2012. május 23., szerda

Logo

Címlap Sport Interjú Molnár István vezetőedzővel

By iNow Web Design

Hungarian English French German Italian Polish Romanian Serbian Slovak
Keresés a hírekben

Interjú Molnár István vezetőedzővel PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Spiriev Attila   
2012. február 01. szerda, 23:41
Az MTK Törökbálint honlapja interjút készített Molnár Istvánnal, a felnőtt csapat vezetőedzőjével

Csapatunk új vezetőedző, Molnár István irányításával kezdte meg a szezont. Honlapunk interjút kért a népszerű "Kicsi"-től, hogy beszéljünk az eddigiekről, a közel s távolabbi jövőről, a csapatról.

- Az alapszakasz 20 mérkőzéséből 11-en vagyunk túl, és eddig remek 9-2 a mérlegünk. Hogyan értékeli az eddig eltelt időszakot?

A bajnokság eddigi szakaszát két részre lehet bontani. Az elején kerestük önmagunkat és a csapatot, elég "vegyes halmazállapotú" volt a társaság. Különböző játékstílusokkal próbálkoztunk, próbáltuk egybe gyúrni a sok jó, de nagyon különböző játékost. Ennek is tulajdonítható, hogy ekkor becsúszott két vereség a Baja és az Eger ellen. A második részre, amiben most vagyunk, kicsit kevesebben lettünk, de talán egységesebbek.


- Honlapunk olvasóit korábban már tájékoztattuk a téli szünetben történt változásokról, létszámcsökkenésről. Hogyan ítéli meg csapatunk jelenlegi játékerejét, illetve az NB-I/B-ben az erőviszonyokat?

Az eddig tapasztaltak alapján a Keleti-csoport, amiben mi is játszunk, kicsit erősebbnek tűnik, mint a Nyugati-csoport. De úgy gondolom, hogy még itt is, a mostani keretünkkel is a csoportban a legjobb négy közé taksálom magunkat. Minden poszton van meghatározó játékosunk, és ez megfelelő fegyelemmel párosítva eredményezheti azt, hogy kivívjuk a legjobb négybe, tehát a felső házba jutást.



Molnár István: Nem vagyok egy ugrálós típus


- A szakemberek általában nem szeretnek jósolni, mégis arra kérjük, hogy tippelje meg , hogy mely csapatok végeznek a bajnokság végén az első három illetve az utolsó három helyen.

Ebben a lebonyolítási formában különösen nehéz tippelni, mert a rájátszásban már egyetlen elrontott mérkőzés is egy egész év munkáját teheti tönkre. Mivel kuparendszerben zajlik majd a rájátszás, egy-egy sérülés, betegség, egy rosszabb pillanatnyi forma vagy akár még egyetlen játékvezetői tévedés is döntően befolyásolhatja a végeredményt. Ha mégis tippelnem kell, akkor az első három helyre a Salgótarjánt, a Nagykanizsát és az Egert jósolom, míg az utolsó három helyen szerintem a Treff (Érd), a Sárvár és a Szerencs végez majd.


- Legyen szíves értékelje röviden egyénileg a játékosainkat! Úgy a már távozottakat, mint a jelenleg is nálunk játszókat.

Haladjunk posztok szerint, kintről befelé.

Szarvas Gábor: Bár voltak meglepően halovány produkciói is, ő egy tapasztalt, fontos játékos. Az ő rutinja nagyon sokat segíthet nekünk.

Spiriev Olivér: Nagy értéke a csapatnak, de sajnos sérülése rányomta bélyegét a szezon egy részére. Ha folyamatos munkát tud végezni, meghatározó játékos.

Laczka István (alsóbb osztályba igazolt - a szerk.): Az ő játékintelligenciája hasznos lenne számunkra, de munkahelyi elfoglaltságai miatt nem tudta tovább vállalni velünk a munkát.

Kollár Balázs (az Óbudai Kaszásokhoz igazolt - a szerk.): A sérülése utáni rehabilitációja nem úgy sikerült ahogy szerettük volna, így az ő távozása nem ért meglepetésként.

Hajmásy Péter: Elsősorban a hárompontos dobásai minősítik. Ha helyes döntéseket hoz, és jól választja meg a helyzeteket, akkor - elsősorban - a támadó játékunk nagy erőssége.

Bíró Péter: Néha nehéz követni, hogy éppen a világ melyik pontján jár. Ilyen kevés edzéssel nehezen tud pályára kerülni.

Gorski Jaroslav (a Salgótarjánba igazolt - a szerk.): Olyan volt nálunk, mint maga a csapat: egyszer fent, másszor lent. Sajnálom, hogy elment, jó szellemű játékos.

Bihari Máté: Az aktuális helyzetnek megfelelően több poszton is bevethető. A legutóbbi meccseken már azt hozta, ami tudása alapján joggal elvárható tőle.

Kovács Attila (A Jászberényhez távozott - a szerk.): A találkozók többségén jól teljesített, ponterős, és a lepattanózásban is az élmezőnyben volt. Magasabb osztályba távozását megértem.

Nedelcu Gergő: Most jöhet el az ő ideje. A korábbinál több lehetőséget kaphat, és remélem élni tud a bizalommal.

Szabó Balázs: Túlnyomó részben hozta a tőle elvárható megbízható formát. A lepattanóért folytatott harcban nyújtott teljesítménye döntő lehet a hátralévő találkozóinkon.

Baross Kristóf: Sokkal többet vártam tőle, mint amit eddig összességében nyújtott, remélem tud javulni. Főképpen a palánk alatti harcban kell keményebbnek, határozottabbnak lennie.

Horváth Csaba: Sajnos nehezen tudta összeegyeztetni a munkahelyi kötelezettségeit a kosárlabdázással, talán ezért is nehezen lendült játékba. Nyilván sajnálom, hogy abbahagyta, mert ilyen kaliberű center kevés van az NB/I-B-en.

Három fiatal játékosunkról (Boinitzer Dávid, Fülöp Botond, Merza Domonkos): Mindhármukban benne van a lehetőség, hogy kiváló kosarasokká váljanak, ehhez sokat kell dolgozni. A mostani helyzetünk számukra kifejezetten jó, mert bizonyos meccseken több lehetőséghez tudjuk juttatni őket.


- Soron következő ellenfelünk a bajnokság első számú esélyese, a Salgótarján. Mit vár a szombati találkozótól?

Rutinban, magasságban, erőben jelenleg fölénk kerekedik a Salgótarján, de ne felejtsük el, hogy mi játszunk hazai pályán, és ha fault problémák nélkül tudunk játszani, akár meglepetést is okozhatunk.


- Végezetül az iránt érdeklődünk, hogy a sportolók, nézők - akiknek körében egyaránt hamar vívott ki népszerűséget - számíthatnak-e arra, hogy a következő szezonban is segíti csapatunkat, csapatainkat?

Erre azt válaszolhatom, hogy nézzék meg játékosként, edzőként hol mennyi időt töltöttem el. (Molnár István 24 éves koráig Egerben majd 6 évig Dombóváron játszott. Utána 10 évig Dombóváron, majd 9 esztendőn át Veszprémben volt edző - a szerk.) Nem vagyok egy ugrálós típus. Ahol hagynak dolgozni, ott nagyon szívesen maradok.


 
Kérjük, hogy regisztráljon vagy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni ehhez a cikkhez.
Copyright © 2012 Törökbálinti újság. Minden jog fenntartva.
Múltunk - jelenünk
Belépés
Kapcsolódó cikkek

Top!