|
Írta: Sziráki András, Miskei Attila
|
|
2010. június 24. csütörtök, 20:18 |
- Németország vagy Anglia? – kérdeztük Miskei Attilát a Nationalelf tegnap esti győzelme után.
- Ezt persze lehetetlen megjósolni, de ha nagyon kellene választanom, én most a németekre tennék. Az eddig látott három meccs alapján egységesebb csapatot ismertem meg bennük, a Szerbia elleni vereségük ellenére. Jó mérkőzést játszottak Ghána ellen is, amelyik az egyik legjobb afrikai csapat,. Nekem tetszik a németek játékrendszere: nagyon erős a hátsó alakzat, a két védekező középpályás a támadásba is be tud segíteni, különösen tetszik Özil, aki a visszavont szerepkörben nagyon hatékony, ráadásul technikás, gyors, észreveszi a játékhelyzeteket. Talán a támadósoruk hatékonysága lehet probléma, de ebben a német csapatban megvan a stabilitás és a kreativitás is, messzire juthatnak. - Az angolok fő problémája szerintem az, hogy nemcsak rengeteg mérkőzést játszanak, de szünet nélkül, még karácsonykor is futballoznak, vagyis gyakorlatilag egy éve pályán vannak. Végig nagyon magas szinten kell teljesíteniük és a képességeikkel most sincs semmi gond, de eddig kevésbé nyújtottak jó teljesítményt. Angliánál az is becsapós, hogy ugyan az övék az egyik legjobb bajnokság, de ebben a külföldi játékosok a meghatározóak. A válogatottban vannak hiányposztok, kiesett Rio Ferdinand, kiesett Leslie King, ezzel szemben Terry és a Carragher engem nem győztek meg. Az angoloknál a kapusposzt is egy érzékeny dolog, Jamesben mindig benne van a betli, ami szintén tényező lehet. Persze felszabadultabbak lesznek attól, hogy továbbjutottak a csoportból, és a világ egyik legfelkészültebb edzője, Capello mester irányítja őket. Nagyon pikáns meccs lesz, de én most úgy érzem, Gary Linecker mondása igazán aktuális: „a foci egy egyszerű játék, huszonketten rúgják a labdát 90 percen át, és a végén a németek győznek”.
(Eredetiben: „Football is a simple game; 22 men chase a ball for 90 minutes and at the end the Germans win."). |