Néhány megállapítás az önkormányzati választások törökbálinti eredményei kapcsán |
1. A Fidesz győzött, de repedések láthatók A Fidesz jelöltjei egy kivétellel mindenütt fölényesen nyertek. A párt polgármester-jelöltje közel hatvan 60 százalékot gyűjtött be. Képviselőjelöltjei 46 százalékot szereztek, de ha a két független exfideszesre adott voksokat is ideszámítjuk, ez az arány 52 százalékos. Mindez a Fidesz kiemelkedő országos népszerűségével elintézhető lenne, ám ez esetben alighanem többről és kevesebbről is szó van. A fideszes jelölteknek a magukat a helyi társadalomba aktívan bedolgozó kihívókkal kevés esetben kellett szembenézniük, ami nagyban megkönnyítette a dolgukat. Ugyanakkor – bár a kényelmes győzelem lehet, hogy ezt nem engedi láttatni - a teljesítményük megítélése még a jobboldalon sem ennyire rózsaszín. Ennek kapcsán a politikai kultúránk mikro keresztmetszetébe enged bepillantást Csuka Attila alpolgármester esete. Mivel ezúttal választókerületenként már két szavazókörre volt szükség, a voksok térségi elhelyezkedése nem maradt teljesen ismeretlen, ráadásul a szavazóköri eredmények különbsége a 6-os választókerületben kifejezetten sokatmondó. A Rudák-Annahegy szavazó-körben: Skorván 82, Csuka 65, Szabaczki 60. A Pistály-Szabadházi hegy vonalon: Csuka 153, Skorván 41, Szabaczki 37. A győzelem zsinórpadlása tehát jól látható: egy-egy lakótérségi fejlesztés, a lakóközösségek egyesületi vezetőinek megnyerése, vélhetően a további fejlesztések beígérése. Ismert tanulság, hogy a közpénzből finanszírozott beruházásokat a választók személyes jótéteménynek is tekintik, illetve a település egészén mutatott teljesítmény (munkáztatási, pótmunkáztatási gyakorlat, stb.) nem nagyon érdekli őket, ha ők megkapják a kellő figyelmet és gondoskodást (pl. útépítést). Az e tanulság újbóli levonásához vezető eszközökről azonban még a Fideszen belül is eltérnek a vélemények, és ez azért sem mindegy, mert az elmúlt hetekben a párt helyi frakciója megosztottá vált. Míg Elek Sándor, Géczy Krisztián és Gyarmati Mihály aligha nevezhető Csuka Attila feltétlen hívének (akit Csenger-Zalán Zsolt választókerületi Fidesz elnök annak ellenére nem engedett újra indulni, hogy ő volt a párt törökbálinti szervezetének elnöke és a település alpolgármestere), Hámoriné Olár Mária és Rothauszky Györgyné viszont abszolút annak mondható. A pártszervezet tagsága többségében ugyancsak az eltávolított exelnök mellett áll, és fúj a „demokratikus döntést semmibe vevő” választókerületi elnökre, amihez a másik oldalon hozzáteszik, hogy „persze, hiszen a legtöbbjüket Csuka Attila léptette be”. Hogy mindebből mi alakul ki, feloszlatják-e a pártszervezetet, ki lesz az új elnök, azt senki még megtippelni sem tudta. A képviselő-testületben a fideszes bővített keret tehát jelenleg három hármas csoportból áll össze. A szentflóriánosok (Turai, Palkóné, Hajdu), akik ezúttal sem lesznek finnyásak, és a szokásos ügymenet folytatása érdekében azokkal alkotnak többséget, akikkel csak tudnak, az exelnök és tábora (Csuka, Hámoriné, Rothauszkyné), valamint azok, akik nem szomorkodtak Csuka Attila kegyvesztetté válása miatt (Elek, Géczy, Gyarmati).
2. Új félúton a szocialisták Az MSZP végrehajtotta azt a dicséretes tettet, hogy zömében a helyi politikában új, képzett fiatalokat nyertek meg képviselőjelölteknek. Majd elkönyvelhették, hogy a választók az új, képzett fiatalokra még annyira sem szavaznak, mint a korábbi jelöltjeikre – hiszen nem ismerik őket. Ez várható volt, ugyanakkor a jelölés mindenképpen jó iránynak tűnik. Értelme azonban csak akkor lesz, ha lesz folytatás: a jelölteknek nem megy el a kedvük, hanem továbbra is vállalnak feladatot, a párt látható marad. Az MSZP-nek feltétlenül a javára írandó, hogy állítottak polgármester-jelöltet, összefogott, igényes programot készítettek, újabban használják a médiát, egészében jóval professzionálisabbnak tűnnek, mint korábban. Nagy kérdés, hogy a Szentmiklósi-Tóth Tamás, Gáldi György, Kiss István hármas hogyan működik együtt és találja meg a mindegyiküknek legjobb feladatot. Ennek kapcsán meg kell jegyezni, hogy eddig többen mondták: Gáldi György miatt kerül árnyékba az MSZP önkormányzati frakciójának többi tagja. Ezzel szemben a törökbálinti közélet egyik legfelkészültebb képviselő-testületi tagjának árnyéka most, hogy nem lesz ott válik majd igazán érzékelhetővé.
