Beszélgetés Vermesy Sándorral szélről, vízről, versenyekről.

Ha szélről, vízről beszélünk, sokak legfeljebb valamely népszerű időjós elemzésével azonosítja. Vannak, akiknek teljesen más jut róla az eszébe. A Vermesy név Törökbálint sportszerető közönsége számára már igen régen jól ismert. Sanyi, a Strabag-vezér éveken keresztül volt a TTC Labdarúgó szakosztályának elnöke, s most is aktív vezetőségi tagja, míg az ifjabbik Vermesy, vagy ahogy játékostársai is nevezik Szemi biztos kezű hálóőre, s büszke birtokosa a TTC Labdarúgó szakosztálya felnőtt csapata egyes számú mezének.

Világéletemben sportoltam, több sportágat versenyszerűen, de a kézilabdát 42 évesen fizikai állapot, ill. egyéb elfoglaltság miatt kényszerültem abba hagyni. Akkoriban Budapest I. osztályban játszottam, s azóta, csak szabadidős sportokat űztem. Az élet úgy hozta, hogy talán úgy 10 éve elhívtak egy adriai vitorlás-túrára vendégnek, ahol ez borzasztóan megtetszett. Akkor ez még csak egy szabadidő kellemes eltöltése volt a számomra, s elhatároztam, hogy én is megtanulom. Igen intenzíven vetettem bele magam a vitorlázásba, ami kezdetben kizárólag tengeri vitorlázás volt. Tanfolyamok, gyakorlati oktatások, vizsgák következtek, s elolvastam mindent, amiből tanulni lehetett. Közben igyekeztem, amennyit lehet a vízen is tölteni. Amikor eljutottam odáig, hogy letettem a horvát C típusu vizsgát, gyakorlatilag korlátlan lehetőséget biztosított a világtengereken 30 bruttó regisztertonnáig (Hajók befogadóképességének, szállítóképességének űrmértékben kifejezett egysége. 1 bruttó regisztertonna kb. 2,8 m³ hajótérnek felel meg) terjedő hajók vezetésére. Ez egy magyarok számára szervezett tanfolyam volt, de vizsgázni már angolul kellett. A tanfolyam szervezője – érdeklődésemet és felkészültségemet látva agitált, hogy a következő év tavaszára tervezett navigációs túraversenyen induljak el a csapatommal. A lehetőség igen csábító volt. Összeállt egy baráti társaság, melynek a fiam is oszlopos tagja lett, s elmentünk erre a versenyre. A versenyt egyrészt nagyon élveztünk, másrészt, miután mindenféle tapasztalatok nélkül a mezőny első felében végeztünk, mindjárt hatalmas sikerélménnyel is gazdagodtunk. Ennek az évnek a nyarán már kerestük a Balatonon is a versenyzési lehetőségeket. Természetesen nem önálló csapatként, hanem ismerősök hajóin igyekeztünk minél több tapasztalatot gyűjteni. Még abban az évben elmentünk egy őszi amatőr tengeri versenyre. A szlovén és az olasz partok mentén – közvetlen Velence – érintésével zajlott, s talán mi lepődtünk meg a legjobban, hogy megnyertük a kategóriánkat. Innentől kezdve a kérdés eldőlt, s alapítottunk egy vitorlás egyesület. Az egyik tag többségi tulajdonával, de végül is az egyesület kezelésében vettünk egy X-35-ös típusú versenyhajót. Az idei, a harmadik szezonunk a Balatonon, amit végig versenyeztünk.

Hogyan zajlik a tengeren egy verseny? Van-e hasonlóság a balatoni- és a tengeri versenyek között?

