Komoly szakmai fórumnak ígérkezik a Törökbálintot is érintő munkamegbeszélés biológusokkal és környezetvédőkkel.
|
A város és a környék jövője szempontjából fontos kerekasztal beszélgetésen civil szervezetek képviselői, biológusok, környezetvédők, politikusok és természetesen az országos sajtó is képviselteti magát. Már ismert, hogy mind Csenger-Zalán Zsolt, a kerület országgyűlési képviselője, mint Csenger-Zalán Annamária, Törökbálint főépítésze képviselni fog minket.
M E G H Í V Ó
Tétényi fennsík kerekasztal - munkamegbeszélés
A Levegő Munkacsoport és a Zöld Jövő Környezetvédelmi Egyesület szervezésében 2011. február 3-án, csütörtökön du. 15 órai kezdettel.
TIT Stúdió Egyesület (Budapest XI. kerület, Zsombolyai u. 6.)
A Tétényi fennsík a főváros dél-nyugati kapujában az egyik utolsó összefüggő zöldterület, amely - elsősorban a honvédségi zártságnak köszönhetően - sokáig megőrizte természetközeli jellegét. Elsősorban sziklagyepes lejtősztyeppek, bokorerdők képeznek sok tekintetben speciális élőhelyeket, a dunántúli középhegységi, és az alföldi élővilág találkozása számára. Igen nagyszámú védett növény és rovar jellemzi a területet, a még mindig jelentős részben kis bolygatású természetközeli zónákban.
A terület jelentősége nagy a főváros és agglomerációja szempontjából is, átszellőzés, helyi klíma alakulása, és a szabadidős programok, a környezeti nevelés szempontjából.
A 90-es években elindult a területek értékesítése, átsorolása, beépítése, elsősorban az agglomerációs településeken, de a fővárosban is.
Számos vizsgálat, szakvélemény készült a terület természeti értékeiről, és védettségi javaslatok fogalmazódtak meg már a 90-enes évek elejétől. Ennek keretében a fővárosi oldalon egy 111 hektáros rész helyi védettséget kapott, további védő övezetekkel, míg a törökbálinti Nagypusztára és kapcsolódó területekre országos védelmi javaslat fogalmazódott meg, aminek folyamata bő tíz éve zajlik.
Emellett a széles terület Törökbálinttól a Balatoni útig, illetve elemeiben tovább is, a Natura 2000-es hálózat része.
Továbbá a XXII. kerületi oldalon a meglévő védettség bővítésére, a Balatoni út város felőli oldalán lévő értékes sávra is védelmi javaslat fogalmazódott meg a Fővárosnál.
A közelmúltban a megmaradt még igen értékes, magas biodiverzitású területek átsorolása és beépítése is elkezdődött, a budaörsi, törökbálinti és kamaraerdei (XI. kerületi) területeken, az ún. „hármashatár” térségében - Budaörs, Törökbálint és a főváros érintett két területének találkozása körrnyezetében - ahol jelentős méretű lakóparkok építése van előkészítés alatt. Ez kiváltotta a helyi és térségi lakók, civil szervezetek ellenállását és egyes szakhatóságok, állami szervek is felemelték ez ellen szavukat.
Úgy gondoljuk, a 24. órában vagyunk, hogy megállítsuk ezt az önpusztító folyamatot, és megvédjük azokat az értékeket, amik még megmaradtak, és kimunkáljunk egy hosszabb távon fenntartható területgazdálkodási modellt a szűkebb térségre.
A kerekasztal megbeszélésre meghívtuk a Tétényi fennsík ügyében érdekelt önkormányzatok, civil szervezetek, szakhatóságok és államigazgatási szervek képviselőit, valamint az érintett országgyűlési képviselőket.
Bevezető szakmai előadást tart a Tétényi fennsík természeti értékeiről:
Gergely Attila okl. biológus, egyetemi adjunktus: Budapesti Corvinus Egyetem Tájvédelmi és Tájrehabilitációs Tanszék
A beszélgetést dr. Mészáros Péter a Zöld Jövő Környezetvédelmi Egyesület elnöke vezeti
A rendezvény sikere érdekében számítunk Ön és/vagy Munkatársai szíves részvételére!