3. A Független Platformtól tanulni is lehet Egy „helyi pártnak” mindig nehéz dolga van az országosan átpolitizálódott helyzetben. A Független Platform Egyesület (FPE) négy év után újból felszínen maradt – hosszú elnevezése miatt már egy rövidítést is kiérdemel -, amit annak köszönhet, hogy jól hozza a települési szintű politizálás hagyományos erényeit, a kisebb-nagyobb közösségben ismert emberek népszerűségének szavazatokra váltását. Valójában az FPE-től még tanulni is lehet, az ő esetükben ugyanis végképp nem elegendő a logó, jelen kell lenniük a helyi társadalomban, közel kell menni a választókhoz, meggyőzni őket, nemcsak távolról, okos ötletekkel bombázni. Gyengéjük viszont, hogy igazándiból legfeljebb 3-4 húzóemberük van, akik a listavezető mandátumáért dolgoznak meg. Kérdéses, hogy ez a kohézió hosszabb távon mire elég. Itt kell szót ejteni Somogy István független polgármesterjelöltről, aki a 2008-as időközi választáson az FPE képviselőjelöltje volt, most azonban még a Független Platformtól is függetlenül próbálkozott. A választók összességében jó fogadták, hiszen szinte ismeretlenként nekivágva a második helyig és közel ezer szavazatig jutott. Kritikai megállapításai a legtöbb esetben „ülnek”, elképzelései között is számos megszívelhető gondolat van. Egyelőre annyit ért el, hogy bedolgozta magát a köztudatba.
4. Az LMP bekezdett Figyelemre méltó összefüggést mutat, hogy míg az országgyűlési választásokon az LMP Budaörsön nagyobb támogatottságot szerzett, mint Törökbálinton, az önkormányzati választásokon a szomszédban listát sem tudott állítani, miközben itt nemcsak minden körzetben volt jelöltje, de országosan az egyik legjobb eredményt érte el. (Képviselőjelöltjeikre a választók 11,3 százaléka szavazott.) A különbséget az adta, hogy tavasszal inkább médiaalapon történt a voksolás, míg az önkormányzati választásokon sokkal többet számít a helyi társadalmi beágyazottság. Törökbálinton a párt sikere annak köszönhető, hogy volt egy civil szervezeti „hardver” – főként a Kerekdomb Környezetvédelmi Egyesület és a Civil Fórum révén -, amire az LMP települési népszerűsítése ráépülhetett. A tükörhegyi lakópark körüli viták és a tarvágások szintén ráirányították a figyelmet a környezetvédelmi kérdések fontosságára. Listavezetőként a környezetvédelmi egyesület elnöke, Fernengel András autentikus ember volt, egyéni választókerületében is elfogadták, amit a nem fideszes jelöltek közötti kiemelkedő támogatottsága is mutat. Nála csak Szentmiklósi-Tóth Tamás MSZP elnök kapott több szavazatot egy másik választókerületben). Az LMP-ben Törökbálinton még biztosan lennének tartalékok, nagy kérdés, hogy mit sikerül megőrizni a párt hetek alatti felépítésének lendületéből.
5. Az egyéni képviselőjelöltekre leadott szavazatok megoszlása szervezetenként
| körzet | Fidesz | MSZP
| FPE | LMP | Jobbik | független | | 1. | 206
| 50
| 14 | 136 | 52
| 60, 23
| 2.
| 273 | 89 | 63
| 36 | 43
| 23
| | 3. | 339 | 87 | 96 | 94 | 36
| | | 4. | 258 | 86 | 37 | 46 | 42
| | | 5. | 325
| 164 | 31 | 101
| | | | 6. | 97
| 33 | 123 | 13 | 26 | 218
| 7.
| 245
| 76
| 32
| 49
| 65 | 67 | 8.
| 307 | 73
| 129
| 30
| 63
| | Össz:
| 2050
| 658 | 525
| 505 | 327
| 391 | | | 46,01%
| 14,77% | 11,78%
| 11,33% | 7,34%
| 8,77% |
Összegzésül annyit lehetne mondani: ez a választás főként azért elgondolkodtató, mert a törökbálintiak simán újraválasztottak egy elég ellentmondásos teljesítményt nyújtó képviselő-testületi többséget. Erre a kézenfekvő magyarázat, hogy a nép ostoba, olvashatunk is mostanában jó néhány ilyen vélekedést. Lassanként azonban nem ártana elmorfondírozni azon, hogy mi az, amit a helyi „kritikusok” rosszul csinálnak. Folyt köv. |
Szabaczkit meg igenis sokan sajnálják! Egy olyan ember kerülhetett volna be a képviselők közé, akinek valami esze van a dolgokhoz és NEM az az első, hogy a zsebét megtömje!
