásával a Telenor (volt Pannon) Székház épületét, a Kulturált Települési Környezet Díjra pedig az Árpád utcai új hatcsoportos óvoda és környezetét javasolta benyújtani a döntéshozó grémium.
Az Agárdi Popstrand főrendezője, Turbók János ismét együttműködési ajánlattal kereste meg az önkormányzatot. A megállapodás értelmében az idén saját szervezésükben megrendezésre kerülő koncertjeiken – a korábbiakhoz hasonlóan – 50 % kedvezményt nyújtanak minden állandó törökbálinti lakos számára. A megállapodás összértéke 120 ezer Ft + ÁFA költséget jelent a helyi költségvetésben. A Popstrand a félárú belépők mellett 12 db állandó belépőt és 20 db tiszteletjegyet is biztosít az önkormányzat számára, amelyet szétoszthat a különböző közösségekért dolgozók között. A koncertekre vonatkozó információk az önkormányzat honlapján olvashatók.
Az Agárdi Gyógy- és Termálfürdő vezetője kedvezményes nyugdíjas belépőjegy ügyében kereste meg az önkormányzatot. Az együttműködési megállapodás szerint a törökbálinti állandó lakcímmel rendelkező nyugdíjasok hétköznapokon a gyógyfürdő 1600 Ft-os belépőjegyének árából a lakcímkártya és a nyugdíjas igazolvány felmutatása mellett 50 %-os kedvezményben részesülnek. A jegyár különbözetét az önkormányzat a szolgáltatónál regisztrált látogatások után havi elszámolással téríti meg. Gáldi György javaslatát elfogadva a képviselők arról is határoztak, hogy felveszik a kapcsolatot a Budapesti Gyógyfürdők Zrt-vel és tájékozódnak, van-e hasonló, esetleg az önkormányzat számára is előnyös lehetőség a helyi nyugdíjasok számára.
A képviselő-testület egyhangú igenekkel elfogadta a város önkormányzatának Idősügyi Stratégiáját. Az igazán színvonalas anyagot Török-Hammer Katalin, a Szociális Iroda vezetője készítette. A stratégia egyik legfontosabb feladata a helyzetelemzés, az elérhető célok, prioritások megfogalmazása. Persze a jelenlegi helyzetben sok minden még álomszerűnek tűnik, az előterjesztés tulajdonképpen azt kívánja éreztetni, mennyi mindent szeretnének az idősek érdekében tenni. A tanulmány az önkormányzat honlapján érhető el.
A szociális és munkaügyi valamint az önkormányzati miniszter a kapott felhatalmazás alapján pályázatot hirdetett az önkormányzatok számára. Az „Idősbarát Önkormányzat” díj alapítói azt a célt tűzték ki, hogy az elismerés járuljon hozzá a helyi aktív önkormányzati időspolitika megerősítéséhez, az Idősügyi Stratégia célrendszeréhez kapcsolódó szemléletváltáshoz, elismerje az önkormányzatok idősekért vállalt cselekvő felelősségét és a fentiek szellemében végzett önkormányzati idősügyi tevékenység konkrét eredményeit. A kiírásnak megfelelő pályázat elkészült, benyújtási határideje június 7. volt.
A Budaörsi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodásának aktualizálását a képviselő-testület támogatta, és arról is szavaztak, hogy december 31-ével felmondják az önkormányzat és a társulás közötti házi segítségnyújtásra és szociális étkeztetésre vonatkozó megállapodást. Néhány évvel ezelőtt anyagi megfontolásból döntöttek a társulás keretein belül végzett szolgáltatások mellett. Január 1-től ezeket a feladatokat a helyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat fogja ellátni. |