A vitorlás versenyeknek több féle típusa van. Az alaptípusok a túra jellegű versenyek, ahol földrajzi pontok között, a másik a pálya-versenyek, ahol bójákkal kijelölt pályán zajlik. Gyakorlatilag a tengeren is előfordul mindkettő. Az igazi eltérés a tengeri túra-versenyeknél van, ahol jóval nagyobb távolságok vannak, helyenként teljesen más dolgokra is kell figyelni. Más az időjárás, mások a hullámok, mások az áramlatok. A szigetek segíthetnek, vagy zavarhatnak. A tengeren gyakrabban van ún. „kifújt szél”, aminek az iránya- és erőssége nem sokat változik. A Balatonon főleg gyenge napokon borzasztóan forgolódik a szél, és az északi  „pöffös” tud lenni. Tehát gyakran fordul elő az, hogy egy 20-30 km/órás alapszéllel akár 40-50 km-es befújások érkeznek, s külön tudomány ilyen pulzáló szélben egyensúlyban tartani a hajót.

Te a tengeri hajózás felöl jutottál el a „magyar tengerig”, ahol azért teljesen más víz- és szélviszonyok lévén óriási különbségek mutatkozhatnak az eddig begyűjtött tapasztalatokhoz képest!

Az igazság az, amit én mint vitorlázóként bejártam, az a normál útnak pont a fordítottja. Magyarországon 1000 vitorlázóból 999 a Balatonon kis – egy-két személyes – versenyhajókkal kezd. Egyébként az itt szerzett tapasztalatok nagyon is hiányoznak, s nagyon hasznosak, ha az ember egy nagyobb hajóba száll át. A nagy hajók annyira nem különböznek egymástól. A mi hajónknak van egy ikertestvére, ami tengeri kialakítású. Valójában csak a tőkesúly kialakításában van döntő különbség. A tengeri 2 m 15-ös merülésű és mélyebben van a tőkesúlya, a tavi változata, amit az európai tavakra, a Garda tóra, a Balatonra gyártanak és forgalmaznak, 1,85-ös merülésű. Ezek a hajók nem igazán térnek el kialakításukban, felszereltségükben a tengeri változatoktól.

A nagyobb vizek, nagyobb hajók nyilván nagyobb személyzettel is párosulnak. A kiszolgáló személyzeten belül mennyire szakosodnak a feladatok?

Ez abszolút csapatmunka! Az X- 35-sön 7 személy kell, hogy a feladatokat ellássuk, de 8 az ideális, mert erősebb szélben a súlynak a kiülésnél komoly szerepe van, s ennek a 8 embernek mindig meg van a maga feladata. Nálunk is személyre szólóan vannak lebontva, amit mindenki a saját helyén tudja a legpontosabban végrehajtani a kirótt teendőket. Persze vannak elfoglaltságbeli, időpont egyeztetési nehézségek. Így nem mindig tud mindenki a saját alappozíciójában kerülni, de annyit vagyunk versenyen, hogy azért van rálátás a másik feladatára, s akinek ehhez meg van az érzéke, átlátja, s nem csupán mechanikusan, hanem ésszel helyettesít, ez esetben is olajozottan tud együttműködni a csapatunk. Persze azért az az igazi, akkor a legjobb vitorlázni, ha mindenki azt csinálja, amit a legjobban tud.

Mint említetted a csapaton belül leosztódnak a feladatok. Ezek közül mi hárul rád?

Én vagyok a kormányos. A személyiségemből adódik, hogy én a vezető poziciót ragadtam a kezembe.

Mi kell ahhoz, hogy valaki jó kormányos legyen, mennyire függ az emberi kvalitásoktól?

Döntésképesség, átlátó képesség, koncentráló készség, s hát gyakorolni kell! Mivel több ember egyidejű feladatellátásáról van szó össze kell dolgozni. Nekem azért a konkurensekhez képest rengeteg mérföld hátrányom van! Persze az sem mindegy, hogy az ember kitől tanul!

