Ünnepi különlegesség Farkas Gábor konyhájából |
Hozzávalók:
Végy egy közép európai, hegyekkel ölelt, kis országot, ahol sok a folyó és földje jó, legelőin a fű kövér!
Végy egy tehetséges, genetikailag meglehetősen heterogén összetételű népet, ahol a hun a szittya, a jász, a tót, a török, a tatár, a kun, a székely, a zsidó, a sváb, a szláv együtt lehetne magyar!
Végy egy puhuló szocializmust, egy legvidámabb barakkot, adjál hozzá egy vértelen rendszerváltást, meg erős két évtizedet, uniós tagságot, hatvanhat éves békét, sok-sok lehetőséget!
Mindannyian azt gondoltuk, hogy ebből kisülhetne valami jó is. Ugye?
Ahogy a konyhában, úgy az ország vezetésére is vannak jól bevált, demokráciákban évszázadok óta működő receptek.
Például: Melegítsd elő a sütőt, ne oszd meg és ne uralkodj, végy egy nagyobb keverőedényt, ne hagyd, hogy idős asszonyok kezet csókoljanak neked, keverd ki a vajat, a porcukorral, ne a rokonaid nyerjenek a legtöbbet, szitáld át a lisztet, ne ossz ki sallert és kokit mindazoknak, akik szembejönnek, mert lehet, hogy nem is ők a hülyék, keverd tovább a tojássárgájával, ne ígérd az elrugaszkodás évét nagyképűen, addig, míg a mai valóság ingatag talaján sem tudod megvetni a lábadat, add hozzá a sütőporral elkevert lisztet, ne terveztess stadiont , amíg a kórházak romokban hevernek, keverd tovább a porcukorral, ne haragíts magadra ennyi embert óvodától az egyetemig, munkahelytől a nyugdíjas otthonig, reszeld bele a citrom héját, ne sértegess, ne beszélj cinikusan a tőled függőkkel, ne akard megmondani, melyik egyház szolgálja inkább Istent, mert te még nagyon messze vagy az isteni megvilágosodástól, adj hozzá csipetnyi sót és keverd tovább, ne bízz frakciót olyanra, aki a lézer-blokkolóval játszana inkább, hidd el, hogy Menzel és Dohnányi kicsit jobban értenek a művészethez, mint Dörner és Csurka, nyújtsd ki kis adagokban vékonyra, ne retusáltass ki képet, filmet, az már Sztálint is nevetségessé tette, ne nevesd ki a szomorú bohócot, különböző formákkal szúrd ki, ne vedd körül magad kritikátlan aláírókkal és szavazógépekkel, ne építsd ki a lakájmédia rendszerét, helyezd a kibélelt sütőlemezre, addig hallgass az Európai Tanács elnökére amíg szépen kéri, szórd meg manduladarabokkal, ne jelölj a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium élére tanulatlan embert, mert a munkásigazgatók ideje már régen lejárt, süsd közepes fokozaton kb. nyolc percig, és hidd el amíg csak bóvlinak fordítjuk a „junk” minősítést a selejt helyett, addig még mindig nagyon elnézőek vagyunk magunkkal.
Békés Karácsonyt és jó étvágyat kívánok mindenkinek!
|
Na,bravó...!!!!
Érdekelne ,hogy mit szóltak az összetört autóikhoz,felborított kukáikhoz,egyéb megrongált tulajdonaikhoz,ennyit a békés,ártatlan senkinek semmit sem vétő tüntetőkről!
Nem a múltat emlgettem (bár tudnék mesélni én is stadionok beengedőendszeréről, autópályakapukról, Ezüsthajóról, tokaji szőlő birtokokról, kőbányajogokról, Dolomit Kft-ről Dunaferről, Josip Totról, Kaya Ibrahimról), hanem a jelenről.
Ahogy Gyurcsány elkúrta, úgy a mi kis focistánk meg pláne.
Ideje lenne már életében először dolgoznia is. Bérért, fizetésért.
Rögtön leszállna a magas lóról, avay sámliról.
Veled meg sg, szívesen folytatom élőben, egy tea, kávé, pohár bor mellett, ha van neved is!
Az asszony csütörtökön, a bírósági tárgyalás első napján elmondta: 2006. október 23-án a Fidesz rendezvényén vett részt, majd hazaindult a férjével. Mint hozzátette, a Rákóczi út és a Síp utca sarkán szembetalálkoztak a rendőrökkel, akik több lövést adtak le az utcán lévő békés tömegre, őt a nyakán, a jobb füle alatt érte a gumilövedék.
A felperes kitért arra: a történtek hatására sokkot kapott, azóta is pszichiátriai kezelésre jár. Az, amit átélt, a mai napig kihat mindennapjaira, magánéletére, továbbá közrejátszott egészségének további romlásában: a traumák következményeként leszázalékolták, rokkantnyugdíjat kap és járandósága felét gyógyszerekre költi
Akarsz még ?
Az államháztartás egyensúlya érdekében készítették el az euró bevezetését előkészíteni hivatott konvergenciaprogramot. A makrogazdasági igazítás áfaemeléssel és új adók (például kamatadó) bevezetésével növelte az állam bevételeit. A kiadásokat jóval kevésbé csökkentette. Ennek elemeként a minisztériumokat „karcsúsították” (a minisztériumokban dolgozók létszámát 7936-ról 6089-re csökkentették [7]), állami alkalmazottakat bocsátottak el, rászorultsági elvűre módosították a gázártámogatást, lefaragták az egészségügyi kiadásokat (bevezették a vizitdíjat és kórházi napidíjat, ágyszámszerkezet-átalakítás során kórházak, kórházi osztályok szűntek meg, korlátozták az elvégezhető kezelések számát stb.).