Üdvözlettel:
| Zöld Jövő |
Levegő Munkacsoport |
Környezetvédelmi Egyesület
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
|
Országos Környezetvédő Szövetség
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
|
|
Tisztelt Uram! vagy Hölgyem!
Forduljon a kedves megválasztott Csuka Úrhoz!Ő az Önök képviselője. Ha jól tudom utak is épültek, az más kérdés, hogy nincs megfelelő alapja, nincs csatorna stb.. Persze egyértelmű ez. A megválasztott képviselőnek sietnie kellett a kampány hajrájában. Ennek a levét Önök fogják inni az elkövetkezendő években.
Ha jól tudom CSuka Attila nem is nagyon dolgozik, a "befektetéseiből" él!
Igy biztos van ideje Önökre és az Önök érdekét képviselni, ez a dolga. Nem is értem hogy jön ide pistapógár"...
kedves (zako).
Ez így nem igaz! Az utak alatt közművek mennek ami magánkézben van.Így a trafóház,szennyvízszivattyúk és a nyomásfokozó gépház is.Ráadásul az utak nagy részén aszfalt van ezért a te általad számolt összeg is jóval több.Ha mindent összeadnánk,akkor az 500m ft könnyen elérheti a dupláját is! És most nettó összegről beszélünk!Ezzel ismét csak egy ember járna jól! Wolf (úr)
Az önkormányzati vagyonnal rosszul vagy felelőtlenül gazdálkodó személyekkel, polgármesterekkel, képviselő testületekkel szemben szankciót kellene alkalmazni.
Jól értettem?
"Az önkormányzatok nem működési célokat szolgáló hiteleivel, kötvénykibocsátásával kapcsolatban azt mondta: ezt alaposan fel kell mérni, majd amikor már egyértelműen látható a probléma nagysága, koncepciót dolgoznak ki. Azt szeretnék, ha a jövőben az Állami Számvevőszéknek vagy valamelyik miniszternek is szerepe lenne az önkormányzatok hitelképességének a vizsgálatában, a hitelfelvétel engedélyezésében.
Az államtitkár úgy látja, az önkormányzati vagyonnal rosszul vagy felelőtlenül gazdálkodó közéleti személyekkel, polgármesterekkel vagy képviselő-testületekkel szemben szankciót kellene alkalmazni."
A közmeghallgatáson is ezt mondta a számon kérő lakósoktól!
De hány vásár kell még ahhoz, hogy jól lakjanak pénzzel???
Én még csak 22 éve lakom itt, de ilyet még nem tapasztaltam! Persze az is jellemző, hogy a katasztrofavedelem.hu-n nincsen semmi hír, az idokep.hu-n viszont 5 perccel késobb már hiteles infok voltak. Az epicentrum alig 40 kilométerre volt tőlünk!!!
http://www.balintinfo.hu/turaibeszed_bobitaovi_2010.htm
Kívánatos volna az ezidáig kétszázmillió forintot is meghaladó javítási költségekről, a szanatórium többszörösére rúgó takarítási költségekről szárnyra kapott híresztelések hiteles cáfolata. Tényleg beázik a tető?
Már akkor volt akinek szúrta a szemét a "túlvállalás"...
A T a J egy helyi fórum, vagy mi??
Forrás:
T a J / Tegyünk a jövőnkért! / Ön szerint mitől lenne Törökbálint igazi város?
Válasz Idéz anarchista
Tag # Elküldve: 12 Sze 2008 08:42
Gáldi György tükörcserepeiben olvastam, és megijedtem!
„Augusztus 26-án este, amikor ezeket a sorokat írom, ott tartunk, hogy néhány órája kaptunk egy jól strukturált, könnyen áttekinthető táblázatrendszert, egyelőre minden szöveges magyarázat nélkül, amely több mint 16 milliárd forint értékű közcélú fejlesztést kíván megvalósítani a városban, idén 2,5, jövőre 8 majd 2010-ben 5,5 milliárd forint értékben.”
Ezt sikerült kitalálniuk a nyáron? Egy ilyen hosszú távú program kidolgozására ez elég idő?
