Ezek most tisztára a  7o’-es évek. Nem csak a majális, de az egész társadalmi berendezkedettség is.

Hiába, no, ha egyszer ezt szeretjük. Paternalizmus, kézi-vezérlés, hozzá a jól bevált tanácselnök-párttitkár duett, akik legderekabb aktivistáikról még a gondolkodás felelősségét is leveszik, emellett dacos önérzettel mondanak le a pszeudo-bolsevik ideológiával rokonszenvező helyi értelmiség segítő közeledéséről. Igen, ez ma a béke útja, a biztos út. A béketábor, épp úgy, mint hajdan, legyőzhetetlen.

Szimbólumok pedig kellenek.

A szervilis és megejtően következetlen Orbán-beszédeken, az elmét ugyancsak próbára tevő Helyi Téma nevű mélybulvár bedobós újságon fényesedett kobakú itteniek nehezen vannak meg markáns nemzeti szimbólumok nélkül, ez az idők során világossá vált. Hol egy változó megítélésű divatos kisköltő sikoltóan rosszra sikeredett faszobra bukkan elő a jobb sorsra érdemes művházban, hol az Usztics féle árpád-sávos érzelemvilág felé mutogat az alkalmazkodás erdejének útvesztőjét rovó, hátán a megfelelés kényszerének egyre súlyosabb zsákját cipelő Utazó.

Fejlődéstörténetileg azért nem mondom, léptünk előre egy nagyot, talán nagyobbat is a kelleténél, pont bele egy gyanús állagú, kellemetlen illatú kupacba. Turulmadártól származhat a gőzölgő rakás, úgy nézem. Most, hogy az impozáns nyelvi bravúrral kiötlött „két pofon system” hatástalannak bizonyult, a felcsúti főhadiszállásról le is jött a parancs sebtiben: Jobbikhoz köthető ancúgot eltüntetni, sávos zászlókat, Nagy-Magyar autómatricákat, mindent! Mostantól el vagyunk határolódva! Aztán majd meglátjuk.

Hát ez az. A turul meg már meg van rendelve, akciósan, választható ajándékcsomaggal, extrákkal, garantált hazai termék, három év garancia. Elindultak a csatolt beruházások, a költségek – kell-e mondanom? – szárnyalnak, nem úgy, mint ez a groteszk, minden européer lelkületű, (még görcsösen múltba jajongani is rest) normál-magyarban viszolygást keltő, militáns küllemű madár-hibrid. A Vona Gábor nevű mentés úriember, akiről egyebek közt azt is tudhatjuk, hogy származását tekintve nem finnugor, meg hogy nagy röptű (sic!) tervei közt a Turul üzlethálózat is szerepel, csendben röhög a markába. Jól teszi, jól bizony.

Ez van. Markáns civil kontroll pedig, amely szót emelne a lejárt szavatosságú ideológiát „nyomató”, az egész országon végighömpölygő turul-hisztéria és a vele járó esztelen, értelmetlen költekezés kapcsán, ilyen ez idő szerint meg égen-földön nincs. Hogy is mernék a „civil”-ek effélékkel bolygatni az aranytojást tojó, a pénzéért szavazatokat remélő fejőstehenet. / Figyelem, levédett, saját kútfőből származó képzavar. Alkalmazni csak a forrás megjelölésével! /

Az egypártrendszert viszont sikeresen reinkarnáltuk. Látszat-ellenpólusként létezik ugyan ember-emlékezet óta valamiféle mszp-féleség a városban, igaz, alig láthatóak, hírt hallani róluk jobbára csak választások környékén lehet. Mára ebből is csak egy lebénult, hitelességétől és minden perspektívájától megfosztott, igen vegyes csoportocska maradt, amely izzadó tenyérrel várja a világvégét. Ez a világvége, amit a meteorológia országosként jelez, várhatóan azokat söpri el az ősszel, akik valami oknál fogva nem rendelkeznek a helyi hatalmaktól független, önálló egzisztenciával. Két megfáradt, rezignált nyugdíjas, egy ravaszdi pénzügyér, a változások sodrában eligazodni képtelen intézményvezető és a sor legvégén a kínosan ’kreatív’, öntörvényű „faluszépítő”, valamennyi szürke, halvány karakter, mely nem képes sem együtt, sem külön az akarat-érvényesítésre. E ténynek a testületi létszám-arányokhoz sincs sok köze.

Mikor majd helybéli lelkipásztorok az alkalomhoz, s nem kevésbé a hivatalosságok elvárásaihoz öltözve megáldják Domonkos Béla bácsi alkotását, egy tömjénfüst alatt feladhatják az utolsó kenetet a helyi demokrácia, a közélet és közkultúra sokszínűségének is.

A kocka el, a háló pedig ki van vetve.

Pont úgy, ahogy nemrég tanácsolták, jobbra.