A Magyar Nemzeti Bank élére Simor András került. Az euró bevezetésére már céldátumot sem adtak meg, mivel 2002-től kormányzó MSZP-SZDSZ koalíció a gazdaság mutatóinak romlásával párhuzamosan újabb, egyre későbbi céldátumokat jelöltek ki, és ezeket a pénzügyi piacokon egyre kevésbé hitték el.[8]
Az államháztartás hiánya a 2006-os 9,2 százalék után 2007-ben a GDP 6%-a alá csökkent. Ennek az ára azonban infláció növekedése és a gazdasági növekedés tovább lassulása volt. Az éves infláció 3,9%-ról[9] 8%-ra nőtt,[10] a gazdasági növekedés 5%-ról 1,3%-ra csökkent.[11] Ez az elemzők becsléseinél is alacsonyabb volt; jóval elmaradt a várt 2-2,2%-tól.[12]
Az első év gazdasági megszorításainak hatására javul Magyarország külföldi megítélése. A Világbank üzleti környezetet vizsgáló listáján Magyarország 20 helyett lépett előre – a 66.-ról a 45.-re.[13] Javultak a vállalkozások indításának és megszüntetésének feltételei, a tulajdon-nyilvántartás, gyorsult az engedélyezés (ebben fejlődtünk leginkább: a 143.-ról a 87. helyre léptünk „elő”[13]), fejlődött a külkereskedelem. Csökkentek például az adminisztratív és pénzügyi költségek, a vállalkozások alapításához kellő idő, javult a munkaerő-felvétel nehézségét jelző index. A szerződésben foglaltak érvényesítésének lehetősége viszont romlott, az adóbevallások időigénye nőtt.[13]
A deficitet lefaragó intézkedések növelték a vállalkozásokat terhelő adókat. Mivel eközben a régióban mindenfelé csökkentették az adókat, összességében Magyarország versenyképessége csökkent."
Még esetleg?
A GDP arányos hiány 52%-ról 80%-ra nőtt
Kormányzati negyed botránya
Gobio te összekevered a szezont a fazonnal, a BKV 20 éve veszteséges,Az ÚJ Színház nem liberális előjog,a rendvédelmisek nyugdíja szerintem arcátlanság volt (43 éves korban nyugdíj ,aztán dolgoztak tovább örző-védő cégeknél)a magánnyugdíj nem a te pénzed volt, hanem az állami kockázatközösségből hiányzott,a választási körzetek "átrajzolása" az Alkotmánybírósági döntés következménye,választójog a kettős állampolgároknak például Izraelben is jár, de máshol is, ezzel ugyan semmi baj,miféle "nemzetközi kapcsolatok" lehetetlenültek el te lózungköltő,a szlovák? Az iskolákat nem államosították, csak a béreket fizeti az állam ezentúl, az iskola üzemeltetése önkormányzati marad.
Te sem említesz egyetlen észérvet sem!
Farkas)
Kár, hogy egyetlen konkrét ellenvéleményt sem tudtál felsorolni a receptben szereplő hozzávalókkal szemben… "
Nos, Farkas barátom a következőt is említette:
"ne akard megmondani, melyik egyház szolgálja inkább Istent, mert te még nagyon messze vagy az isteni megvilágosodástól,"
Amire én egy konkrét ténnyel válaszoltam:
"De ha már az egyházi törvénynél tartunk: Magyarországon az emberek ~90%-a katolikusnak, reformátusnak vagy evangélikusnak tartja magát. Ehhez képest a törvényben elismert 12 egyház közül hat ortodox és három izraelita felekezet szerepel."
Amúgy az egyik ember sohasem tudhatja, hogy a másik milyen "messze van az isteni megvilágosodástól". Példaként említeném Jézus meggyilkolását...
Csatlakozom Farkashoz ezügyben.
Te sem említesz egyetlen észérvet sem!
Ezek az utóbbi hónapok konkrét történései:
-Új Színház botránya
-Rendvédelmisek munkaszerződése
-Oktatási törvény
-A magánnyugdijpénztárak elkommunizálása
-A választási körzetek átrajzolása
-Szavazójog olyanoknak, akik nem itt élnek és nem ide fizetnek adót
-Nemzetközi kulturális és gazdasági kapcsolataink ellehetetlenítése
-A BKV teljes ellehetetlenülése a 27 éves Orbán-rokon Vitézy Dávid vezetése alatt.
-Az iskolák államosításának tervbevétele
Folytassam még?
Ez a jelen, ez határozza meg a jövönket.
Kár, hogy egyetlen konkrét ellenvéleményt sem tudtál felsorolni a receptben szereplő hozzávalókkal szemben…
Pedig szívesen vitatkoznék önnel bármelyikről!
Addig is: http://www.gepnarancs.hu/2011/12/hadd-jarjon-o-a-rozsaban-bokaig/
Ez az írás bennem a fanatikus hitviták stílusát idézi - talán, mert ez valóban egy hitvita. Egy orbángyűlölőt ugyanolyan bajos az álláspontjának megváltoztatásra rábírni, mint egy hithű muzulmánt a szalonnaevésre.
De ha már az egyházi törvénynél tartunk: Magyarországon az emberek ~90%-a katolikusnak, reformátusnak vagy evangélikusnak tartja magát. Ehhez képest a törvényben elismert 12 egyház közül hat ortodox és három izraelita felekezet szerepel. Tényleg naaaagyon kirekesztő!
Ez pedig nettó hazugság: ~Amikor véresre verték a tüntetőket?~