„A dokumentum hitelfelvétel illetve a következő évek során visszafizetendő vállalkozói tőke formájában mintegy 9 milliárd forintnyi összeget kíván a város fejlesztésére fordítani. Egyszerű emberként felmérhetetlen mennyiségű pénz, muszáj viszonyítási pontot keresni. Ez a szám mintegy ötszöröse a dokumentum alapján 2010-ben a városban termelődő bevétel (beleértve már a Pannon GSM-től származó adóforintokat 6,3 Mrd Ft) és a város működtetési költségei (4,5 Mrd Ft) különbségének.”
Miből lesz meg erre a fedezet? Persze egyértelmű, hogy fejleszteni kell. De miért van az, hogy amit a Turai nem tett meg nyolc év alatt, azt most a következő választásokig gyorsan és mindenáron meg akarja tenni. Nem túl veszélyes egy ilyen hitelből élő stratégiát felállítani?
Hitelt felvenni viszonylag egyszerű, de vissza kell fizetni a kamatokat, a tőkét és még fent is kell tartani azokat az építményeket amelyek majdan megépülnek ebből a hitelből. Elég lesz minderre a bevétel? Kétlem!
„De a felhasználási célok között, vastagon fogó ceruzával felrajzolva (pl. két körforgalom a Géza Fejedelem út két végén 250 millió Ft, miközben a teljes útépítés eredetileg ennek kevesebb, mint felébe került) gyakorlatilag nem látok, nem találok ilyet. Nem arról van szó, hogy döntő többségükben ne lennének szükségesek, üdvösek a megfogalmazott célok. De nem ennyi idő alatt, nem ennyiért megvalósítva, nem ilyen áldozatot hozva.”
Itt nincsenek prioritások? Az oké, hogy meg kell végre oldani az iskolai és óvodai problémákat. Erre még azt mondom, kell áldozni. Ezekre lehet felvenni hitelt. Azért a Géza Fejedelem körforgalmai nem életbevágó problémák. Ilyesmire nem szabad hitelt felvenni!
„Semmilyen túlzás nincsen abban, ha leírom, ennek a programnak a megvalósítása egy spirálba ülteti be Törökbálintot. 15 éves törlesztési ütemezéssel és akár devizakamatokkal is számolva minimum 1,2-1,3 Mrd Ft-os adósságszolgálati teher jut 2011-től 1,8 milliárdos működésen túli bevételi többletre.”
Nekem erről a most elhíresült Tiszaderzs jut eszembe. Tudom, hogy ez túlzás. De ezek a számok nekem túl magasak.
„mennyire engedi a testületi többség ezt a dokumentumot formálni, átgondolni vagy esik abba a csapdába: 2010-re minden eredményt fel kell tudni mutatni.”
Szerintem semennyire. Folytatódik az ámokfutás. Azért kedves „gáldigyörgy”, mivel Ön ezen a téren szakember, talán elérhet eredményeket. Ne hagyja, hogy ennyire eladósítsák a várost!
http://www.miep.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=3316:ingatlan-es-koezmpanama-toeroekbalinton&catid=38:publicisztika&Itemid=60
A meghívóban még szerepelt, hogy a Tétényi fennsík 100 hektárából a tulajdonos 10 hektárt ad tulajdonba az önkormányzatnak azért cserébe, hogy az belterületté nyilvánítsa az egészet.
Számoljunk! 1 hektár = 10.000,- /Tizezer/ m2 (forrás:http://www.agt.bme.hu/tantargyak/web/atvalt.html).
100 hektár= 100 x 10.000 = 1.000.000,- /Egymillió/ m2.
Nagyon jó minőségű aranykoronájú termőföld (külterület) ára ma Mo.-on 800.000,- és 1.000.000,- Ft között mozog. Egy m2 80-100 Ft.
Számoljuk ezt nagyon-nagyon vastagon Tb.-on külterületként nagy 1.000,- Ft/m2 áron.
Ekkor egymillió m2 (100 hektár) külterület bőven felbecsült ára 1.000.000.000,- /Egymilliárd/ Ft. Belterületként 1 m2-t 20.000,- Ft-ért biztosan lehet értékesíteni.
Az egymillió m2 (100 hektár) belterület becsült ára 20.000.000.000,- /Húszmilliárd/ Ft.
Ha belterületbe vonja a teljes területet az önkormányzat, kap 10 hektárt = 100.000 m2-t, amely belterületi értéke 2.000.000.000,- /Kétmilliárd/ Ft. Ezt kapja "ajándékba".
