Az NFÜ kistérségi koordinátori hálózatának volt vezetőjét a törökbálinti ügyekkel kapcsolatos elképzeléseiről kérdeztük

A választási kampány során sokan megismerhették, egy rövid pályakép azonban mégsem lenne haszontalan…    

Szentesen születtem, ott nőttem fel. Tizennyolc éves koromban felvettek a közgazdaságtudományi egyetemre, ettől kezdve elég egyértelmű volt, hogy nem fogok visszamenni. Az áruforgalmi szakon belül a marketingre specializálódtam, ezt a tudást akkor még kevés helyen lehetett alkalmazni. 1986-tól ’90-ig voltam egyetemista, vagyis a rendszerváltás időszakában. Kapcsolatba kerültem a szakkollégiumi mozgalommal, széchenyis voltam. Nem politikai töltettel mentem oda, hanem mert nagyon jó közösségbe kerülhettem, jó volt együtt gondolkodni, dumálni, érdekes dolgok történtek. Ott voltam, amikor kikiáltották a köztársaságot, vonultunk a Duna Körrel, a közgázon sok később fontos szerepet játszó embert megismertem, az egyetemi évek alatt mindez tehát megvolt.

Amikor befejeztem az egyetemet, más közegbe kerültem, teljesen kiszakadtam a politikából. Nemzetközi reklámügynökségeknél kezdtem dolgozni, a munka szinte minden erőmet lekötötte, illetve ekkor ismertem meg Palit (Hochbaum Pált – szerk), összeházasodtunk, majd pár évre rá kiköltöztünk Törökbálintra.

Pontosan mikor költöztek ide?  

’95-ben kezdtünk építkezni és a következő évben költöztünk, amikor Anna már megszületett. Az első időszak nagy küzdelem volt, se utca, se szomszéd, minden tiszta sár. Előfordult, hogy szépen felöltözve, kosztümben, kalapban indultunk esküvőre, az ajtóban viszont zacskót húztunk a lábunkra, illetve felvettük a gumicsizmát, mert máshogy nem lehetett a házból kilépni. Aztán jött egy újabb szakasz, amikor megindultak körülöttünk az építkezések, ez sem volt egyszerű… Adám megszületése után világossá vált, hogy a korábbi munkafeltételek közé a rendszertelen és hektikus munkaidő miatt nem tudok visszamenni. Új lehetőségeket kellett keresnem, átképeznem magam, ekkor kezdtem el pályázatokkal foglalkozni. Előbb itthon, pályázatíróként dolgoztam, majd egy idő után rájöttem, hogy ez teljesen nem elégít ki, ezért megpályáztam egy állást a Pro Régió Ügynökségnél, amit meg is kaptam. Az volt a feladatom, hogy közép-magyarországi régióban segítsek kialakítani ki egy olyan csapatot, amelyik a pályázókat – beleértve ebbe az önkormányzatokat - segíti a pályázati lehetőségek bemutatásától a sikeres megvalósításig végig az egészfolyamatban. Ez nem ment könnyen, hiszen a csapat tagjai külön kistérségekben, távmunkában dolgoztak. Ugyanakkor ez egy nagyon szép időszak is volt, például ekkor jöttem rá arra, hogy nagyon szeretek csapatban dolgozni, ezt vezetni, összefogni. Eredményesség tekintetében a hét statisztikai régió között a miénk járt az élen, sajnáltam is a társaságot, amikor végül úgy döntöttem, hogy váltok. Három év után ugyanis megpályáztam és elnyertem az országos hálózat vezetését.

Ez milyen pozíciót jelentett?

Főosztályvezető voltam a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél, ami ugye az uniós támogatások felhasználásának motorja. Mintegy háromszázan tartoztak a főosztályunkhoz.  A támogatás felhasználása hét statisztikai régióban történik, minden kistérségben volt legalább egy koordinátorunk, ő segítette mindazokat – főként önkormányzatokat, de civileket, vállalkozásokat is -, akiknek nincs kapacitásuk arra, hogy a pályázatokon maguktól rész vegyenek.

Ez a munka tartott mostanáig…

Igen, merthogy a kormányváltás után a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség majdnem teljes menedzsmentjét leváltották. Ez három etapban történt, én a másodikban voltam benne. Most a felmentésemet töltöm. Ezért is jutottam arra az elhatározásra, hogy mivel az összeférhetetlenség már nem köt, aktívabban bekapcsolódom a törökbálinti közéletbe.

A helyi politikába friss szemmel érkezőként hogyan látja Törökbálint jelenlegi helyzetét?

