2012. február 06., hétfő

Logo

Címlap Helyi közélet Választás A párbeszéd több munkát igényel, de érdemes megpróbálni

Hungarian English French German Italian Polish Romanian Serbian Slovak
Keresés a hírekben

Banner Campaign
A párbeszéd több munkát igényel, de érdemes megpróbálni PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Szerki.   
2010. augusztus 26. csütörtök, 20:43
 Rövid beszélgetés dr. Görög Balázzsal, az LMP törökbálinti koordinátorával

Az áprilisi országgyűlési választásokon a budaörsi központú Pest megyei 9. választókörzetben a Lehet Más a Politika jelöltje a harmadik helyen végzett. A 12,82%-os eredmény az önkormányzati választásokra jó ajánlólevél lehetett volna a Törökbálinton élő dr. Görög Balázs számára, ám ő inkább az LMP környékbeli megerősítésére koncentrál.   


Nem látjuk a nevét a törökbálinti jelöltek között, mi ennek az oka?

Valóban nem szerepel a nevem az itteni jelöltek között, mivel Budaörsön indulok, ahol egyébként dolgozom. Ez persze nem jelenti azt, hogy ezekben a hetekben a szabadidőm nagy részét ne a törökbálinti munka megszervezésére fordítanám. Vasárnap például a feleségem számára gyűjtöttem ajánlószelvényeket, aki a törökbálinti 7. sz. választókerület jelöltje.


Friss parlamenti erőként könnyű volt az LMP-nek jelölteket találnia?

Törökbálinton könnyebben ment, mint Budaörsön. Szerintem nyolc, a szó klasszikus értelmében vett „jó” ember vállalta a jelölést, akik szeretnék hozzátenni a részüket ahhoz, hogy az itt élő emberek mind szélesebb köre juttathassa el gondolatait, véleményét, ötleteit a döntéshozókhoz. Jó ezt látni, és ha a blogunkon valaki elolvassa a jelöltek bemutatkozóit, bizton észreveszi, hogy mennyire különbözőek, de most mégis szeretnének értékközösséget alkotni a helyi közösség javára. Emellett azt is mindig hangsúlyozni szoktam, hogy adjuk bele a munkába a saját egyéniségünket. A jelöltek az LMP színeiben, de önállóan gondolkodó emberként indulnak, akik tudják, hogy személy szerint ők mit szeretnének tenni Törökbálintért. Mindezek mellett Fernengel András személyében - aki az LMP törökbálinti listavezetője -, véleményem szerint a legalkalmasabb személyt sikerült megtalálni az képviseletére. Nagyon örültem, mikor elvállalta a felkérést.


Milyen új színt hozhat a párt helyi politikába?

Igyekszünk reálisan látni a helyzetet. Azt gondolom, esélyünk van arra, hogy képviselőnk legyen a helyi testületben, de például nem indítunk polgármester-jelöltet. Szeretnénk, ha a testületben tevékenykedő képviselőnk, várhatóan Fernengel András köré felépülne egy csapat, amely kitartóan dolgozik azon, hogy minél teljesebb mértékben becsatornázza az itt élők véleményét, ötleteit, az eltérő érdekeket a döntéshozásba. Emellett vigyázó szemként őrködne a tisztességes gazdálkodás felett, keresné a jó megoldásokat a település fenntartható fejlődésére, környezetünk rendben tartására, az oktatás fejlesztésére, a kultúrára. A párbeszéd sokkal több munkát igényel, mint a kérdezés nélküli döntéshozás. Ám nekünk jó a teherbíró-képességünk, igyekszünk ezt a folyamatot segíteni, ennek a munkának hosszú távon lesz eredménye.


Hogy halad a kopogtató cédula-gyűjtés?

Teljesen más, mint télen-tavasszal volt. Össze tudom hasonlítania, mert mindkettőt csináltam, csinálom. A választópolgárok ismerik már az LMP-t, ilyen értelemben könnyebb a dolgunk, hiszen nagyobb arányban kapjuk meg kopogtatás során az ajánlószelvényeket. Most viszont nagyon rövid az idő! Ezt akkor érzem, amikor próbáljuk mind a nyolc kerületet koordinálni, gyűjteni, hogy felállhasson a teljes lista. Mindenki a munkája mellett vagy éppen a szabadsága alatt gyűjt, telefonál, szervez.


Milyen eredményt érhet el az LMP, mit tartana sikernek?

Sikernek tartanám, ha teljes listát állíthatnánk, ehhez szükségünk volna minden kerületben a megfelelő számú ajánlószelvény összegyűjtésére. Ezúton is kérem ehhez mindenki a segítségét, aki szimpatizál jelöltjeinkkel, és vállalhatónak találja az LMP értékrendszerét, eddigi munkáját! A legnagyobb sikernek azt tartanám, ha a korábbiakban felvázoltak szerint a képviselőtestületen belüli aktív munkával és az itt élőkkel való folyamatos, egyre szélesedő párbeszéd révén megjelenítenénk az állampolgárok sokszínű véleményét a döntéshozásban és tennénk számukra teljesen nyílttá minden egyes döntés hátterét, érvrendszerét és a gazdálkodásra való hatásait. A legszebb az volna, ha 15-20 év múlva, amikor körbetekintenek, a törökbálintiak nagy része elégedetten azt gondolná: érdemes volt megpróbálniuk akkor ősszel!
 
 

Hozzászólás

Név:
Hozzászólás:
Copyright © 2012 Törökbálinti újság. Minden jog fenntartva.
Múltunk - jelenünk
Kapcsolódó cikkek

Top!