Úgy tűnik, ez egy nagyon jó üzlet.
A maradék a tulajdonosnál marad, annak tizennyolcmilliárd az értéke.
Kinek jó üzlet ez? Ha a meglévő földjeit egymilliárdra taksáljuk, kettőt ad az önkormányzatnak, akkor marad neki tizenhétmilliárd Ft nyereség. Miért is adunk valakinek tizenhétmilliárd Ft-ot ajándékba, ha ezt valóban megteszi majd az önkormányzat? Kétmilliárd Ft-ért?
Kétmilliárdért tizenhetet adunk? Egyenértékű ez?
10/e.) Beszámoló a két ülés között történt legfontosabb eseményekről
Törökbálint Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a két ülés között történt legfontosabb
eseményekről szóló beszámolót elfogadta.
Akkor minden rendben, sehol semmi probléma???
10/d.) Beszámoló a lejárt határidejű határozatokról
Törökbálint Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a lejárt határidejű határozatokról szóló
beszámolót elfogadta.
???
10.) Tájékoztatók, beszámolók:
a.) Beszámoló a folyamatban lévő beruházások helyzetéről
Törökbálint Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a folyamatban lévő beruházások
helyzetéről szóló beszámolót elfogadta.
Miről van szó? ???
A január 27-i képviselőtestületi ülés meghívóját hamar levették Tb hivatalos honlapjáról. Most nézem a határozatokat, olvassák Önök is!
8.) Beruházások, fejlesztések, feladatok:
a.) Javaslat az Önkormányzat és az Égett-völgy Ingatlanfejlesztő Zrt. között fennálló
szerződésből származó kötelezettség kezelésére, megállapodás aláírására
17/2011. (I. 27.) ÖK
Törökbálint Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
1. megismerte – megtárgyalta az Önkormányzat és az Égettvölgy Zrt. között fennálló
szerződésekből származó kötbérkötelezettség kezelésével – Megállapodás aláírásával –
összefüggésben elkészített előterjesztés (és mellékletei) anyagát.
2. Felkéri a Polgármestert a kötbér kötelezettség kezelésére bemutatott „Megállapodás”
aláírására, a szükséges teendők megtételére.
3. Felkéri a Jegyzőt, hogy tegyen – sürgősen – intézkedéseket a még hátralévő telekrendezések
befejezésére, a kötbérkötelezettség ellentételeként átadni kívánt telkek Égettvölgy Zrt.
részére történő mihamarabbi átadására.
Felelős: Polgármester – Jegyző
Határidő: azonnal – folyamatos
18/2011. (I. 27.) ÖK
Törökbálint Város Önkormányzatának Képviselő
Vagyis valamely szerződéses kötelezettségét (melyiket?) nem teljesítette az Önkormányzat. Miért nem? Emiatt kötbérfizetési kötelezettség terheli. Teljesítés helyett adással két nagyonn területű ingatlant akar a kötbér helyett adni.
Erről ki tájékoztatja a lakosságot?
Tényleg úgy gondolják, hogy négyévente választu nk és utána szabadon azt tesznek, amit ŐK jónak látnak?
Rokonok, üzlettársak, összefonódás minden fronton
Sosem lesz vége?
Tárolt Cégkivonat
A Cg.13-09-083606 cégjegyzékszámú SCANTRADE Recycling Környezetvédelmi Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (2045 Törökbálint, Liget u 9.) cég 2011. január 7. napján hatályos adatai a következők:
I. Cégformától független adatok
1. Általános adatok
Cégjegyzékszám: 13-09-083606
Cégforma: Korlátolt felelősségű társaság
Bejegyezve: 1991/12/23
2. A cég elnevezése
2/2. SCANTRADE Recycling Környezetvédelmi Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Hatályos: 2003/07/22 ...
3. A cég rövidített elnevezése
3/2. SCANTRADE Recycling Kft.
Hatályos: 2003/07/22 ...
5. A cég székhelye
5/2. 2045 Törökbálint, Liget u 9.
Hatályos: 1999/10/01 ...