 Megpróbálok diplomatikusan fogalmazni: Törökbálint adottságai többet tesznek lehetővé, mint ami itt megvalósult. Aki ide bejön, azt látja, hogy a település rendezetlen. Kis területek fejlesztésében már jók vagyunk, itt egy tér, ott egy szobor, de mindez nem ad egy harmonikus összképet. Olyan városvezetésre van szükség, amelyik nyitott szemmel járva, igényesen alakítja ki mindazt, ami itt élő emberek számára fontos.

Mi lenne az a három dolog, amit mindenképpen szeretne megvalósítani?

Az első és legfontosabb, hogy meg kell állítani a település koncepciótlan, néha megalomán beépítését.  A második, amit szeretnék elérni, hogy legyen rendezett, harmonikus összképe Törökbálintnak. Például a főutak mentén ne sárcsík legyen, hanem kerékpárút, ráadásul a városnak nem is olyan kerékpárútra van szüksége, amely más településekkel összeköti, hanem belsőre. A harmadik, hogy a fiataloknak lehetőséget kell teremteni arra, hogy itt is tudjanak magukkal mit kezdeni, hasznosan, kulturáltan. Ne kelljen feltétlenül Pestre menniük, mert Törökbálinton unatkoznak, nem tudnak mit kezdeni magukkal. Látszik, hogy a művelődési ház próbál tenni ezért, de ezen a téren több erőfeszítésre van szükség ahhoz, hogy ne a graffitizés legyen a kedvenc helyi szórakozás.

Az 5. választókerületben induló képviselőjelöltként hogyan ítéli meg az új tükörhegyi lakópark elleni fellépés esélyét?

Amikor felmértem, hogy mennyi ember fog ideköltözni – harminc százalékkal nő Törökbálint népessége – meglepődtem, hiszen már ma sem tudjuk rendesen intézni az ügyeinket, a házi orvosnál egy órát kell várni jó esetben, fogorvoshoz gyakorlatilag nem lehet eljutni, szakorvosi rendelések nincsenek, bár ez Budaörsön rendelkezésre áll, mégsem itteni. Az óvodába, iskolába nehézkesen jutnak be a gyerekek, bölcsődésről nem is beszélve. Reggelente a depó felé vezető út bedugul, az M7-es és M1-es közös bevezetőjén nem lehet elérni Budapestet csak akkor, ha nagyon korán indul az ember.  Elképesztő, hogy mindezt nem gondolták át, amikor lehetővé tettek egy ilyen beruházást. A jelenlegi helyzetben, amikor a területet egyébként jóhiszeműen megszerző vállalkozó jogerős építési engedéllyel rendelkezik, a heves tiltakozással annyit lehet elérni, hogy a potenciális vásárlók elgondolkodjanak, valóban itt akarnak-e élni. Ez talán a befektetőt is elbizonytalaníthatja. Azt látni kell, hogy ez nemcsak a Tükörhegy problémája, az ilyen mértékű lakosságnövekedés mindenkit érint.

Ön szerint ésszerű mederben tarthatók az itteni fejlesztések?

Lehet, hogy furcsán hangzik, de nem önmagában Törökbálint képviselő-testülete hibás ebben a történetben. Borzasztóan rosszul lett meghatározva, hogy ki dönt a fejlesztéssel összefüggő területhasználati jogokról. Az angolszász országokban erről nem teleülési, hanem sokszor megyei szinten határoznak. Ez azt jelenti, hogy az érdekek – a befektetőé és a településé – többszörös szűrőn keresztül tudnak megvalósulni, ami jórészt kiküszöböli a helyi korrupciót és a megalomán építéseket. Vagyis ezt a problémát – ami nemcsak nálunk jelentkezik – a törvények módosításával kellene kezelni, annak érdekében, hogy a fejlesztések átgondoltabbak legyenek és ne rövid távú érdekeket szolgáljanak ki.

Miért éppen az LMP-t választotta?

Az LMP egy új erő, tiszta a neve, azok számára, akik a politikától korábban megcsömörlöttek egy lehetőséget jelent. Másrészt, kiáll a természeti, környezeti értékek képviseletéért, zöld, és ez számomra szimpatikussá teszi.

Milyen eredménnyel lenne elégedett az önkormányzati választáson?

A valóságtól nem vonatkoztathatunk el, gondolom, átfogó győzelmet nem aratunk. Optimista becslésem szerint Fernengel András bejut egyéniben és megszerzünk egy listás helyet.