Mi az első évet arra szántuk, hogy megismerjük a hajót, és összeszokjunk. Ez amolyan autodidakta periódus volt. Könyvekből, saját kárunkon, másoktól ellesett „műhelytitkokból” próbáltunk tanulni, s feljöttünk a hajóosztályunk középmezőnyébe. De az is nyilvánvaló volt, hogy ezzel a módszerrel nem nagyon lehet előrébb jutni. Gyakorlatilag most már két éve tudatosan készülünk! Czégai Péter athéni olimpikonvitorlázó, és számtalan magyar bajnoki cím birtokosa az edzőnk, aki ráadásul a fontosabb versenyeinken taktikusként ott van a hajón, és segít minket.

Említetted, hogy a fiad is tagja a csapatnak mi az ő feladata? Hogyan fér meg apa és fia egy hajón? Ennyire kortalan ez a sportág?

Ő a vordeck, tehát az előfedélzeten ténykedik. Az ő feladata az orrvitorla kezelése, ami a legnehezebben látható át, és a legkényesebb feladata a hátszélvitorla felhúzása, és a hátszélvitorlával való foglalatosság perdülésnél. Megítélésem szerint nagyon ügyes. Ha nem kötődne ehhez a csapathoz, és a foci nem venne el sokat az idejéből, akkor őt már megkeresték volna komolyabb csapatoktól is, mert beférne. Én biztos vagyok benne, hogy a vitorlázást még nagyon sokáig lelkesen fogja csinálni. Azt azért látni kell, hogy ez csapatmunka. Vannak feladatok, amik szinte kortalanok, de minden tevékenységi kőr feltételez egy jó fizikai, mentális felkészültséget. Közepes széltől fölfele, egy-egy manővernél komoly fizikai erő kifejtésére is szükség van. pl. egy bója vételnél métereket lehet nyerni azzal, ha valaki gyorsabban jól időzítve húzza fel a hátszélvitorlát.

Mennyire ismeritek, hogyan viszonyultok a versenytársakhoz? Milyen szempontok alapján választotok taktikát, ha van ilyen?

Alapvetően a helyi adottságok, szélviszonyok tanulmányozása, bizonyos helyzetek alapján kell egy versenyre taktikát választani. A versenytársakat nyilvánvalóan ismerjük. Egy hajóosztályban olyan sok hajó azért nincsen! A mi hajóosztályunkban 8 van a Balatonon. Akár a saját bajnokságban csak ebben a kőrben, akár valami nagy versenyen a hajóosztályon belül csak ezekkel a hajókkal versenyzünk rendszeresen. A saját hajónk erősségét és a gyengéit is nagyjából ismerjük.

Mennyire éles a rivalizálás az ellenfeleitekkel szemben?

A versenyeken szinte mindig késhegyig menő küzdelem folyik!

Most nem annyira a versenyekre gondolok, hanem azon kívül a parton hogyan viszonyultok egymáshoz?

A versenyen kívül azért normális a kapcsolatunk! Természetesen különböző személyiségekről beszélünk. Vannak olyanok, akikkel szinte baráti a viszonyunk, s vannak, akikkel kevésbé, de a parton nincs konfliktus. Azért ez egy nagyon-nagyon szép sport. Alapvetően a sportszerűséget szem előtt tartó társasággal! Ebben a sportágban is vannak nyitottabb, és kevésbé nyitott emberek. Vannak, akik nem nézik jó szemmel, amiért kishajós múlt, Balatonon eltöltött előélet nélkül ilyen gyorsan berobbantunk, de vannak akinek nagyon szimpatikusak vagyunk, s gond nélkül elfogadnak és befogadnak minket. Úgy gondolom, hogy ez utóbbiak vannak többen. Egy biztos, hogy most már ismernek minket!

Beszélgetésünk apropóját egy verseny megnyerése adja. Milyen verseny volt ez, s milyen sportértékkel bír? Mennyire volt meglepetés a magatok- és az ellenfeleitek számára?

