Beszélgetés Somogyi István független polgármesterjelölttel

Kérem, röviden mutassa be magát.

58 éves vagyok, illetve leszek a választás után két nappal. Gépészmérnök végzettségem van, jelenleg egy nagy banknál úgynevezett független mérnökként dolgozom. Ez röviden azt jelenti, hogy a bank által finanszírozott beruházásoknál a bankot képviselem, a műszaki ellenőrök vezetőjeként ez műszaki-gazdasági kontrollt jelent a beruházás egész folyamatában. Korábban nagyon sok mindennel foglalkoztam, 1981-től vagyok önálló ember, ha úgy tetszik független. Döntően kivitelezésekkel foglalkoztam, illetve amikor erre lehetőség nyílt, az EU-s programok finanszírozása körül mozogtam, pályázatokat szerkesztettem, projekteket vezettem végig.

A politikával hogyan került kapcsolatba?

A politika iránti érdeklődésem viszonylag korán kialakult, de a rendszerváltás után, egész pontosan 1990-től 2005-ig egy református egyházközség főgondnoka voltam, ami nem adott lehetőséget nyílt politikai szerepvállalásra. A 2006-os országgyűlési választásokon  MDF-es  kampányfőnök voltam, ősszel az önkormányzati választásokon a párt polgármesterjelöltje, majd három napig – amíg Dávid Ibolyáék le nem váltottak – a XI. kerületi MDF szervezet elnöke. Az életemben történt egy nagyon súlyos változás, meghalt a feleségem. Ezután átszerveztem az életem és munkán kívül minden elfoglaltságomat Törökbálinthoz igazítottam, ahol 1990. óta lakom. Az itteni közélettel először a 2008 januári időközi önkormányzati választások alkalmával találkoztam. Megláttam a helyi folyamatokat, „politikát”, úgy is mondhatnám, hogy a politizálás hiányát. Azt volt a tapasztalatom, hogy egy csomó jó szándékú ember megpróbál közéletet élni, minimális profizmus nélkül. Nem szeretnék nagyképűnek látszani, de ez egy szakma, aminek megvannak a módszerei…

Ezt az egész törökbálinti politikai életre érti, vagy egyes ön által ismert csoportok működésére gondol?

Az egészre értem, abszolút. Nincs különösebb koncepció vagy elképzelés. Értem ezt arra is, ami nekem hitvallásom, hogy egy települési szintű vezetésnek nem szabad pártok által annyira átpolitizáltnak lennie, ami már nem hasznos a településnek. Szokták mondani, hogy a függetlenség hátrányt jelent és ez az infrastruktúra tekintetében igaz, mert a párt biztos hátteret ad. De én azt gondolom, hogy az elmúlt húsz év után főleg az ilyen szituációkban, ami itt van Törökbálinton nem olyan borzasztóan meghatározó a párthoz tartozás. Én abból indulok ki, hogy Törökbálinton rengeteg jó szándékú ember van a civil szervezetekben és azokon kívül is és nekem értékesebb, ha őket így meg tudom győzni, ahogy most Önnel beszélgetek. Megismerik, hogy mit akarok, és azért szavaznak rám, ami jobb, mintha csak a pártlogóra szavaznának.  Igazából nincs szükségem formációk támogatására, persze ezt megtiltani nem lehet és kizárni senkit nem akarok, de örülök annak, hogy a kopogtató cédulákat független jelöltként sikerült összegyűjtenem.

Ön szerint érdekli annyira a helyi politika Magyarországon az embereket, hogy személyeket, programokat mérlegeljenek? Nem éppen arról van szó, hogy ilyenkor is pont leszavaznak a pártlogóra?

Szerintem érdekli az embereket, hogy mi történik a településen, különösen a mostani szituációban, amikor tükörhegyi botrány van, a Schöller-bejáratnál eltűnnek a zöldterületek. Ez egy nagyon jó kondíciójú település és ezt nemcsak az anyagiakra, hanem a szellemi viszonyokra is értem, rengeteg jól kvalifikált ember él itt. Törökbálint profitálhat ebből, ha az erőket megfelelően összefogjuk. Országosan nem tudjuk megállítani a pártoskodást, de helyi szinten igen. Én hiszek abban, hogy kellő számú változást akaró polgára van a településnek. Szeptember 19-én jöttek ki a kopogtató cédulák, 23-ra már megvolt a polgármester-jelöltséghez szükséges 350, különösebb erőlködés nélkül.

Ezek szerint van támogatottsága. Mi lenne az Ön által szorgalmazott változás lényege?

A programomat három blokkra egyszerűsítettem le: a gazdaságra, az infrastruktúrára és a környezetvédelemre. Úgy gondolom, hogy Törökbálinton a gazdasági folyamatokat kézbe kell venni és racionális mederbe kell terelni. Úgy is fogalmazhatnék, hogy egy 7-8 milliárdos büdzséből ennyire semmit nem csinálni egészen erkölcstelen pazarlás. Ha én pozícióba kerülök, az egész rendszer átvilágításával fogom kezdeni a munkát. Vállalhatatlannak tartom, még ha körül is van bástyázva szerződésekkel, hogy még egyszer egy 900 milliós óvodát építsünk. Ráadásul a mocsárba, aztán csodálkozunk, hogy a domboldalról odafolyik az esővíz… Ezzel szervesen összefügg a bevételi források áttekintése. Van állami kvóta, helyi iparűzési adó, helyi adó, stb., ezeket elég nagy biztonsággal át lehet tekinteni és ebből kiindulva kell tervezni, de soha nem a tetejéig. Az elmúlt évekről az a nyolcvanas évekbeli főnököm jut eszembe, aki a cég vagyonának elherdálását azzal ideologizálta meg, hogy mostantól áttérünk a hitelfinanszírozásra. Nem tartom normális dolgoknak, hogy egy ilyen adottságú településen ilyen mértékű hitelfelvétel történjen, különösen nem a hitelválság kellős közepén, amikor még azt sem lehet tudni, hogy nincs-e lejjebb.

