Újabb kutatások szerint Szapolyai János azért nem ment el a mohácsi csatába, mert nem kapott meghívót. A következmények ismertek. Tanuljunk a történelmi példázatból!

Lassanként kezdünk olyan benyomást kelteni, mint az az egyetemi felvételiző, aki a tíz pontot érő esszékérdésre, „Milyen országépítő reformokat hajtott végre IV. Béla?”, átlátva a szitán egy egészoldalnyi fehér papírra ennyit jegyzett le: „Semmilyeneket, mert belefulladt a Csele-patakba.”*

Magam azt hittem beugratásról van szó, amikor meghallottam, hogy Turai István az országgyűlés önkormányzati és területfejlesztési bizottságának a tükörhegyi lakóparkkal is foglalkozó ülésére azért nem ment el, mert nem kapott meghívót, bár utóbb az is kiderült, hogy mégis kapott… Ami majdnem mindegy, hiszen abból az unikális esetből, hogy a polgármester nem érdeklődik az általa vezetett település érdekében napirendre vett kérdés tárgyalása iránt, mindenképpen levonnak következtetéseket.

Az elektronikus levelező rendszer működési zavara persze rendben van, de a bizottsági ülésről konkrétan még én is tudtam, napokkal korábban, az idejéről is, pedig nem hiszem, hogy a városi információáramlásban előnyösebb lenne a helyzetem a Munkácsy utca 79.-ben dolgozókénál. Nem tudom elképzelni, hogy még csak harangozni sem hallottak erről a helyi szempontból ritka eseményről. A Szabó Anna cikkei nyomán keletkezett felhajtóerőben Szőke Péteréknek ügyesen kellett tempózniuk ahhoz, hogy parlamenti szinten is elkezdjék keresni a megoldást a nemcsak a Tükörhegy, de egész Törökbálint jövőjét alapvetően meghatározó problémára - ami egyfajta esély. Az az érzésem, hogy jó néhány polgármester – még azelőtt, hogy bármilyen adminisztrációs probléma keletkezhetne – ilyenkor maga teremt kapcsolatot a bizottsági titkársággal és tájékozódik arról, hogy milyen anyagot készítsen elő. Enyhén szólva kivételes ölbe tett kézzel várni a meghívót, amely ha nem jön, nem jön, legfeljebb ő se megy.

A távolmaradás és annak rosszul sikerült kimentése most különösen nagy luxus. Törökbálintnak több olyan ügye van, amely országgyűlési lobbizást igényel. A tükörhegyi lakóparknál inkább csak nyerhetünk, legalábbis a korábbi önkormányzati döntések nyomán kialakult infrastrukturális és környezeti katasztrófahelyzet némi hátszéllel könnyebben megúszható, mint anélkül. Ám a helyi iparűzési adó szabályozása Damoklész kardjaként továbbra is a fejünk fölött lebeg. Ez a fejlesztési lehetőségeinket, az itteni közszférát, az abban dolgozókat alapvetően érinti. Ráadásul lenne mit megértetni a törvényhozókkal, mielőtt az ún. fülkeforradalomnak ez a szerencsétlen repesze mégiscsak telibe találja Törökbálint költségvetését. Ehhez azonban el kéne érni, hogy komolyan vegyenek bennünket.

Ha valamikor, most az összefogás mellett nagy szükség lenne a város érdekeit jól képviselő politikusi ügyességre, mert a helyzet nagyon nehéz. Biztos vagyok abban, hogy Törökbálinton is sok embernek erőt adna, ha azt látná, hogy jó kezekben vannak dolgok, a városháza rátermetten lép fel mindkét, illetve mindahány tűzfészek oltásánál. Arról nem is szólva, hogy az olyan szívós és tehetséges civil szervezeti vezető, mint amilyen Tükörhegy-ügyben Szőke Péter, végre fenntartás és féltékenység nélkül megkaphatná a közös cél eléréséhez szükséges támogatást.

Nagy a tét, nemcsak számukra. Ugyanis, ha efféle meghívós sztorikkal a törökbálintiak megjelenítői olyan képet állítanak ki magukról, mint akik még a Csele-patakot is képtelenek lennének megtalálni, abba nemcsak néhány helyi politikai karrier, de a városfejlesztés esélye, köztisztviselők és közalkalmazottak egzisztenciája fullad bele.

* IV. Béla (1235 – 1270): a tatárjárás után újjászervezte Magyarországot.
II. Lajos (1516 – 1526) a mohácsi csatából menekülve belefulladt a Csele-patakba.