Augusztus utolsó hetében zajlott Balatonfüreden a hajóosztályunk Nemzeti Bajnoksága, ahol sikerül nagy küzdelemben az első helyet megszereznünk, megvédve a tavalyi bajnoki címünket. Az eredmény csak a kívülállók számára meglepetés, az év közben különböző versenyeken való jó szereplésünk alapján mi számítottunk az első számú esélyesnek. Míg két éve teljesen ismeretlenként jelentünk meg a mezőnyben, mára megismertek minket, s nyugodtan mondhatom, hogy lassan elismert tagjai vagyunk a magyar vitorlázó sportnak! Én úgy gondolom, hogy a mi vitorlázó pályafutásunk meglehetősen ritka! Az ebben a sportágban sem jellemző, hogy egy csapat élete második teljes értékű szezonjában bajnokságot nyer, majd meg is védi azt!

Hogyan készültök fel egy-egy versenyre?

A szezon elején edzések vannak. Ennek egyik legfontosabb eleme a gyakorlás. A hajóvezetés, a manőverek, a különböző eszközök kezelésének mind mélyebb elsajátítása. A másik cseppet sem kevésbé fontos része a hajó karbantartása. A bajnoki futam előtt is egy napot töltöttünk azzal, hogy átvizsgáltuk a kötélzetet, a sérülteket cseréltük, leolajoztunk mindent, s átnéztünk minden olyan elemet, ami hibaforrás lehet, hiszen a vitorlás sport is elsősorban technikai sportág, s egye-egy technikai hiba adott esetben a verseny feladását is jelentheti.

Versenyzői pályafutásotok során kerültetek-e veszélyes helyzetbe?

Izgalmas helyzetek mindig adódnak! Talán a legemlékezetesebb volt mindjárt az első, 2 napos versenyünkön, amikor az egyik éjszaka lejött egy tramontána (Az Adria déli részén gyakran előforduló északi irányból fújó hirtelen támadó szél, a bóra egyik gyengébb fajtája, de ugyanolyan pöffös), és gyakorlatilag kint a nyílt Adrián tök sötét éjszaka 0 fok hőmérsékletnél olyan 60-70 km/órás szél 1-1,5 m magas hullámokat korbácsolt. Ott azért megkérdeztük egymástól, hogy mit is keresünk mi itt? Viszont amikor végigmentünk, s befutottunk, nagyon jó érzés volt, hogy teljesítettük a versenyt, amely olyan kemény volt, hogy a mezőny fele feladta.

Hogyan néz ki vitorlásversenyen egy feladás, hisz itt azért nem olyan egyszerű leparkolni?

Az ilyen futamokon, főleg, amikor éjszaka is megyünk, elő van írva a két óránkénti bejelentkezés a hajó koordinátáinak megadásával. Ez egy veszélyes üzem, s nem árt figyelni, hogy mindenkinél rendben menjenek a dolgok, illetve szükség esetén időben be lehessen avatkozni. Néhány évvel ezelőtt egy vitorlás verseny közben egy magyar résztvevővel bekövetkezett halálos balesetnek komoly sajtója volt.

Szerinted mennyire elfogadott, ismert sportág a vitorlázás Magyarországon, illetve szűkebb kis hazánkban Törökbálinton?

A nagyközönség előtt a vitorlázás, mint sportág nem nagyon ismert. Igazi súlya az olimpiai osztályokban, vagy a „Kékszalag”-on elért győzelemnek van. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy  a két magyar bajnoki címre, meg a tavalyi tengeri bajnokságon elért ezüst érmünkre, azért joggal lehetünk büszkék!

Mit szeretnétek elérni azon túl, hogy magatoknak szeretnétek bizonyítani?

Igazából, amit el lehetett érni, azt elértük! Ezen a szinten megmaradni önmagában nagy feladat. Ráadásul az idei bajnokság is megmutatta, hogy egy bajnoki címet megtartani sokkal nehezebb, mint megszerezni. A mezőny folyamatosan fejlődik. Az idei bajnokság olyan időszakban került megrendezésre, amikor nem volt más komoly verseny, s bizony a konkurens hajókon is megjelentek komoly nagymenők, akik segítették a csapatokat. Ezért az idei nehezebb volt, de komolyabb sportértéke van.