A második  blokk, az infrastruktúra problémáit legegyszerűbben a közlekedésből vett példákkal tudnám bemutatni.  Ál- és félmegoldások születnek, mint a Szabadság téri kis helyzetek, vagy semmilyenek, ahogy a haranglábi körforgalom esetében, amelyre érdekes lenne tudni, hogy hány tanulmányterv készült. A kilencvenes évek elején, Elek Sándor idejében, akit én nagyon tiszteltem, az infrastruktúra terén a beruházások előkészítettek voltak és el is készültek. Ma én alapvetően a koncepciótlanságot látom, vélt vagy valós választói igények kiszolgálását. Az egyik képviselő játszóteret játszótér hátára épít, teljesen mindegy, hogy kell vagy sem, a másik mást talál ki. Mivel a fejlesztések ad hoc jellegűek, ezért csak rosszak és drágák lehetnek, beleértve a mutyizást is.  Aki az annahegyi toldozott-foldozott utat meglátja, nagyon fejletlennek gondolhatja a települést. A Köztársaság teret az iskolakezdés hónapjában állunk neki felújítani. Biztos van erre magyarázat, de kezdő mérnök koromban azt mondták, aki nem tud három jó kifogást, hozzá se kezdjen a munkához. Nem kifogásokra lenne szükség, mert a tényleges helyzet az, hogy a kilencvenes évek jó indulása után araszolunk vissza, miközben Budaörs, Diós és Biatorbágy toronymagasan elhúz mellettünk.

A harmadik blokkról csak röviden, a sok esőzés és a Hosszúréti-patak kapcsán szólnék, hiszen Törökbálint egy völgyben lévő település. Korábban készítettem egy tervet a patak revitalizációjára egész hosszában, a biai erdőtől a dunai beömlésig. Ehhez együtt kellene működni a környező településekkel, akkor nem történhet olyasmi, mint a Schöllernél, hogy kivágják a fákat, itt később egy árok fog keletkezni, ami után a patakot már csak valamilyen műtárggyal lehet megfogni, kezdődik a meder kibetonozása. A revitalizáció viszont mintapéldája lehetne a dél-budai racionális összefogásnak.

Törökbálint nagyrészt ugyan völgyben van, de már kezd kibuggyanni belőle. Mi a véleménye a népességnövekedésről?

Azt tudomásul kell venni, hogy Törökbálint már nem lesz egy ötezer fős sváb skanzen, amilyen talán soha nem is volt. Ez egy tizenhárom ezres kisváros a főváros és a közlekedési csomópontok mellett. A bejárathoz nem lehet sorompókat állítani, de ez nem jelenti azt, hogy egy organikus fejlődési pályát ne lehetne kialakítani. A szabályozás az önkormányzat kezében van, ha szigorú beépítési feltételek, nagyobb zöld területeket és kisebb építménymagasságot akar előírni, ezt megteheti. Olyan szabályokat kell alkotni, hogy ne a tőkehasznosulás, hanem a helyi érdek vigye a prímet.

Nem szeretnék nagyon erősen ellentmondani, de az elmúlt tíz év éppen arról szólt, hogy a tőkenyomás lényegesen nagyobb, mint aminek a helyi döntéshozó ellent akar állni.

Álljon ellen! Ehhez kell egy jó működő hivatal is, amelyik mindig pontosan tudja, hogy mi történik, utalok itt a tükörhegyi esetre, amelyben tiltakozók ügyét én is teljes mellszélességgel felvállalom. Az persze a helyi döntéshozókon múlik, hogy milyen a hivatal. Lehet tapasztalatokat átvenni, hiszen mára kiderült a biatorbágyi példa, az, hogy logisztikai vállalkozások özönét telepítették be, zsákutca. Hiszek abban, hogy a fejlődés organikus keretek között tartható. Még azok számára is, akik ez után költöznek ide.

Hogyan jut el az emberekhez, van kampánycsapata?   

Háromosztatú a dolog. Vannak, akik szervezetileg támogatnak. Jó néhány embert megkerestem, akik Törökbálinton véleményirányítók. Volt olyan, hogy az egyiket megkértem, beszélnék még az ismerőseivel, de ő legyintett: uram, ha én azt mondom, hogy bízom magában, nem kell tovább mennie. A szórólapomról is jó visszajelzések voltak.  Például nemrég voltunk egy tárlatmegnyitón, ahol be szerettek volna mutatni egy hölgynek, de nem kellett, mert azt mondta, hogy már látta az anyagomat, tudja, ki vagyok. Segíti a munkámat egy szakértői csapat, közigazgatási, szociális, kulturális kérdésekben járatos emberek és óriási segítség a párom, aki a törökbálinti kulturális és szellemi viszonyok jó ismerője. Úgy érzem, hogy sok esetben éppen a jó miliő hiányzik Bálinton, ami az alkotókedvet fellendíti, harmadrangú kérdéseken viszont nagy viták folynak.

Milyen eredménnyel lenne elégedett a vasárnapi választáson?

Az elégedettség relatív fogalom, először is természetesen a győzelemmel. Ugyanakkor az elmúlt hetekben a jelenlegi városvezetésen kívül mindenkivel tárgyaltam, a nyílt mellémállástól az elutasításig mindenfélével találkoztam, sok tapasztalatot szereztem. Ezek alapján elmondhatom, elégedett lennék, ha azok a változások, amelyeknek a szükségességére felhívtam a figyelmet, megtörténnének, még akkor is, ha nem én vagyok a polgármester.