Törökbálinton is zajlanak a választási előkészületek, a jelölő szervezetek keresik a megfelelő embereket, illetve zömében már meg is találták őket. |
A Fidesz-KDNP és a Szent Flórián Egyesület közösen a 2008 januárjában bevált recept szerint ismét közösen indul, jelöltjeik –az országos politikai erőviszonyok alapján - finoman szólva választás esélyesei. Így Turai István polgármesteri tisztsége sincs veszélyben. A legnagyobb fejtörést náluk alighanem az egyéni választókerületek számának csökkenése okozta. Emiatt ugyanis képviselői helyekből is kevesebb lett, következésképpen a „fideszesek” nem tudnak akkora győzelmet aratni, hogy valakitől a jelenlegi frakcióból ne kelljen megválni. Mindez nem lehetett sima ügy. Ezt jelzi, hogy a pártszövetség belső erőviszonyait ismerők májusban még azt valószínűsítették, hogy a távozó(k) ifj. Elek Sándor, Géczy Krisztián, valamint Gyarmati Mihály közül kerül(nek) ki. Néhány hete viszont szívósan terjed az a meglepő hír, hogy Csuka Attila alpolgármester, helyi pártelnök és Győrfi László marad ki. Hogy ennek mennyi a valóságalapja, rövidesen kiderül.
Az MSZP új csapattal vág neki a megmérettetésnek. Információink szerint a nyolc egyéni választókerületi jelöltből hatan harmincasok vagy fiatalabbak. Nem indul viszont az idősebb generációhoz tartozó két volt képviselő, Papp Béla és Fűrész János. A szocialisták a párt helyi elnökét, Szentmiklósi-Tóth Tamást jelölik polgármesternek, aki feltehetőleg a pártlistát is vezeti. Utóbbi lényegesen nagyobb esélyt kínál számára a testületbe kerülésre.
A Jobbik ugyancsak teljes csapattal, de ismereteink szerint önálló polgármesterjelölt nélkül készül.
A Független Platform viszont megkísérelte Somogyi István mögött felsorakoztatni a Fideszen kívüli helyi politikai erőket. Az MDF-es múltú, beszélgetőpartnerei szerint higgadt és talapasztalt „homo politicus” azonban az MSZP és az LMP számára nem bizonyult annyira meggyőzőnek, hogy a polgármesteri ambícióit támogassák. A Független Platform azonban profitálhat az indulásából, bár jelenleg reális esélyük nekik is csak egyetlen listás mandátumra van.
A Lehet Más a Politika ugyancsak valamennyi választókörzetben állít jelöltet, ami azok után nem meglepő, hogy párt az áprilisi országgyűlési választásokon Törökbálinton messze az átlag fölött szerepelt. Az LMP-nek emellett lehetnek további tartalékai, hiszen az ökopárt mondanivalójának jó része aligha új, sokkal inkább utolérte a környezetvédelmi gondokat egy évtizede feszegető helyi civil szervezetekét. Kérdés, hogy a részvételi demokrácia fontosságát hangsúlyozó LMP meg tudja-e mozdítani a céljaival rokonszenvezőket az egyébként meglehetősen nagy közéleti apátia közepette vagy győz a hitehagyottság.
A pártok, szervezetek rövidesen hivatalosan is bejelentik, hogy kiket javasolnak a város képviselő-testületébe, egy-két héten belül megjelennek első szóróanyagaik a postaládákban. |
Egyfelől a korrupt Tóparkos Fideszesek, másfelől a lejárt szavatosságú komcsik.A független jelöltet meg inkább hagyjuk.Ahogy kinéz,igénytelen egy külső, meg ahogy ő is hozzáállt egy két fontos témához.Voltam pár falugyűlésen engem ő sem győz meg.
Szomorú. hogy nincs egy hiteles ember sem egy ekkora városban.