13. A képviseletre jogosul(tak) adatai
13/5. Szabaczki Péter ügyvezető (vezető tisztségviselő) (an.:………)
2045 Törökbálint, Nefelejcs u 6865/0.
Adóazonosító jel: 8384803331
A képviselet módja: önálló
Jogviszony kezdete: 2010/05/10
A változás időpontja: 2010/05/10
Bejegyezés kelte: 2010/06/07 Közzétéve: 2010/06/24
Hatályos: 2010/05/10 ...
1. A tag(ok) adatai
1/6. Csenger-Zalán Annamária (an.: ……….)
2045 Törökbálint, Liget u 9.
Hatályos: 2003/05/15 ...
1/7. Csenger-Zalán Katalin (an.: ………)
2072 Zsámbék, Táncsics Mihály u 13.
A tagsági jogviszony kezdete: 2010/05/10
A változás időpontja: 2010/05/10
Bejegyezés kelte: 2010/06/07 Közzétéve: 2010/06/24
Hatályos: 2010/05/10 ...
Emlékeim szerint az MM ügye a 2002-2006-os ciklus alatt került napirendre. Felvetődött az Ipari Parká minősítés, de nem volt nézetazonosság a már "tulajdon részt" vásárlók és az értékesítő pénzügyi csoport között. Mivel komoly probléma volt a közmű ellátottság és annak műszaki minősége, a szolgáltatás folyamatos biztosítása (víz, gáz, villany, csatorna), ezért rendszeresek (voltak) a konfliktus helyzetek. Nem vagyok most napra kész, de úgy tudom, most is vannak problémák e miatt és egyeztető tárgyalás is zajlott a hivatalban - a Jegyző úr és Gáspár Klárika segítségével. Komoly díjszámlázási problémák vannak, melyeket vitatnak a tulajdoni résszel bírók. Egyébként megtörténhet, hogy mára már szét tudták mérni a területet és önálló hrsz-ok vannak, de ez nem biztos. Anno, az értékesítést végző pénzügyi csoporthoz köthető szálak, külföldre vezettek. Zavaros volt az egész. Ami bizonyos, az "egyke" képviselő, felkérésre képviselte egy összejövetelen a tulajdonosok egy szűk körét (ráadásul még szembe is ment a hiteltelen tájékoztatással), minek okán az eset a képviselő-testület elé is került. Komoly számonkérésben részesült és bocsánat kérésre akarták kötelezni őt!!! :-)) A Műszaki Irodán az iratokról másolatot nem adtak ki neki, így kénytelen volt jegyzeteket készíteni. Így működött ez azidőtájt. Szóval, akkor még ezt a szűk új tulajdonosi kört képviselte Wolf úr - jogi képviselettel az oldalán. Úgy hallottam, változatlanul nem tiszta a kép...
"Településrendezési kérdések" címszó alatt Tb. hivatalos honlapján a polgármester naplójában találtam egy újabb "lopi" átsorolási kísérletet:
A Településszerkezeti Terv és Helyi Építési Szabályzat folyamatban lévő módosításának kapcsán több alkalommal is folytattam megbeszélést részben a Pestterv Kft-vel, részben a terület tulajdonosi érdekeltségi körével, így Bruder Márton úrral, a Dulácska tanya területen Biofilter és Rastyl, és a volt szeszfőzde tekintetében a várható övezeti besorolásokról. Wolf Gábor úrral, a Mechanikai Művek területének rendezéséről, illetőleg az egyébként hatályban lévő szabályozási terv végrehajtásának lehetőségeiről."
Most a Damjanich utca túloldalán ipari övezet lesz? Az itt lakókat ki értesítette? Volt már ilyenre kísérlet, akkor a lakók megakadályozták.
Turai István tartja kezében a szabályozási terveket, igen, ez a hatalom.
Wolf Gábor mióta képviseli a volt MM tulajdonosait?
Merre tárgyalgattak mért nem figyeltek és miért nem harcoltak a fák és fűk érdekeiért. Gagyi bandák.
Pénz herdálók!!!!!!!!!!!!!!!!
Attól, hogy Csenger-Zalán vki, még akár jól is képviselheti Törökbálintot!
Egyébként ha az utolsó mondatot Ön/Te is komolyan veszi(ed), akár személyesen is eleget lehet tenni a meghívásnak! Hát rajta!
Zokogok a meghatottságtól!
Szellemes.