Még csak a bemelegítés zajlik, a kezdőcsapat összeállítása is bizonytalan, ráadásul a térfél kiválasztáshoz úgy tűnik, ezúttal nem lesz elegendő a fej, vagy írás. A taktika is, ahány játékos, annyi féle, teljes a káosz és  még teljesebb a zűrzavar.

Szokatlan, eddig soha nem tapasztalt lendülettel látott neki a helyi MSZP s vele néhány, a tempótól megszédült környékbeli csoport is az ön-szeplőtelenítéshez. Sorra mondtak le az eddig baloldali aktivistaként ismeretlen vezetőik a mindenféle rangjukról, hogy aztán újraépítsék szinte ugyanazt, amit lerázni oly sürgős lett hetekkel ezelőtt.

A budaörsi régiót magába foglaló 9. Választókörzet is most látta elérkezettnek az időt, hogy gúnyát cseréljen, van az egészben valami lehangoló, csakugyan ez lenne most a legfontosabb? Olvasom, figyelem a reményfutam pozícióharcosainak pályázatait, az ilyen-olyan felajánlkozásokat, hátha felködlik, kirajzolódik valami halovány képe az elképzelt jövőnek, legalább egy-két lépésnyi, a se nem fehér, se nem fekete sakktáblán.

Eközben azok, akiknek sikerült magukat még egyszer, utoljára a parlamentáris demokrácia falai közé bebűvészkedniük, most döbbenten, halálos rettegéssel figyelik, ahogy a neo-bolsevik, kicsit Rákosi, kicsit Putyin-szagú kétharmad hogyan falja föl a médiát, a szólásszabadságot, sőt, magát az alkotmányosságot is, miközben ügyes kommunikációval nyeleti le a túlképzettség vádjával legkevésbé sem vádolható, ebből következően meglehetősen hiszékeny többséggel a jótettként tálalt újabb és újabb megszorításokat.

A helyi politika iránt érdeklődők körében „néma levente”-ként elhíresült ifjú baloldali politikus pályázatát tartom a kezemben. Olvasom, bár igen nehezemre esik. Pozíciót kér a „megújuló” párthierarchiában, ennek érdekében, nyomatékként érveket sorol fel maga mellett, említve kétségkívül igen munkaigényes, bár csak kevesek által respektált online aktivitását. Beszél a sikeres tisztújításról, (?) sőt, odáig megy, hogy kijelenti: ….”kimondhatjuk magunkról, hogy a magunk szintjén már lefektettük a modern baloldaliságunk alapjait.”

Nofene!

(Majd követi még ezt az igen merész, ám annál szerénytelenebb állítást még jó néhány, a hajdanvolt szocreál termelési regények világát idéző, felejthető szó-és mondatcsoport. Tenni semmit ez ellen a gondolkozásmód ellen nem lehet, járunk apáink útján. Az arc fiatal, de a hang a régi. Ez van, ez az, amiből válogatni lehet.)

Talán, ha egy határozott, gyors mozdulattal lehúznátok a redőnyt, derék, se jobb, se baloldali szocialisták. Akkor talán még az mszmp-s múltját takargató Kövér László is lenyugodna és nem építgetné páni igyekezettel újjá a lelkének oly kedves  ÁVH-t. Akkor talán a tömérdek közbűntény nyomasztó terhe, amely a bűzölgő szekfűre rakódott a nyolc év alatt, az is elhalványulna. Akkor talán taszító stílusú korrupt, elhízott álláshalmozók látványa sem tolná föl a hétköznapi ember gyomrát egészen a torkáig. Akkor talán létre jöhetne egy olyan szellemi – politikai vonal, amely mindeme priuszoktól mentesen építené fel a világosan megfogalmazott, elveit fel nem cserégető baloldaliságot, amelyről ebben a mostani nagy, pozíciószerző látszatmegújulásban soha, de soha egy büdös szó nem esik.

Épp elég feladat nekünk most túlélni

Ezeket.