|
Írta: Sziráki András, Varga László
|
|
2010. július 09. péntek, 15:18 |
- A döntőre lassanként formába lendülnek a spanyolok? – kérdeztük Varga Lászlótól. |
- Az elődöntőn is látszott, hogy magukra találtak. A németek eddig simán vették az akadályokat, de most nem volt esélyük. A spanyolok hasonlóan játszottak, mint a korábbi mérkőzéseken, az ő játékuk alapjában véve változatlan. Viszont a német csapat feküdt nekik, mert ők nem állnak be kilencen a kapujuk elé. Igaz ugyan, hogy a németek szerettek volna kontrázni, de ezt a spanyolok csírájában elfojtották azzal, hogy már a saját térfelükön letámadták őket. A fanyalgók most azt mondják, hogy ez egy szerencsés győzelem volt, a szögelthez előrehúzódó hátvéd fejelte a góljukat, szerintem viszont a játék képe alapján egy gólnál nagyobb volt a különbség a két csapat a két csapat között. Ha spanyolok berúgják a helyzeteiket éppen úgy megszórhatták volna az ellenfelet, ahogy tették az argentinokkal. - Torres kispadra ültetése indokolt volt. Korábban több meccsen kapott lehetőséget arra, hogy játékba de ezzel nem élt. A döntőben azonban szerintem kezdeni fog. Torres világklasszis, ebből következően van respektje az ellenfeleknél, még ha gyengébben is játszik. Nála soha nem lehet, tudni, lehet, hogy ő lövi a győztes gólt. - Örülök annak, hogy a döntő párosítása így alakult, egy spanyol-holland döntőt szívesebben nézek meg, mint egy Németország-Hollandiát. Bízom benne, hogy a spanyolok megnyerik a vébét, mert jobban tetszik a játékuk, mint a hollandoké. Nálam 60-40 arányban ők az esélyesek, és szerintem nyernek is, ha képesek a maguk játékát játszani. A hollandok hasonlóak, mint a németek, de jobb futballistákból áll a csapatuk. Szerintem nagy meccs lesz. |