Ennek ellenére az erkölcsi konzekvencia levonásával mélyen egyetértek, bár ne felejtsük el, Törökbálinton élünk. A többség szerint itt minden úgy jó, ahogy van!
Ők nevelik a gyerekeket tisztességre?
Miért nem gyűjtenek aláírásokat,tiltakoznak minden fórumon.Ha ezt meg lehet tenni, akkor bármit.Bármelyik fejlesztő például akár meg is zsarolhatja, így lesznek lakóparkok,újabb belterületek ha fejre álltok akkor is.
Könnyű annak nevetgélni, aki maga költi ehhez a híreket.
Ilyen képviselők kellenek nekünk.
az pedig, h polgármester is lett egybeesik a fidesz elvárásaival, h minél több képviselőjük legyen "pógár"mester is. Ez inkább azzal lehet összefüggésben, hogy a köv.parlamenti választáson kevesebb képviselő lesz, s amennyiben a képviselő polgármesterek jól berágták magukat az adott településbe könyebb lesz őket kistafírozni, mert ott marad(hat) nekik a polgármesterség...
A munka nemesít, de úgy látom, hogy sok munka által nemesített fórumozó nincs itt.
Oldalunkon a hozzászólásokat nem kötöttük regisztrációhoz, így mindenki szabadon, és gyorsan tud reagálni hírekre, véleményekre. Sem hitbéli, sem politikai másként gondolkodás nem ok moderálásra. De annyi a kérés, hogy célzottan bántó, sértő hozzászólások ne kerüljenek ki.
Mivel egyértelmű, hogy Csenger többet nem indulhat parlamenti választásokon, ezért így próbálta magát beenni.
ENNYI!
Amúgy meg Zsámbékon polgármester lett, szóval az igazi megélhetési politikus a Csenger. És ez országosan nem is tetszik a pártnak, aszerint, amit csicseregnek a madarak...
Azonban Csenger erre még kísérletet se tett.
Valamit szögezzünk le: a tagság elsöprő többsége szerint Csukával minden rendben volt. Továbbá ha Csenger úgy érezte volna, hogy Csuka tényleg "gázos", akkor minden további nélkül már korábban a párt belső fórumai segítségével leválthatta volna őt. Csakhogy ezek a fórumok kértek volna némi bizonyítékot Csengertől, valamint meghallgatták volna ténylegesen a másik felet. Ehhez Csengernek nem volt elég önbizalma.
Ezért várt mostanáig, és élve a tejhatalmával megtiltotta Csuka jelölését.
Most pedig magyarázkodhat felfelé, hogy a nagy Fidesz-henger miért pont az általa kiválasztott személyen akadt el, pont egy olyan független miatt, akit ő kipenderített.
Csak következtetni próbálsz, sajnos rossz premisszákból.
Csenger kitalált egy választ, amit olyan érvvel indokolt meg, ami nem az általa mondott dolog oka, hanem okozata volt.
Konkrétan: Csuka az egyéni érdekeit nézi, hiszen a Csenger által előrángatott, a helyi fidesz által nem is támogatott emberrel szemben elindult független jelöltként. Miközben Csuka pont azért indult el a fideszessel szemben, mert Csenger nem engedte őt fideszesként elindulni.
Tehát Csenger a döntésének a következményével magyarázza magát a döntését, amit csak az hisz el, aki nem ismeri a logikát.
nekem ennél több az alkalmas fogalma: mert mint írtam, fejlődhet úgy egy körzet, hogy közben a közpénz csak úgy csúszik ki a kezemből és zavaros ügyeim vannak. Ebben az esetben nem elég nekem, hogy megkaptam a nyalókát.
Csukát nem azért rúgták ki a pártból, mert "lopcsal" (Óvatosan az ilyen kijelentésekkel különben, nem árt mellé bizonyíték, rendőrségi feljelentés, jogerős bírói ítélet, különben az ember könnyen a rágalmazás vétségét követheti el. És ezen az internet se biztos hogy segít, láttam már olyat, hogy bíróságnak kénytelen volt kiadni az ilyen "hírek" terjesztőinek IP-címét az adott oldalt üzemeltetője)
Csuka jelölését Csenger fúrta meg az egész helyi tagsággal szembe menve, és miután elindult függetlenként a fideszessel szemben, automatikusan kizárták a párt szabályzata szerint.
Nem, a választók azt díjazzák, ha valaki nem csak dumál, hanem valamit tesz is.
Igen, közpénzből. Azért szavaznak valakit az önkormányzatba, hogy abból gazdálkodjon.
Hatalmas skandalum, ugye?