Schmitt Pál köztársasági elnök legújabb kinyilatkoztatása szerint nincs szükség népszavazásra az új alkotmány elfogadásához, mert a Fidesz-KDNP kétharmados győzelmével megkapta a felhatalmazást arra is, hogy egy új alkotmányt fogadjon el. |
Először arra emlékeztetném feledékenyebb honfitársaimat, hogy a Fidesz-KDNP választási programjában egy árva szó sem volt arról, hogy egy új alkotmány elfogadását ambicionálja. Ami pedig azt a sokat emlegetett kétharmadot illeti, az már általános iskolai alsó tagozatos matek. Miért is? Vegyük át még egyszer: A 2010-es országgyűlési választásokon 8 025 587 választópolgár járulhatott volna az urnák elé. A választási eredmények tanúsága szerint ebből 6 285 224 honfitárs adta le érvényes szavazatát. Ebből a győztes Fidesz-KDNP-re 3 326 524-en szavaztak, azaz a választásra jogosult állampolgárok 41,44%-a. Valóban derék eredmény ez, ha nem is egy „forradalom a szavazófülkében”, ahogyan azt a nagy szavaktól irtózó pártelnök-miniszterelnök szívesen, és gyakorta emlegeti. De mitől kétharmados felhatalmazás ez? A parlamenti patkóban természetesen áll a kétharmad, amihez persze kellett az a fajta sajátos magyar választási algebra, amely szerint a mandátumarány minden esetben a nagyobb szavazatot elért pártnak kedvez. Már megbocsásson tisztelt köztársasági elnök úr, kedves Schmitt Pál!
Ön, aki a kádári diktatúrától kezdve minden rendszerhez olyan mérhetetlenül lojális, és hajlékony tudott lenni (beleértve ebbe a NOB-nál végzett tevékenységét is!), aki nekem és a további 58.56%-nyi állampolgárnak azt ígérte, és ezt szép szavával tudtunkra is adta, miszerint köztársasági elnökként az „emberek embere” akar lenni, akkor most ezt hogyan értsem? |
Hogy a csudába lehet egy választás előtt olyan programot kiadni, hogyaszongya:ha kétharmadunk lesz Alkotmányt módosítunk.
Tehát előre leírom, hogy nem érdekes mit gondolnak a képviselők, akiket majd megválasztanak, még a választást sem nyerték, meg, még kétharmaduk sincs, de Alkotmányt módosítunk!
Tényleg nem százas a kócos asszony.
Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin a kommunistákról
“A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak szermélyes boldogulása így kívánja.”
a járulhatott volna illetve a járult közötti mérhetetlen különbséget.Szerintem aki nem járult, annak mindegy mi történik.Nem fejezett ki választói akaratot. Aki járult, tehát érdekli a dolog annak bizony a kétharmada támogatja Fideszt. (itt hívnám fel nagybecsű figyelmét arra a nyakatekert matekozásra, amit a NATO csatlakozásnál adott elő a ballib kormány és média.Az ön okfejtése szerint ma nem lennénk NATO tagok.